A belvárosi polgármester pénteken Tommy Ramone-emléktáblát avatott.
hvg.hu
Egyrészt tök jó. Vannak nagy nemzeti ügyek, sorskérdések, sarokpontok, legkisebb közös nevezők, értékek, rajongásunk közös tárgyai, mániák, igazán fontos dolgok, amelyekben nem, hogy az összefogás (#összefogás), hanem a nemzeti egység (#nemzetiegyseg) is létre bír jönni.
Például az van, hogy ma felavatják a világ talán legfontosabb magyar rockzenésze, a rock halhatatlanjai, a Rock and Roll Hall Of Fame-be is beválasztott Tommy Ramone, azaz a Budapesten született Erdélyi Tamás emléktábláját a Bajcsy-Zsilinszky úton, annak a háznak a falán, ahol a két évvel ezelőtt rákban elhunyt Erdélyi született 1949. január 29-én.
Erdélyi – akinek holokauszttúlélő szülei 1956-ban hagyták el Magyarországot és New Yorkban, Forest Hillsben telepedtek le – a Ramones (a zenekar történetéről itt írtunk) első dobosa volt, négy évig játszott az első felállásban, az első három lemezen dobolt, az első négynek, majd az 1984-es Too Tough to Die-nak társproducere volt. A proto-punk zenekar olyan emblematikus számainak volt a szerzője, mint az I Wanna Be Your Boyfriend és a Blitzkrieg Bop. Az elmúlt években egyébként járt Budapesten, fel is lépett.
Azt pedig nyilvánvalóan a táblát avató fideszes politikus (konkrétan a belváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter) is tudja, hogy egy olyan magyar ember előtt tiszteleg két nappal a kvótanépszavazás előtt, aki a szüleivel együtt egy szétlőtt városból menekült migránsként, részben az életüket mentve, részben a jobb élet reményében, bele a rothadó nyugatba, hogy aztán a poptörténelem egyik legnihilistább – jelentős mennyiségű I Don’t Wanna- és I Wanna-kezdetű dalt alkotó – zenekarának alaptagjaként vonuljon be a történelembe. Nem mintha a belső koherenciát kérnénk számon, de azért mégis.
Keserédes ez az egész, keserédesebb nem is lehetne. Azt pedig gyanítjuk, hogy Tommy jót röhögne azon, hogy ilyen hivatalosságok avatják az emléktábláját. Vagy csak annyit mondana: I don’t care.
Mi a Ramones? Egy zenekar: a logójukat a kedvenc pólódon, a lemezeiket mindig a lejátszód közelében tartod, és bármennyire szakadt, bármennyire karcos, semmi pénzért nem válnál meg tőlük.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.