szerző:
cz.
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az európai kortárs jazz egyik legkreatívabb zongoristájaként tartják számon Michael Wollnyt, akivel Müpa béli fellépése előtt beszélgettünk generációs csúszásról, első pillantásokról és az öncélúság kivégzéséről.

“Minden generációnak meg van a saját hangje, ez teszi egyszerre kockázatossá és izgalmassá, mikor fiatal és idős zenészek közt jön létre fúzió” – Michael Wollny a német kortárs jazz egyik legkarakánabb figurájaként tartják számon, aki 36 éves kora ellenére olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Joachim Kühn, Heinz Sauer, Bob Brookmeyer, Clark Terry vagy Michel Portal. “Valahogy mindig is úgy éreztem, hogy a zenei párbeszéd során az ember sokkalta többet és jóval részletesebben kibontva oszt meg magából, mint azt a hagyományos verbalitás lehetővé tenné" – vallja Wollny, akit különleges szálak fűzik a zonogorához, mely - véleménye szerint - hangszerként mind a mai napig nem mutatkozott be minden oldaláról.

Michael Wollny és Tamar Halperin
müpa

“Meggyőződésem, hogy a zenei hang minden ember számára eltérő módon van jelen, egy zenész legfőbb feladata pedig nem más mint, hogy ezt a lehető leghitelesebben tárja a világ elé. A hangszer magában hordozza ezt a megismételhetetlen felismerését, ezért bármilyen hangszeren, így a zongorán is nem az új után kutatni már-már szentségtörés” – szögezi le Wollny, aki szerint a kísérleti zenész 2014-ben nagyon is valós fogalom, mely azonban korántsem keverendő a öncélúsággal.

“Ha komponálás közben az ember megpróbál minél inkább a külvilágra reflektálni, az ötletek előbb utóbb elapadnak, amennyiben viszont tudatosan befele fordul, a saját belső labirintusába zárja magát. Az egyetlen, amit a ezen végletesség ellen tehetek, hogy mikor zenét szerzek, megpróbálok nagy távlatok helyett sokkal inkább apró részletekben gondolkozni: mit akar ez a hang, mit akar ez az akkord? A zenének mindig vannak belső-és külső aspektusai, azonban bármelyiket is erőltetni kockázatos.”

Wollny - bár megannyi formációban működött és működik közre - leginkább a duók, triók tagjaként szeret színpadra lépni. A legelemibb felállásra való törekvés szerinte minden zenészre jellemző, alapvető igény: “A duó két ember párbeszédére épül, egy trió viszont - ugyan saját szisztémát követve - már egység, melyben feladatok és kötelességek vannak leosztva a zenészek közt. Bár a Tamar Halperinnel közös duónkra is jellemző egyfajta, a komponált darabokból adódó kötöttség, tény, hogy minél több tagból áll egy formáció, annál bonyolultabb, annál több szervezést igényel a zenei szabadság elérése és megtartása. Ha pedig az ember játékában kulcsszerepet játszik az improvizáció szinte evidens, hogy a minél nyersebb, letisztultabb alapok csábítják.”

A zongorista azt is elárulja, a belső hang állandóságában nem, a zenésztársak generálta impressziókban viszont annál inkább hisz. “Egy zenész tekintete rendkívül kifejező. Számomra a legfontosabb a színpadon felszabaduló energia, az az ív, mely az első hanggal indul és a színpadról való levonulásig kitart. Kicsit olyan ez, mint a szerelem: ha az első pillanatással meg van a kapcsolat, a miértjét nem is igazán tudod megmagyarázn. És talán nem is kell.”

Michael Wollny és Tamar Halperin csemballóművésszel közös duója szeptember 14-én, az Európai Hidak Fesztivál keretein belül koncertezik a Müpában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!