Hercsel Adél
Hercsel Adél
Tetszett a cikk?

Noha sokan kerülgetik ezt a témát, Kölcsey Ferenc valószínűleg szerelmet érezhetett egy férfi iránt – állítja Nyáry Krisztián, aki a hamarosan megjelenő második könyvében próbálta körüljárni a Himnusz szerzőjének történetét. Egyelőre azt sem lehet tudni, volt-e Kölcseynek beteljesült szerelme. Az Így szerettek ők 2. című könyvben Nyáry Krisztián inkább a XIX. század felé nyitott, mert az az utolsó olyan történelmi korszak, ami még értelmezhető a mi kultúránk felől. Szerinte Csokonai korában még értjük az emberi viszonyokat, de Balassi Bálintot valójában már soha nem fogjuk megérteni. Interjú.

hvg.hu: Az első könyve egy évvel ezelőtti megjelenése után mennyire volt nyilvánvaló, hogy lesz második is?

Nyáry Krisztián: Amikor tavaly januárban elkezdtem magyar írók és költők szerelmi történeteit posztolni a Facebookon, az sem volt egyértelmű, hogy a következő hónapban folytatni fogom-e, de hihetetlen sokan lájkolták és osztották meg, majd elkezdtek keresni a kiadók azzal, hogy megélne könyvben is. Jött a könyv, de a posztokat sem hagytam abba, így adta magát, hogy az első könyvnek legyen második része. Ebben az egészben azt élvezem a legjobban, hogy semmi sem volt nyilvánvaló: mindig az egyik lépés hozta a másikat. De a magyar írók-költők szerelmi életéről nem fogok harmadik könyvet írni, mert az ismert, kanonizált szerzők száma véges, maximum 80-100 körül kimerül.

hvg.hu: A második könyv is negyven szerelmes történetet tartalmaz. Vannak különbségek a két könyv között?

Ny. K.: A másodikban egy-két bekezdéssel hosszabbak a történetek, mert kicsit több hátteret tartalmaz az adott szerzőről, az adott korról. Abban is eltér a kettő, hogy az első könyvben nagyrészt olyan szerelmi történetek szerepeltek, amiket már ismertem, csak pár tényszerű dolognak kellett utánanéznem. A második könyv megírásához sokkal hosszabb és mélyebb kutatómunkára volt szükségem. Különbség az is, hogy az előző könyv történeteinek zöme XX. századi volt, Petőfi Sándoré volt a legkorábbi. Most erősen nyitottam a XIX. század felé, amelynek az eleje az utolsó olyan történelmi korszak, ami még értelmezhető a mi kultúránk felől: Csokonai korában még értjük az emberi viszonyokat, de Balassi Bálintot valójában már soha nem fogjuk megérteni.

hvg.hu: Az előző könyvével kapcsolatban többször hangsúlyozta, hogy a valódi érdem az irodalomtudósoké, akik éveken át kutatták a levéltárakban ezeket a történeteket. A második könyvhöz ezek szerint komoly filológiai munkát végzett. Általában hogy áll neki megírni egy történetet?

Ny. K.: Továbbra sem vagyok filológus, csak most sok primér forrást is olvastam. A legelső mindig maga az ötlet, hogy ki az a szerző, akivel foglalkozni szeretnék. Poszt viszont csak akkor születik róla, ha elkezdek utánanézni az életének, és találok benne érdekes szerelmi szálat. Egy-egy történet írása közben gyakran előkerülnek mellékszálak, amik mentén tovább lehet haladni. Először az interneten szoktam keresgélni, de zömmel a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtárában dolgoztam, ami azért nagyszerű, mert egyszerre levéltár és könyvtár, ami azt jelenti, hogy a könyvek mellett tanulmányozhatod a kéziratokat és a személyes dokumentumokat is.

hvg.hu: Mi volt a legnagyobb kincs, amit az irodalmi múzeumban talált?

Ny. K.: A legjobban azt élveztem, amikor odaadták egy-egy író személyi dossziéját, amiben például benne volt az útlevele és a jegyzetfüzete. Például nagyon megható volt látni a Szomory Dezsőről készült utolsó képeket, a svéd menlevelét, a zsidó igazolványát. Nézed a képet, rajta a dátumot, és tudod, hogy néhány nappal később már nem élt. Mindig azt vártam a legjobban, hogy ezeket átlapozhassam. Azt például sokszor nagyon jó érzés látni, hogy ki foglalkozott előtted az adott témával. Egyszer régebben a Széchenyi Könyvtárban fordult elő, hogy kikértem egy XIX. század elejéről szóló könyvet a raktárból, aminek az előző olvasója Babits Mihály volt.

Nyáry Krisztián harmadik könyvet már nem ír az irodalmi szereplők szerelmi történeteiről
©

hvg.hu: Kinek vagy kiknek a történetét szereti a legjobban?

Ny. K.: Nemrég olvastam Molnár Ferenc életrajzi regényét (Útitárs a száműzetésben), amit angolból fordítottak vissza, mert elveszett az eredeti magyar kézirat. Ebben a könyvben, rá nagyon nem jellemző módon az utolsó, öngyilkos szerelméhez beszél. Ezzel párhuzamosan olvastam Márai Sándor naplójának utolsó éveit, ami szintén arról szól, hogy magányosan él Amerikában, és álmában a halott feleségével levelezik. Nagyon érdekes ez a párhuzam a két magányos emigráns között, akik életük során nem voltak hűségesek, de a végére, a totális egyedüllétben valahogy mégis eljutottak egy nagyon erős szerelmi kötelékig.

hvg.hu: Ha már az írók-költők szerelmi életrajzában keresünk párhuzamokat, az szinte minden történetben visszatérő motívum, hogy a nők ugyan társadalmi szempontból alacsonyabb rendűnek számítottak, de íróink, költőink maximális szellemi partnerei voltak.

Ny. K.: Ebből a szempontból nem gondoltam még végig a történeteket, de azon már sokat gondolkoztam, hogy miért pont ezek az emberek találtak egymásra. Az például nagyon érdekes párhuzam, hogy nagyon sok író-színésznő páros van.

hvg.hu: Ennek mi lehet az oka?

Ny. K.: Valószínűleg az, hogy a nőknek szinte egyedül az arisztokrata származás vagy a művészi, főleg a színészi pálya adott lehetőséget arra, hogy szabad, független életet éljenek. Azért lehetett ennyi író-színésznő pár, mert ezek a férfiak is ugyanezt a szabadságfokot keresték. És persze azért is, mert például a Nyugat körüli művész-értelmiségi kör egy kicsike, zárt közösség volt, olyan volt, mint egy 500 fős falu, ahol egy idő után természetes, hogy mindenki mindenkivel összejöhet. Ezért is lehet fölrajzolni azt a bizonyos szerelemtérképet.

hvg.hu Több olyan pár is szerepel a könyvben, amelyek tagjai híres írók-költők voltak, pl: Babits Mihály-Török Sophie, Weöres Sándor-Károlyi Amy, Kosztolányi Dezső-Harmos Ilona stb. Ilyenkor mi alapján dönti el, hogy kinek a szemszögéből, melyikükre fókuszálva írja meg a történetet?

Ny. K.: Ezt sosem határoztam el előre, mindig menet közben alakult ki. Sokat elárul, hogy kinek a nevét teszem a címben előre. Nem akartam erőltetni, hogy a nőt helyezzem a középpontba, csak azért, mert nő, ha nem feltétlenül róla van szó. Például a Szabó Dezső – Kaffka Margit történet azért lett inkább Szabó Dezső története, mert Kaffkának több férfi is volt az életében, azonban Szabó Dezsőében csak Kaffka az egyetlen beazonosítható nő.

hvg.hu: Az, hogy ilyen sokat foglalkozott szerelmi történetekkel, ráébresztette nagy tanulságokra a szerelem természetével kapcsolatban?

Ny. K.: Azon például sokat gondolkoztam, hogy a művészet vagy az önkifejezés szempontjából mi az inspirálóbb, a beteljesült, boldog szerelem, vagy a beleteljesületlen. Ebből a mintából az derült ki, hogy lényegében mindegy. A szerelem okozta felfokozott érzelmi állapot nagyon valószínű, hogy önmagában véve hozzájárul az alkotókedvhez. Ezen kívül az is látszik ezekből a történetekből, hogy 10-12 alapvető szerelmi konstelláció létezik. Ezek a viszonyok elég egyszerűek a maguk módján: attól lesznek érdekesek és egyediek, hogy rájuk rakódik a kultúra, a környezet, a történelem. A XX. századi életrajzok annyiban speciálisak, hogy valamilyen módon mindegyiket legalább egyszer, de inkább többször kettéroppantotta a történelem: a háborúk, Trianon, a holokauszt, a nácizmus vagy a kommunizmus.

hvg.hu: Valószínűleg a sikerhez az is nagyban hozzájárul, hogy sokan tudnak azonosulni ezekkel a történetekkel.

Ny. K.: Mert minden szerelmi történet váza elég egyszerűen érthető és átélhető. Már a görög drámák is ezeket a valódi, nagyon emberi viszonyokat dolgozták föl, ezért is tudnak ennyire elemien hatni ránk. A kommenteket látva egyrészt azért hatásosak ezek a történetek, mert a szerzőre vagyunk kíváncsiak: rácsodálkozunk arra, amit az iskolában nem tanítottak meg, vagyis arra, hogy a szerző is ember volt. Másrészt maga a kapcsolat lehet érdekes, a szituáció, ami velünk is megtörtént. A kettő együtt izgatja az olvasókat.

hvg.hu: Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a híres memoriter, Vörösmarty A merengőhöz című verse valójában egy lánykérő vers.

Ny. K.: Az is jellemző, hogy ezt nem irodalomtörténész, hanem Szabó Magda írta meg. Valóban elég érdekes, hogy a legnagyobb romantikus költő, a maga áradó érzelmeivel azt írta a szerelmének, hogy az „ábrándozás az élet megrontója” – ennél kispolgáribb mondatot pedig nem sokan írtak le a magyar költészetben.

hvg.hu: Csajághy Laura nem volt belé szerelmes, és mégis hozzáment.

Ny. K.: Nagyon érdekes tendencia az is, hogy számos történetben arról van szó, hogy a környezet azért szorította bele a nőt a kapcsolatba, hogy kibontakozhasson a művész. Tulajdonképpen a József Attila – Kozmutza Flóra történet is erről szól, hogy a nő menekülne, próbál mindig hátrálni, de mindenki azt sulykolja belé, hogy megmentheti a szegény költő életét, ha hozzá megy feleségül.

hvg.hu: Melyik volt az a történet, ami a legjobban meglepte, megbotránkoztatta az embereket?

Ny. K.: Az előző kötetnél volt, akit a nem hétköznapi történetek érdekeltek elsősorban, például ahogy Szabó Lőrinc átadta a menyasszonyát, Török Sophie-t a mesterének, Babits Mihálynak. De ugyanilyen sokan szerették például a Benedek Elek történetet, ami egy fordulatok nélküli, élethosszig tartó szerelemről szólt. Ady-Léda és Dióssy Ödön hármasa, furcsa együttélése is nagyon népszerű volt.

hvg.hu: A második könyv előszavában írja, hogy sokáig hezitált, meg merje-e írni Kölcsey történetét, vagy sem. Nyilván botránygyanús a Himnusz költőjéről megírni, hogy a saját neméhez vonzódhatott.

Ny. K.: Legalábbis szerelmet érzett egy férfi iránt. Minden Kölcsey-monográfiát elolvastam, és látszik, hogy mindenki kerülgeti ezt a témát. A szerelmi életéről például olyan kétértelmű félmondatokat lehet olvasni, hogy a „Szemere Pálhoz való viszonya még a szentimentálisnál is több volt”. Vagy egyszerűen csak azt mondják a monográfiák, hogy a magánéletéről semmit sem lehet tudni, vagy azt, hogy nem is volt valódi tárgya a szerelmének. Mindez azért nehezedik ránk, olvasókra és az irodalomtörténészekre, mert a Himnusz költőjéről beszélünk. Ez valószínűleg már rég nem lenne titok, kibeszéletlen dolog, ha nem ő írja a Himnuszt. 

Nyáry szerint Kölcsey szerelmi élete valószínűleg már rég nem lenne kibeszéletlen dolog, ha nem ő írja a Himnuszt
©

hvg.hu: Nyilván az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy ő maga sem tudott igazán mit kezdeni az érzéseivel.

Ny. K.: Valószínűleg nagyon elfojtós fiatal srác volt, akinek nem nagyon volt mihez viszonyítania. Az látszik a leveleiből, hogy próbálja nagyon elmagyarázni saját maga és az olvasói számára a különböző érzelmek természetét: folyamatosan azt elemzi, hogy mi a barátság, mi a szerelem, mi a hazaszeretet. Nem véletlenül találja ki azt a konklúziót, hogy mindez lényegében ugyanaz. A könyvben részben ezért írtam meg hosszabban a Kölcsey-fejezetet, mert szerettem volna minél többet megmutatni ebből a vívódásból, és azért nem írok le egy összefüggő történetet, mert nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt.

hvg.hu: Mégiscsak kirajzolódik valami nagy érzelmi vihar az általad leírtakból és az idézett Kölcsey-levelekből.

Ny. K.: Kölcsey mindig is fontos volt számomra. Már irodalomtörténész koromban elgondolkoztatott, hogy lehetséges az, hogy egy alapvetően szerelmes verseket író és a saját érzelmeire koncentráló, klasszikus alanyi költő mindezt egyszer csak átalakítja hazaszeretetté. Már akkor sem tudtam, hogy ez hogyan működik. Nem értettem, hogy miért írja azt a szakirodalom, hogy senkibe sem volt szerelmes, miközben a szerelmes versei egyáltalán nem tanulmányversek, poétikai gyakorlatok.

hvg.hu: Létezik egy olyan hipotézis is, hogy Szemere Krisztinába, Szemere Pál feleségébe volt szerelmes.

Ny. K.: Majdnem biztos vagyok benne, hogy Kölcsey Szemere Pál iránt érzett szerelme nem viszonzott, megélt szerelem volt. A nőcsábász hírében álló Szemere Pál is nagyon szerette őt, de nem szerelemmel, hanem barátsággal. Azt sem tudjuk, hogy Kölcseynek volt-e valaha beteljesült szerelme. Mielőtt komolyabban utánanéztem volna, nekem is az volt a teóriám, hogy Szemere Krisztinába lehetett szerelmes, mert a legszebben róla ír, és onnan jutottam el Szemere Pálhoz, akinek még szebbeket írt. Lehet persze vitatkozni azon, hogy mit értett szerelmen Kölcsey, és mit barátságon. De ha elfogadjuk, hogy a szerelmes levél definíciója az, hogy valaki szerelemként azonosítja a saját érzelmeit egy másik ember iránt, és ezt megírja neki, szerelmének nevezi, akkor ki kell mondanunk, hogy Kölcsey férfiaknak írt szerelmes leveleket. Az egyik Szemere volt, a másik a volt kollégiumi szobatársa, Kállay Ferenc.

hvg.hu: Kölcsey és a többi szerző életrajzának ismerete ön szerint megkönnyíti, megváltoztatja a művek értelmezését?

Ny. K.: Az biztos, hogy hozzátesz. A szerzői életrajz segít az értelmezésben, de ha nem ismerjük a szerzői életrajzot, akkor is működnie kell a szövegnek. Közben nagyon nem értek egyet azokkal az irodalomtudományos iskolákkal, amik azt vallják, hogy a szerző egyáltalán nem számít. Ez valószínűleg azért van, mert amikor Pécsett az egyetemen tanítottam, akkor a XIX. századdal, illetve a felvilágosodás korával foglalkoztam. Ilyen távlatból már csak az életrajzi és történelmi kontextussal együtt tudjuk a műveket értelmezni. Lehet Tandori-verset elemezni anélkül, hogy tudnád ki Tandori Dezső, de egy Kölcsey-verssel ezt már nem lehet kontextus nélkül megcsinálni.

hvg.hu: Rengeteget ír mások szerelmi életéről, de az önéről szinte semmit sem lehet tudni. Közben pedig a felesége, Bártfai Andrea Zsöme szerkesztette a kötetet.

Ny. K.: Biztos azért írok másokról, mert magamról nem tudok. A mi történetünk viszonylag egyszerű abban az értelemben, hogy gimnazista korunk óta együtt vagyunk, és van két kiskamasz lányunk. Ami igazán érdekes, hogy mind a ketten nagyon hasonló területen mozgunk, de nagyon ritkán dolgozunk együtt szorosan, gondolom, a konfliktusok elkerülése miatt. Szeretem a munkát és a családot egymásról leválasztani. Mivel ez nem munkának, hanem szórakozásnak indult, ezért miután megírtam valamit, mindig megmutattam Zsömének, hogy tegyen javaslatokat, javítsa ki a hibákat. Ma is így születnek a posztok: este megírok valamit, éjjel elolvassa, szól, ha valamin érdemes változtatni, és ha ez megvan, akkor másnap reggel kiteszem a Facebookra. Így adta magát, hogy ő fogja szerkeszteni a kötetet. Örülök, hogy ez így történt.

hvg.hu: Az elmúlt másfél évben hihetetlenül népszerű lett, már több mint 30 ezer rajongója van a Facebookon. Egy ország ismerte meg a nevét és az írásait. Hogy éli meg ezt a hirtelen jött népszerűséget?

Ny. K.: Tényleg nehéz vele mit kezdeni, hogy másfél éve csinálok valamit, ami sokaknak sok szempontból fontos. Alapvetően még most is szórakoztatási céllal írom ezeket a történeteket, mert ez valójában szórakoztatóipari termék, aminek menet közben kialakult egy olvasásnépszerűsítő funkciója. Ennek nagyon örülök, és a nagy részét élvezem annak, ami történik. Ugyanakkor mégiscsak kommunikációval és marketinggel foglalkozom, ezért tisztában vagyok vele, hogy ebben a történetben én egy termék, egy trend vagyok, aminek megvan a maga életciklusa: most sokan szeretik, de eljön az az idő, amikor majd kevesebben. Ez szerintem nem probléma. Ha jól csinálom, akkor nem múlik el nyomtalanul.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!