Elhunyt Meggyes Roland "Mohaman", a Happy Gang együttes alapító tagja
Szívelégtelenség okozta a 45 éves zenész halálát.
MTI
A 45 éves zenészt szombaton éjjel érte a halál szívelégtelenség következtében - mondta el nevelőapja, Maruzsi László.
A Mohaman művésznéven ismert rapper, előadóművészt az 1990-es évek elején a Happy Gang együttes tagjaként ismerte meg a közönség. Az együttes honlapja szerint 1994-ben jelent meg első albumuk Zimme-zumm címmel.
A második album a Boojaka, ezt 1995-ben követte. 1996 májusában telt házas koncertet adtak a Petőfi Csarnokban, majd a Bravo újság közönségszavazatai alapján megválasztották őket az év legnépszerűbb zenekarának. Ugyanebben az évben jelent meg harmadik albumuk Dauer címmel.
1997 áprilisában felléptek a Total Dance Fesztiválon és megjelent negyedik lemezük, a Freestyle. Legismertebb számaik a Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem és a Kérek egy kulcsot a szívedhez, Lógatom a lábam, Minő guminő, Lopják a Dzsekimet, Szentkarácsony. A csapat 1999-es feloszlása után Meggyes Roland szólókarrierbe kezdett, és a 2000-es évek elején több önálló lemeze jelent meg.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.