Hat év alatt 11-ről 79 milliárd: elképesztő tempóban hízott Balásy Gyula vagyona
Egy kiemelkedően sikeres üzletember válik meg remekül fialó cégeitől.
Egy kiemelkedően sikeres üzletember válik meg remekül fialó cégeitől.
HVG
A legaljasabb kormányzati plakátokat is kiragasztó, Magyar Pétert AI-videóban lejárató Balásynak 92 milliárd osztalék jutott az elmúlt évtizedben, ebből kezdett el a 2020-as években agrárcégeket alapítani és termőföldet vásárolni.
HVG
„Ha már most lábbal tiporhatják a törvényt, akkor bárki lehet a következő!” – figyelmeztetett Huth Gergely a kontrollos Balásy-interjú után.
HVG
A szigorú előírásokat a gyakorlatban nem tartották be, a budapesti dolgozók ráadásul a nyugati bérek harmadáért robotoltak.
HVG
A kékplakátos reklámos a Kontrollnak adott hétfői interjújában ezt nem tudta megmondani.
HVG
A Szentpétervárhoz közeli Kirisiben csaptak fel a lángok.
HVG
A Fidesz-kormányok 2010 óta aktívan beavatkoztak a bankrendszerbe. Összeszedtük a legfontosabb eseményeket.
Balásy Gyula az elmúlt években az ország egyik leggazdagabb embere lett. Ő maga kereste meg a Kontrollt, hogy elmondhassa: kommunikációs és rendezvényszervező cégeit, valamint a magántőkealapokban lévő befektetési jegyeit átadja az államnak. Magyarázata szerint azért, mert a jelenlegi keretrendszerben nem tudna működni a cégcsoport. Cégeinél számlákat fagyasztottak be előzetes értesítés nélkül, de sem az alakuló, sem a leköszönő kormány részéről nem keresték meg. Bár luxus életmódjáról is kérdezték, úgy tűnik, az amerikai ingatlanok, a lebegő tihanyi és a máriaremetei villa, illetve mezőgazdasági ingatlana is nála marad tervei szerint.
HVG
A Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója kártérítési perekre készül és kijelentette, hogy nincsenek különösebb elvárásai az új kormánnyal szemben, elég, ha visszaállítják a jogállamiságot.
HVG
Plázastop, árstop, árrésstop, különadók, egy rövid életű vasárnapi boltzár jellemezte a kiskereskedelmet a Fidesz-kormányok idején, azt azonban maga Orbán Viktor is elismerte, beletört a bicskája a szektor átalakításába. A Tisza-kormánynak azonban így is lesz tennivalója, hogy helyreálljanak a piaci viszonyok. Mérlegen az élelmiszer-kiskereskedelem elmúlt másfél évtizede.
A Spirit pont az a cég volt, amelyet senki se szeretett, de mindenki használt, mert olcsón tudott működni. Aztán jöttek a bajok, végül az iráni háború miatt megugrott üzemanyagtárak bedöntötték a boltot. Az ügyfelek sok esetben nem tudhatják mire számíthatnak, a világ pedig elgondolkodhat azon, van-e jövője az ultra alacsony áron minimális szolgáltatásokon alapuló fapados üzleti modellnek.
A jegybank belső vizsgálatot tartott, miután Simor András volt MNB-elnök arról beszélt, egy korábbi alelnök nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák őt el a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából.
HVG
Visszahívják a fűszert.
HVG
A twn.hu úgy termelt folyamatosan brutális nyereséget a két üzletasszonynak, hogy alig volt közönsége – most az alig-közönség is felszívódott.
HVG
Októbertől esedékes, és ha hiányosan teljesítik, akkor nem nyújthatnak szolgáltatást az érintett társaságok.
HVG
Az NXT Logis Kft. alvállalkozóival és albérlőivel közösen új telephelyet keres magának, az Érd melletti logisztikai parkban a jövőben nem lesz akkumulátorokkal kapcsolatos tevékenység.
HVG
A magyar közélethez mérten is szokatlan, életszerűtlen történettel állt elő Mága Zoltán hegedűművész, miután tudta, hogy cikkel készülünk a témában.
Az egyiknek jelenleg csak a hulladék begyűjtésére van engedélye, így azt csak továbbszállítani tudja. A másik háromnak pedig nincs engedélye a feldolgozásra.
HVG
Ha betérünk egy cukrászdába, sok sütemény tetején fedezhetünk fel aprólékosan kidolgozott díszeket: virágokat, állatfigurákat, csokoládéból készült feliratot. Kevesen gondolnánk, hogy ezek mögött mennyi munka, gondosság és egy évszázados örökség rejlik, ahogy azt sem, egy New York-i luxuscsokiboltba is egy magyarországi üzemből, Szikszóról kerülnek a díszek. Kuszmann Ágota és Budai Csaba, a Bombasei Decor Kft. ügyvezetői vezettek be minket a vállalkozás mindennapjaiba.
Tavaly a kormány árstop-fenyegetéssel érte el, hogy a választásig, és egy kicsit utána is maradjanak az addigi díjak, júliustól viszont lejár a vállalatok önmegtartóztatása.
HVG