Mégis tárgyal a csőd szélére jutott kis benzinkutak üzemeltetőivel a kormány
A kutasokat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége képviseli, egyik javaslatuk az ITM-nek az üzemanyagok nagykereskedelmi árának szabályozása lesz.
A kutasokat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége képviseli, egyik javaslatuk az ITM-nek az üzemanyagok nagykereskedelmi árának szabályozása lesz.
Egyre jobban digitalizálódó világunkban, egyre több mindent fenyegetnek a kiberbűnözők. Megmutatjuk, mire és hogyan érdemes felkészülni.
Az Agrárminisztérium 4 milliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosít a sertéskoca-tartók számára
Öt évvel ezelőtt nettó 3,8 milliárd forintra taksálták a bajai kikötő beruházást, most Mészáros Lőrinc veje nettó 2,8 milliárdért építi meg. Korábban egy másik NER közeli vállalkozó is belevágott, de szép csendben kiszállt úgy, hogy egy kapavágás sem történt.
Az üzemanyagárstop 10 százalékkal vetette vissza az utolsó negyedév eredményét a fogyasztói szolgáltatások üzletágában, összességében így is jóval a korábban kitűzött cél felett zárta az évet a cégcsoport.
A beszállítók árai magasabbak lettek, mint más boltok októberi árszintje, így a kisebb boltoknak a mennyiségi korlátozások ellenére is megéri ott vásárolni.
Négy százalékkal javult a gépgyártó cég árbevétele 2021-re az előző évhez képest, amihez a Wizz Air megrendelése is hozzájárult.
Lassan itt az ötéves évfordulója a bűncselekménynek, de az ügy nem mozdult előre.
Az ellenőrök mocskos eszközöket és egy ragasztóban vergődő patkányt is találtak a helyszínen.
A kormánynak is odaszúrt egyet a bejegyzésében, amiben kéréssel fordult az autósok felé.
A versenyhivatal jelentős összegű bírságot szabott ki a cégre, amelynek emellett 450 milliós jóvátételt is fizetnie kell a vásárlóinak. Az Alzát ráadásul nem először büntették.
A szer újra forgalmazható.
A Telex főszerkesztője, Dull Szabolcs jelentette be, hogy a Transindex távozó szerkesztőségével közösen alapítják meg az új erdélyi magyar hírportált.
A számlatulajdonosok és a mobilbankot használók száma is gyors emelkedést mutatott tavaly a banknál.
Mégis megnyitják a magyar piacot az online sportfogadás magánszolgáltatói előtt, eleget téve egy öt évvel ezelőtti európai bírósági ítéletnek. Az új törvény formailag meg is felelhet a brüsszeli elvárásoknak, gyakorlatilag azonban a Habony–Garancsi-kör további térnyerését alapozhatja meg.
A benzinkutasok úgy látják, egy fillér tartalékuk sincsen már az üzemeltetőknek, hiába állítja ezt Varga Mihály pénzügyminiszter. A benzinárstop a kormánynak kedves gazdáknak is gondot jelenthet, a kisvállalkozók pedig kidőlhetnek. Egyre feszültebbek a benzinkutasok, mivel a kormányinfón azt is bejelentették, hogy a korlátozni nem lehet a megvásárolható üzemanyag mennyiségét, a bezáró kutakat pedig átveheti a Mol.
A budapesti taxisok díjemelést akarnak, ám a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy emeljenek díjaikon. A főváros álláspontja szerint a tilalom a taxis díjakra is vonatkozik. A kormányhivatal és az innovációs tárca most állásfoglalást adtak ki, miszerint ez nincs így. A fővárosi közgyűlés a taxisokkal folytatott további tárgyalás után márciusban dönthet az emelésről.
A Sportfive Hungary Kft. tíz évre nyerte el a feladatot.
Az MNB egyúttal feljelentést is tett az ügyben a Fővárosi Főügyészségen.