"Soha nem az van a világban, amit hiszek" – interjú Lázár Katival
Imádott halott öregasszonyt játszani, az Isteni műszak stábja előtt kalapot emel, az elmúlt években Jászai Mari életével foglalkozott, legközelebbi bemutatóján pedig három társával egy unokát nem szívesen útjára engedő nagyszülőt alakít. Interjú Lázár Katival.
hvg.hu: Most jött ki A folyón túl Itália próbájáról. Néhány nap múlva, október 8-án bemutató a Belvárosi Színházban. Összeállt már a darab?
Lázár Kati: Velem soha nem gördülékeny a próbafolyamat. Nehéz ember vagyok, amíg nem találom a helyem, addig magamnak és sajnos a partnereknek is megnehezítem a dolgát. Mikor Orlai Tibor felhívott a szereppel, figyelmeztettem erre. Csak annyit mondott, nem én vagyok az első ebben a színházban, aki nehéz eset.
hvg.hu: Mikor érzi, hogy nehéz?
L. K.: Ameddig nem találom a szerepet. Bakizom, nem jut eszembe a szöveg, ingerült vagyok magamra és mindenkire. Minden rossz addig, amíg nem látom zöld lámpák sorát magam előtt.
hvg.hu: Ez a bemutató körül szokott eljönni?
L. K.: Változó. Egyszer csak ott az alagút vége, mikor látom, hogy ó, ennyi. De még nem tartok ott.
hvg.hu: Van nyugvópont?
L. K.: A közönséggel való találkozáskor általában. Akkor derül ki, hogy jól működik-e egyáltalán, amit a szerepemről gondoltam.
hvg.hu: Mit gondol erről a mostaniról?
L.K.: Még nem tudom megmondani. Az egész darab vicces, jópofa, de emberi. Négy édes öregember a főszereplő, aranyosak, kedvesek, naivak. Ugyanakkor erőszakosak is. Azt akarják, hogy minden úgy legyen, ahogyan ők tartják jónak - és mivel ez már nem működik, csalódnak.
hvg.hu: Amellett, hogy alapvetően komédiáról van szó, a menni vagy maradni kérdése vagy a generációs különbségekből adódó problémák nem könnyed témák.
L.K.: Nekem inkább az öregséggel kapcsolatban volt több ismerős probléma. A szüleim mindig elengedtek, én a lányomat szintén mindig engedtem. Ilyen szempontból nincs analógia. De jól van megírva mind a négy figura, nevetni is sokat lehet, ha jól csináljuk. Ahogyan most látom ezt a négy embert, mind gondoskodóak. Az én figurám (Aida) úgy képzeli az életet, ahogyan az anya a gyerekét a kanállal eteti: folyton csak etet, etet, etet. A férjem (Frank) - akit Lukáts Andor játszik - jóindulatú, kedves, egyszerű ember. Jót akar és nem önző Benedek Micu (Benedek Miklós - Nunzio) szerepe is, de a felesége (Szabó Éva - Emma) a karakterem szemében eléggé tolakodó, erőszakos.
hvg.hu: Ha már generációs különbségek, milyen volt együtt dolgozni az unokát játszó Szabó Kimmel Tamással?
L.K.: Tomi nagyon megfelel a szerepnek (Nick). Ennyit még nem felejtettem próbák alatt, ő pedig tolerál, segít, ingatja a fejét, jelez a szemével, ha nem én jövök. Igazán hálás vagyok neki.
hvg.hu: Pályája során filmben is sokat játszott, tavaly például volt szerepe Bodzsár Márk Isteni műszakjában. Szeret forgatni?
L.K.: Nagyon. A szerepek csak soknak tűnnek, lehetne több is. Hámori Gabi főszereplésével játszottunk együtt nemrég például Vékes Csaba kisfilmjében (az Á(l)lomást szeptember 13-án vetítették először az m1-en - a szerk.). Halott öregasszony voltam. Imádtam! Emberi és transzcendens feladatom volt. Nagyon szerettem az Isteni műszakot is. Le a kalappal a stáb előtt. Művészileg, emberileg, mind a színészek, az operatőrök, a rendező előtt. Az egész csapatért odavoltam. Éjszaka forgattunk, balról jobbra esett mindenki a fáradtságtól, de alázattal, komolyan és gyönyörűen dolgoztak. A kamera előtt kevésbé lehet hamisnak lenni. Nem tudom, mennyire lett népszerű a film, semmilyen hírt nem olvasok vagy nézek. Olyan vagyok, mint a hároméves gyerek.
hvg.hu: Tudatosan zárja ki a híreket?
L.K.: Persze. Egyszer úgy éreztem, ha nem dobom ki a tévét az ablakon, meg fogok bolondulni. Nem dobtam ki, csak odaadtam valakinek és rájöttem, mennyivel jobb. Számítógépem van, ha küldenek valamit, nagy nehezen megtalálom, de alig várom, hogy lecsukjam. Soha nem az van a világban, amit hiszek: hogy segíteni kell a szegényeket, az elesetteket, az állatokat, vigyázni kell a növényekre és támogatni kell egymást. Nem harácsolni. Ha nem ezt tapasztalom, olyan fájdalmat érzek, hogy inkább nem akarok tudni semmiről.
hvg.hu: Cserhalmi Györgyöt és Bitskey Tibort választották a Nemzet Színészeinek, miután szeptemberben meghalt Sztankay István és Avar István. Jó választás volt?
L.K.: Tyutyut (Cserhalmi György - a szerk.) választották? Ezt sem hallottam még (az interjú a bejelentés másnapján készült - a szerk.). Nagyon nagy megtiszteltetés és borzasztóan jól jön bárkinek az a pénz. Ezzel együtt Tyutyura még ma is gyönyörű fiatalemberként gondolok. Legalábbis bennem még így él. Én magam nem is tudom, örülnék-e egy ilyen megtiszteltetésnek. Valaki meghal és más következik helyette.
hvg.hu: Jordán Tamás neve is felmerült. De akkor úgy érzi, ez amolyan kihalóági megtiszteltetés?
L.K.: Igen, ilyesmi. Jobban reflektorfényben van, hogy ki lesz a következő.
hvg.hu: A színészet mellett rendezett, volt alapító, oktató, igazgató. Tudatosan döntött ezek mellett az irányok mellett, vagy inkább így alakult?
L.K.: Ezek a dolgok következtek egymásból. Mikor Jordán Tamással együtt voltunk Kaposváron és csináltuk az előadásokat, kitaláltuk, hogy nekünk is legyen iskolánk. Felvételiztettünk, jöttek a fiatalok. Noha sokat tudtam adni nekik, a mai napig szeretnek és én is őket, nem bizonyultam jó tanárnak. A türelmetlenségem miatt. Ha magammal is ingerült vagyok, mikor nem megy, nem jó, ha ugyanezt megteszem az ártatlan kezdőkkel is. Ezt akkor még nem tudtam.
hvg.hu: A folyón túl Itália mellett mire készül épp még?
A kilencvenes évek elején egyik alapítója a Merlin Színháznak, amit később igazgatott is. 1994 és 1998 között az Új Színház tagja.
Jászai Mari -és Kossuth-díjas, kiváló művész.
Jordán Tamással közös lányuk, Jordán Adél Keresztes Tamás társa, mindketten a budapesti Katona József Színház színészei.
L.K.: Vár rám a novemberi bemutató. Kripli Mari címmel csináltam Jászai Mariról - úgy szokták hívni, önálló estet, de inkább azt mondanám - egy vallomást. A Spinozában lesz. Jászai Mari kötetet ott volt a polcomon 27 évig. Egyszer leemeltem, onnantól kezdve három éven át foglalkoztam vele. Szétrongyolódott az egyik könyv, vettem egy másikat, az is szétment. Amióta ezt csinálom, mindenhez másként viszonyulok. Például azt mondta egyszer, „számítottál te valaha a közönségre? Hűtelen, ez a természete”. Ebben van valami. Amikor elkezdtem a pályát és nagyon akartam - ez a hatvanas évek végét jelenti - akkor odaadóbb és műveltebb volt a közönség.
hvg.hu: Például a telefonozásra gondol?
L.K.: Zsámbéki Gábor mondta, hogy egyszer látott egy grúz színészt a Hamlet monológja közben dühében lemenni a színpadról. Háromszor szakították meg telefoncsörgéssel. Zsámbéki azt mondta, ez a vacak szerkezet lesz a színház halála.
hvg.hu: Az elmúlt években kőszínházak mellett sokat játszott függetlenekkel is. Hogyan látja most a két közeget?
L.K.: A Táp Színházat és Vajdai Vilit például nagyon szeretem (Januárban mutatták be Vinnai András rendezésében a Tháliával közös Furniturt, tavaly februárban Vajdai Vilmos rendezésében pedig a Jövedelmező állást. Lázár Kati mindkét darabban szerepelt - a szerk.). Mindig bejelentem neki, hogy befejezem, nem jövök, aztán imádom az egészet. A csapatot is, akit maga köré vesz. A függetleneknek egyszerűen sokkal nehezebb időben, anyagilag minőségi előadást létrehozni. Mégis fantasztikus dolgokat csinálnak. Nekem mindez arra hasonlít, ahogyan a nyolcvanas évek előtt Moszkvában dolgoztak a társulatok. Teher alatt nő a pálma. Közhelyes, de így van.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
