Az egyiknek jelenleg csak a hulladék begyűjtésére van engedélye, így azt csak továbbszállítani tudja. A másik háromnak pedig nincs engedélye a feldolgozásra.
Ha betérünk egy cukrászdába, sok sütemény tetején fedezhetünk fel aprólékosan kidolgozott díszeket: virágokat, állatfigurákat, csokoládéból készült feliratot. Kevesen gondolnánk, hogy ezek mögött mennyi munka, gondosság és egy évszázados örökség rejlik, ahogy azt sem, egy New York-i luxuscsokiboltba is egy magyarországi üzemből, Szikszóról kerülnek a díszek. Kuszmann Ágota és Budai Csaba, a Bombasei Decor Kft. ügyvezetői vezettek be minket a vállalkozás mindennapjaiba.
Tavaly a kormány árstop-fenyegetéssel érte el, hogy a választásig, és egy kicsit utána is maradjanak az addigi díjak, júliustól viszont lejár a vállalatok önmegtartóztatása.
Akár 20 százalékkal is csökkenhet egy alkalmazott produktivitása, ha nem megfelelő munkakörnyezetben dolgozik — mutatott rá a Lyreco magyarországi Country Sales Managere. Nagy Erzsébettel a 25 országban jelenlévő nagyvállalat alapításának századik évfordulója alkalmából beszélgettünk a krízishelyzetekben való alkalmazkodásról, a fenntarthatósági célok jelentőségéről és arról, milyen technológiai, valamint szervezeti kihívások előtt állnak a cégek.
„Nem gondoltam volna, hogy a mínusz nulláról majd egyszer piacvezető leszek, igaz, nincs is más a hazai piacon” – mondja Vincze László papírmerítő mester. HVG Portré.
A március végén ismét megrendezték a LogiMAT 2026 anyagáramlási szakvásárt. A közel 70 000 látogatót vonzó stuttgarti szakmai rendezvényen a résztvevők megbizonyosodhattak arról, hogy az intralogisztika fejlődése új szintre lépett. A hangsúly immár nem az egyedi eszközökön, hanem a teljes, végponttól végpontig optimalizált anyagáramlási rendszereken van. A digitalizáció, az automatizálás és az elektromos hajtás pedig együttesen formálják át a raktári és gyártási logisztikát, miközben a gyártók egyre komplexebb, mégis rugalmasan skálázható megoldásokat kínálnak.
Az amerikai fapados légitársaság eleve nehéz helyzetbe volt, de a megugró repülőgép-üzemanyag árak miatt tevékenysége azonnali felfüggesztésére kényszerült.
Három másodperc alatt tölt meg egy korsót sörrel a magyar mérnökök által létrehozott One Two Beer cég fejlesztése, amelyet már a világ focirarénáiban és egyre több szórakozóhelyén megtalálható. Blahó Balázzsal, az egyik alapítóval beszélgettünk.
a V-Híd Zrt. szinte kizárólag állami megbízásokból működik. Innen folyt tovább a pénz a Digitális Demokráciafejlesztési Alapítványnak, amely a fideszes kampányfegyvernek szánt Digitális Polgári Köröket szervezte.
Elfogadta a XV. kerületi önkormányzat testülete azt az előterjesztést, hogy az új kormány felállása után kezdeményezzék a kormányközeli kavicskirály, Balázs Attila Bayer-csoportja által futtatott Szilas Liget projektet kiemelő kormányrendelet törlését.
2026. március végéig minden eddigi becslésnél több, összesen 2645 milliárd forintnyi közpénz talált gazdára magántőkealapokon és egyéb típusú tőkealapokon keresztül – derítette ki a Transparency International Magyarország. A legjobban Tiborcz István, Nagy Márton körei, valamint a 4iG járt.
A leendő miniszterelnök a HVG cikkére reagált, amelyben arról írtunk, hogy a törvények szerint le kell mondania LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt. vezérigazgatói pozíciójáról. Azt írta: a változás hamarosan megjelenik a cégnyilvántartásban.