Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt

Amilyen klisésen indul, olyan jó érzéssel hagyjuk el a mozit a végén. A szuperközeliben mutatott ínyencségek mellett érzelmi töltet is van bőven, de elsősorban a nagybetűs Hangulat az, amiért megéri megnézni A séfet.

Jon Favreau kétségkívül érdekes figura, aki 47 éves korára a Nagy Hollywoodi Létra minden fokát megjárta már. Volt jópofa függetlenfilmes Vince Vaughn állandó társaként (Mindent a győzelemért!, Bárbarátok, Pofozó pénzmosók), volt Monica utcai harcos barátja a Jóbarátokban, és volt dollárszázmilliókat szakító blockbusterek rendezője (Vasember 1-2, Cowboyok és űrlények). Most épp a függetlenfilmezéshez tért vissza, de Vince Vaughn otthon maradt.

A séf egy meglepően izgalmas szerkezetű, alapjában véve azonban szörnyen klisés kis alkotás lett, amely inkább hangulatával, mint történetével köti le, sőt szórakoztatja a nézőit. Továbbmegyek, A séf valójában egy baromi hatásos feelgood-mozi, ami sok esetben jobb választás lehet a kínálatból, mint egy-egy aktuális, de súlyos remekmű. Ráadásul olyan, mintha két rövidebb filmet gyúrtak volna egybe – a film első felében Favreau ismerteti velünk az általa játszott nehéz sorsú mesterszakács életének főbb problémáit, egy poénokkal tűzdelt dráma formájában, a másodikban pedig feloldja azokat, és átcsap az egész egy klasszikus road movie-ba.

Jon Favreau
©

Onnan indulunk, hogy van ez a Carl Casper (ő Favreau karaktere), egy menő Los Angeles-i étterem mesterszakácsa, aki tényleg olyan, mintha egy séf-valóságshowból lépett volna ki: a kés-tetkó ott figyel a karon, munkamánia a maximumon, és elég jó húsban van ahhoz, hogy elhiggyék róla, jó a főztje. Persze a karrierjére ráment a házassága, feleségével (Sofia Vergara) elhidegült a kapcsolata, az amúgy nagyon szeretett 11 éves fiára (Emjay Anthony) pedig alig jut egy kis minőségi ideje. Ezért aztán állandóan stresszel, mert nem elég, hogy a munkahelyén egész nap gürcöl, még az ex-asszony is szidja, hogy nem foglalkozik a gyerekkel. Blablabla, ezt az alapsztorit egyenesen a kliséraktárból kukázta Favreau.

Csakhogy aztán ott van az étteremben játszódó szál, amelyben már az is elég lenne, hogy két olyan kiváló karakterszínész játssza a szakácshaverokat, mint John Leguizamo és Bobby Cannavale , de ezen felül ott van a hostess szerepkörben tündöklő Scarlett Johansson és a hely tulajdonosaként beugró Dustin Hoffman, akik mind feldobják a vonatkozó jeleneteiket, néha egyszerűen csak puszta jelenlétükkel. A fő konfliktust azonban megint egy másik mellékszereplő hozza, az Oliver Platt által mesterien megjelenített, rettegett ételkritikus/blogger, aki először tervez ellátogatni Carl éttermébe. Amikor azonban a séf egy speciális menüvel akarja lenyűgözni a népszerű véleményvezért, közbelép a tulaj, hogy a törzsvendégek a megszokott menüt akarják, ne mártírkodjon már itt egy jöttment firkásznak. Sejthetjük, melyikük akarata érvényesül.

Jon Favreau, Emjay Anthony és Sofia Vergara
©

A sok rossz élmény azonban váratlanul pozitív fordulatot hoz az életében. Új utakat keresve úgy dönt, visszatér gyökereihez, és Miamiba repül, ahol ex-felesége ex-férje (Robert Downey Jr., aki ötperces jelenléte alatt bemutatja, miért kéne Oscarral díjazni a legjobb cameókat is) által szert tesz egy régi büfékocsira, amit iskolai szünetét töltő fia, és volt beosztottja (Leguizamo) segítségével stílusosan felpimpel. Itt szabadul el az igazi feel good-parádé, kubai fúvósokkal és pálmafás-homokos Miami bíccsekkel megfestve.

Bár nincsenek benne agyeldobós alakítások – részben azért, mert a jól belőtt hangulat bizony a karakterfejlődés rovására ment –, nem Robert Downey Jr. már éltetett pár perce az egyetlen színészi csúcsa A séfnek. Jon Favreau például simán élete játékát mutatja, de John Leguizamo is rég volt már ilyen jó (Istenem, de rég volt már A por vagy a Carlito útja). A gyerekszínészek mindig kritikus pontjai egy filmnek, az életidegen játékot mutató kicsik simán el tudnak rontani egy filmélményt, szerencsére itt ilyenről szó sincs, az apját Twitterről és Vine-ról kioktató Percy szerepében feltűnő Emjay Anthony nemcsak aranyos, de színészileg is értékelhető.

John Favreau és John Leguizamo
©

Amúgy természetesen az egész egy nagy metafora, sőt, hát így már allegória. Favreau, az egykor megbecsült, feltörekvő függetlenfilmes egy meglepő fordulattal sikeres, mainstream rendezővé vált, most pedig gyökereihez visszatérve igyekszik újra indie-skedni egy kicsit. Ugye ismerős? Ráadásul, ahogy a séf menőségét is egy kritikus döntötte romba, addig Favreau nagy hollywoodi karrierjének is a Cowboyok és űrlények gyenge kritikai fogadtatása tett be. A háttérinfók nélküli nézőnek persze ez semmit sem jelent, így inkább csak egy érdekes plusz rétegként szolgál ez a hasonlóság, ami megint csak Favreau érdemeit dicséri.

Közérdekű közlemény: hacsak nem képes valaki emberfeletti módon éhesen tűrni a zsírban tocsogó oldalas és a vöröses-sárgás zöldségkrémek ízlelőbimbókat stimuláló látványát, mozi előtt érdemes jól bekajálni, vegetáriánusoknak és diétázóknak viszont egyáltalán nem ajánlott.

A séf 2014. október 2-tól látható a magyar mozikban, a Big Bang Media forgalmazásában.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Két pályán is vesztésre áll a kormány

Két pályán is vesztésre áll a kormány

Feljelenti az MTVA Sargentiniéket

Feljelenti az MTVA Sargentiniéket

Ne szomorkodjon a rossz idő miatt, a szomszédban havazik

Ne szomorkodjon a rossz idő miatt, a szomszédban havazik

Ferenc pápa: A terrorcselekmények soha nem igazolhatók

Ferenc pápa: A terrorcselekmények soha nem igazolhatók

Húsvét hétvége volt, hát lopott egy vaddisznót

Húsvét hétvége volt, hát lopott egy vaddisznót

Mbappé elmondta, hol tervezi a folytatást

Mbappé elmondta, hol tervezi a folytatást