A Korán Isten szava a muszlimok szemében, akik nagy gondot fordítanak rá, hogy szépen mondják fel, művészien recitálják a szövegét, illetve kalligrafálják a betűit. Magát a szöveget azonban szóról szóra ugyanúgy kell mondaniuk ma is, ahogyan azt – a muszlim hagyomány szerint – Isten ékes arab nyelven Mohamednek, Gábriel arkangyal közvetítésével, kinyilatkoztatta. Ez egyben azt is jelenti, hogy noha ma a világon élő mindegy kétmilliárd muszlimnak immár több mint 90 százaléka nem arab anyanyelvű, és a Koránnak számtalan fordítása létezik, mégis, e Könyv isteni eredetű szent szövegnek csak arab eredetiben számít; a többi pőre interpretáció, oktatási segédlet csupán, lépcsőfok az igazi, az arab nyelvű Korán megismeréséhez. Nem véletlen, hogy a két magyar Korán-fordítás közül Simon Róbert bőséges jegyzetapparátussal együtt, csak magyarul publikált, és a laikus nagyközönség által olvasott fordításával szemben az 1998-ban alakult Magyar Iszlám Közösség első sejk-elnökének Mihálffy Balázsnak a fordítása, amelyet a magyarországi mecsetekben olvasnak, kétnyelvű. Ezért van, hogy bár például a God, Theos, Dieu, Gott, Bog az istenség egyformán érvényes megnevezései (kivált például valakinek az anyanyelvén), a muszlimok mégis arab nevén, Allahnak mondják az Istent.

A 114 fejezetből (szúrából) álló Korán szövegének, szavainak, nyelvének történeti-interdiszciplináris tanulmányozása, szabad, kritikai elemzése a legenyhébben szólva is tabutéma az iszlámban. 2001-ben Egyiptomban Nasszer Abu Zaidot, a kairói egyetem korábbi tanárát jogerősen marasztalták el istentagadás bűntettében – konkrétan ama állításáért, amely szerint a Koránt emberek alkották.

A Bibliának a fordításokban is szent szövegként való elismerése és ezzel az egyéni interpretáció előtérbe kerülése a kereszténység történetében csak a protestantizmussal, a Biblia szövegének történeti kritikája, illetve a bibliafordításokból kinőtt értelmezéstudomány, a herméneutika pedig csupán a 19. században jelent meg. Számos fundamentalista keresztény irányzat a Szentírást ugyan ma is szó szerint veszi, a Biblia szövegkritikai megközelítése azonban a kereszténységben mára polgárjogot nyert. Az iszlámban a Korán hasonló kritikája mostanáig annak ellenére elképzelhetetlennek számított, hogy a kutatók régóta elismerik: a Könyv szövegében sok a homályos folt, a csak mássalhangzókkal jelölt s központozással sem segített sémi szöveg számos szavának lehetséges értelmezéseiből eddig csupán a muszlim szóbeli hagyomány segíthetett megtalálni a helyeset.

Mostantól lehet, hogy a születő kritikai korántudomány is segítséget nyújthat majd a megfelelő szavak kiválasztásában? Egy német tudós, a sémi nyelvek kutatója egy közelebbről meg nem nevezett „vezető német egyetemen”, nemrég Christoph Luxenberg álnéven publikált a Korán szír-arámi olvasata. Adalék a Korán nyelvének megfejtéséhez című, 2000-ben megjelent könyve mindenesetre hamar tudományos bestseller lett. De a szakma is nyomban komolyan vette: A HUGOYE: Journal of Syriac Studies szakfolyóirat a könyvet mérföldkőnek nevezte a Korán-kutatásban; januárban Berlinben tudományos szimpoziumon elemezték a művet, s ezekre az elemzésekre is figyelemmel jelenik meg áprilisban a könyv második kiadása. A könyv egyesek szerint a tudományos koránkritika alapjait fekteti le, mások szerint akár reformációt is elindíthat az iszlámban.

A muszlimok szemében, meglehet, mindez súlyos eretnekség, ám Luxenberg maga nem muszlim, amiért egy érvényes fatwát – halálos ítélettel felérő „jogi véleményt” – nem mondhatnának ki rá (mint ahogyan a muszlim Salman Rushdie kimondhattak). Ám, mint nemrégiben a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában egy ezt firtató kérdésre Luxenberg válaszolta, nincsen szükség érvényes fatwára ahhoz, hogy valaki alkalmasint ököllel arcul üsse. A tudós végül muszlim barátainak tanácsára döntött úgy, hogy művét álnéven publikálja. Hogy az óvatosság nem volt túlzott, talán azoknak a tudósoknak a példája is jelzi, amelyekkel a német lap már az interjú bevezetőjében sokkolja az olvasót: Faruk Foda egyiptomi írástudót a nyílt utcán lőtték le, Szuliman Besirt, a nabluszi egyetem professzorát pedig az ablakon dobták ki saját diákjai – olyasféle egyéni Korán-értelmezésekért, amilyenektől hemzseg Luxenberg könyve. De az a tény is jelez valamit, hogy a Newsweek amerikai hetilap nemzetközi kiadásának Luxenberg könyvéről szóló cikkét közlő (2003. július 28-i) számát három országban: Pakisztánban, Bangladesben és Malajziában is betiltották, illetve elkobozták, mint a szent Koránt rágalmazó művet.

A botránykönyv szerzője abból a mindenki által elfogadott tényből indul ki, hogy a Korán születésekor az arab még nem volt írott nyelv, a szöveget nem lehetett más arab szövegekkel összehasonlítani, hiszen ilyenek még nem léteztek. Egy rokonnyelven, a szintén sémi, Nyugat-Ázsiában a 2. századtól a 7. századig írott és beszélt, a lingua franca szerepét betöltő szír-arámi nyelven (a Mel Gibson Passiójában beszélt aráminak a Szíriában beszélt, majd onnan elterjedt oldalhajtásán) azonban gazdag (keresztény) irodalom jött létre. Ilyen szír-arámi keresztény szövegeket párhuzamosan elemzett a Korán szövegével Luxenberg, és azt a felfedezést tette, hogy számos kifejezés, amit eddig „klasszikus arabnak” (bár elismerten homályos értelműnek) tartottak, valójában arámiul van, és a homályos részek értelme „szír-arámi olvasatban” nyomban meg is világosodik.

A Korán több helyén is történik például utalás az igazhitűeket a Paradicsomban váró „nagyszemű hurikra”, ezeket hagyományosan „szerelemre éhes mennyei hetéráknak” igyekeztek a fordítók értelmezni – „a szír-arámi olvasat tekintetbe vételével” azonban Luxenberg azt javasolja, ezentúl értsük egyszerűen úgy: a nagyszemű hurik nagyszemű szőlőfürtöket jelentenek. Már ennek az egyetlenegy szónak az átértelmezése is komoly következményekkel járhat, amennyiben esetleg jövőbeni öngyilkosmerénylő-jelölteket tarthatna vissza tettük elkövetésétől, ha tudnák, hogy a Paradicsomban nem kéjnők, hanem gyömölcsöstál várja őket. Jóval nagyobb jelentőségű lehet azonban az a – szintén „az arámi nyelv messzemenő figyelembevételével” – született szöveg-átértelmezés, amelynek értelmében Mohamedet, aki lezárja a próféták hosszú, Ádámtól Noén és Ábrahámon át Jézusig és Zakariásig ívelő sorát, és akit az eddigi Korán-interpretációk ezért a „Próféták Pecsétjének” mondtak, mostantól a „Próféták Tanújának” kellene nevezni.

Egy Mohamedről fennmaradt hagyományban (hadíszban) a Próféta arra szólította fel híveit, hogy tanulmányozzák a szír és a héber nyelveket. Luxenberg szerint a Próféta nem buzdított volna erre, ha nem éppen ezeken a nyelveken álltak volna rendelkezésre akkoriban sémi olvasóközönség számára olvasható szent szövegek. A Korán tele is van ó- és újszövetségi részek idézeteivel, ám ezek sem logikai, sem időrendi sorrendbe nincsenek rendezve. A rövidebb-hosszabb bibliai részeket idéző szúrák méret szerint sorakoznak; a második a leghosszabb, és azután egyre rövidebbek következnek.

Kell valamilyen fogódzó ahhoz, hogy a Korán érthető könyv legyen. A muszlimok számára maga az iszlám ez a fogódzó; az élő vallás az, ami a Korán szúráit egymással, illetve a szóbeli hagyománnyal kontextusba rendezi.

A nem muszlim nem kapja meg az élő vallástól ezt az értelmezési környezetet. Helyette azonban működik a tudós kíváncsisága és a szövegek történeti-kritikai elemzésének módszere, amivel Luxenberg nem muszlimként, hanem filológusként élt. (Az a tény, hogy a Koránt valaki vagy muszlimként, vagy filológusként közelítheti meg, de nem mindkét úton egyszerre, jelzi talán a legközvetlenebbül, hogy talán túlzás Luxenberg könyvét a reformáció iszlámban való jelentkezéseként értékelni.)

A német filológus megfigyelte: különösen a hosszabb szúrákban – elsősorban a másodikban –keverednek sűrűn a szír-arámi nyelvrétegek az arab rétegekkel, és alkalmasint a szír nyelvűként újraértelmezett rétegek a terjedelmesebbek. Feltételezése szerint a Korán jókora részei eredetileg szír keresztények missziós szövegei lehettek, amelyekbe esetleg éppen azért kevertek a beduin arab törzsek szókincséből kölcsönzött kifejezéseket, hogy a pogány arabok jobban megértsék művelt, keresztény térítőiket. (Akik akár szír nyelvű keresztény arabok is lehettek.)

Az arab nyelvű irodalom kezdetei későbbre datálódnak mint a Korán, Mohamed halála után 100-150 évre nyúlnak vissza. Luxenberg állítása szerint a csak később kanonizált Korán korábbi rétegei szír nyelvűek voltak, és a muszlimok szent könyve csak később ragyogott teljes fényességében arabul. Amikorra az arabok az iszlámot már Arábia, Európa, Ázsia és Afrika óriási területein elterjesztették.

Mohamed idején a szíriai keresztények is térítettek, nem is akármilyen sikerrel. A szírek vitték el a kereszténységet Iránba (na jó, ez, nem a legjobb példa volt, onnan az iszlám hamar kiszorította), vagy Örményországba (ahol azonban hamarabb lett államvallás, mint a Római Birodalomban). De szír missziók révén jutott el a kereszténység – a hagyomány szerint Tamás apostol révén – Indiába is, ahol a malabári „Tamás-keresztények” több mint ezer éven át a szír-arámi liturgikus nyelvet használták.