Szinte minden program ingyenes a X. Egyetemi Tavaszon Szegeden

A húsz éve indult kommunikáció szakon végzett hallgatók vizsgafilmjeinek vetítésével kezdődi kedden a X. Egyetemi Tavasz május végégig tartó programja Szegeden. A következő hetekben 45 helyszínen csaknem kétszáz program közül válogathat a közönség, a rendezvények nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók.


Lopott Chagall-kép került elő

Az Akt virágcsokorral című festményt egy gazdag amerikai 1998-ban kifejezetten azzal a céllal vásárolta New Yorkban, hogy a jachtját díszítse vele. Onnan vitték el feltehetőleg román és olasz műkincsrablók.


Jön az új Republic első koncertje: készülnek az ellendrukkerek?

Első koncertjét az Egri Főiskolás Napokon adja április végén az új éne­kesével bemutatkozó Republic67 – közölte a Bors. Nem tudni, hogyan fogadja majd a közönség a zenészeket az elhunyt énekes, Cipő és a zenekarból kivált Tóth Zoltán gitáros nélkül, de a lap úgy értesült, a folytatást ellenző rajongók egy kisebb csoportja is elutazna a koncertre.


Ákos elviszi új dalát a londoni magyaroknak

Veled utazom címmel új maxit jelentetett meg Ákos. Az énekes - akinek kiadványa nyolc változatban tartalmazza a dalt - hamarosan nyolcállomásos turnéra indul, illetve fellép Londonban és Brüsszelben is.




Százezer dollárt ért Marilyn Monroe ugrása

Ennyiért kelt el ugyanis a Sotheby's New York-i árverésén a világhírű amerikai fotós, Philippe Halsman 50 éve készült fekete-fehér fotója, ami a Jumpology sorozatban jelent meg anno.


Mire jó egy Michelin-csillag?

Egyáltalán számít az, hogy Magyarországon csak kettő van? A portugál Miguel Rocha Vieira mesterszakács nem csak a Costesnek hozta el a legmagasabb gasztronómiai elismerést, hanem Budapestnek is. Amióta a magyar főváros is látható a magaskonyha térképén, azóta igényesebb a szakma is. Bárcsak a szakácsképzésről is elmondhatnánk.


Bankjegynyomda lehet az újabb Stones koncert

A jegyeladási rekord után máris felröppent: nem egy, hanem két Rolling Stones-koncert lesz a nyáron Londonban. Na ja, 65 ezer jegy kelt el 270 másodperc alatt.Egyelőre az biztos, hogy július 6-án lesz egy fellépés. A másik ráadásként is, bevételként is meglepetést okozhat.


James Bond a feleségével lép fel a Broadwayen

Közösen lép színpadra Harold Pinter Árulás című darabjában Daniel Craig és felesége, Rachel Weisz a Broadwayn, a színésznőnek ez a mű jelenti a bemutatkozást a New York-i színházi világban.


Rekordáron ütött le egy fotót a Christie's

Robert Frank világhírű fotográfus esetében rekordot jelentő 663 750 dollárért kelt el a német származású művész egy felvétele a Christie's aukciós ház New York-i árverésén.


80 éves, és már legyőzte Delont

"Joss" Beaumont (vagyis: Jean-Paul Belomondo) igazából simán túlélte "A profi" utolsó jelenetét, és mint mindig, kaszkadőr nélkül felszállt és elrepült a naplementébe ama bizonyos helikopterrel. A francia film egyik legnagyobb csillaga, a becenevén: Bébelként közkedvelt színész 80 éves lett.


Meghalt Bigas Luna

Otthonában, Katalóniában, rákbetegség következtében elmhunyt a 67 éves Bigas Luna, díjnyertes spanyol filmrendező, forgatókönyvíró. Ő fedezte fel Penélope Cruz-t és Javier Bardem-et is.


Bajba kerülhet Fekete György alelnöke

A Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány által a 2000-es évek első felében kötött gyanús szerződések ügyében, amelyek összesen kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak az államnak - tudta meg a Magyar Nemzet.


A spanyolországi cigányokról mesél a Néprajzi Múzeum

A spanyolországi cigányok történetét és kultúráját mutatja be a flamencótól a cigány szimfonikusok karmesterének pálcájáig a Vidas Gitanas (Cigányok élete) című kiállítás, amely pénteken nyílt meg Budapesten a Néprajzi Múzeumban.



Gigantikus pénzt hozhatnak Cézanne Almái

Hárommillió dollár almánként: kalapács alá kerül a New York-i Sotheby's aukciósháznál Cézanne Les Pommes (Almák) című festménye, amelyért 35 millió dolláros, vagyis átszámítva körülbelül nyolcmilliárd forintos bevételt remélnek.



Levél Balognak: „Ön egyetért a Kárpátia szövegeivel?”

Kérje vissza az állami kitüntetést a Kárpátia zenekar énekesétől, úgy, ahogy Szaniszló Ferenc esetében is tette – ezt javasolja Balog Zoltánnak három zenész egy nyílt levélben. Kákonyi Árpád, Matkó Tamás és Nagy Ákos azt is megkérdezik az emberi erőforrásokért felelős minisztertől, hogy egyetért-e a Kárpátia dalszövegeivel és ideológiájával.