szerző:
Németh Róbert

Ma háromnegyed évszázada született a poptörténelem egyik legfontosabb dalszerzője, énekese, zenésze, személyisége, az ember, akinek halálhírét is terjesztették, az ember, aki a könnyűzene-történelem egyik legtöbbször feldolgozott dalát írta, az ember, aki menővé tette a hegedű alakú basszusgitárt, az ember, aki akkor is tud emlékezetes lenni, amikor könnyed popdalokat ír. Összeszedtünk 10+1 Macca-számot, amelyek többé-kevésbé kirajzolják a művész életpályáját és világát Beatles-en innen és túl.

Yesterday (1965)

A Beatles-dalok legnagyobb részét hivatalosan Lennon-McCartney-szerzeményként jegyzi a popkulturális emlékezet, holott néhány valóban közösen írt daltól eltekintve inkább egyikük vagy másikuk írta ezeket, egyikük vagy másikuk közreműködésével, vagy éppenséggel anélkül. Az akusztikus gitárra és a könnyűzenében akkoriban szokatlan módon vonósnégyesre hangszerelt dal a Beatles egyik legnagyszerűbb és legnépszerűbb dala, valamint a poptörténelem egyik legtöbbet feldolgozott szerzeménye. Közel 2200 átdolgozása létezik.  Ez a Beatles első dala, amelyet valamelyik zenekartag egyedül rögzített.

 

Penny Lane (1967)

Az 1967 koranyarán megjelent Sgt Pepper's Lonely Hearts Club Band kiadása előtt a zenekar, többek közt kielégítendő a rajongói várakozásokat, egy dupla a-oldalas kislemezt (Strawberry Fields Forever/Penny Lane) , egy úgynevezett stop gap single-t jelentetett meg, melynek mindkét dala gyermekkori, liverpooli emlékeket idéz meg. A Penny Lane az azonos nevű utca után kapta a címét, nem is meglepő, hogy bármikor is látogatunk arra a helyre, utcanév-táblákat nem találunk.

 

The Fool on the Hill (1967)

A Sgt Pepper's után a zenekar talán még nagyobb fába vágta a fejszéjét - főként McCartney hatására, aki ilyen projektekkel akarta fenntartani a harci tüzet a koncertturnéktól visszavonult együttesben -, de a Magical Mystery Tour zavaros koncepciójából egy meglehetősen félrement film fogant. A mozihoz készített dalok azért jobban sikerültek - az egyik legemlékezetesebb a finoman hangszerelt The Fool on the Hill.

 

Maybe I'm Amazed (1970)

Már felbomlófélben volt a Beatles, amikor McCartney nekiállt első saját lemeze munkálatainak, mely 1970 tavaszán jelent meg. A kétségek és depressziós időszakok közepette készített cím nélküli debütáló szólóalbum talán legismertebb dala a Maybe I'm Amazed, mely kislemezen ugyan nem jelent meg, de nagy rádiós sláger lett belőle. Nem meglepő módon az összes hangszeren Paul McCartney játszik.


Band on the Run (1973)

McCartney a Beatles után igazából nem szólókarrierrel tervezett, szeretett volna zenekart alakítani. Ez lett az 1971-ben alakított Wings (benne többek közt Macca felesége, a billentyűző Linda McCartney is), mely 1973-ban jelentette meg legkiemelkedőbb stúdióalbumát, a Band on the Run című lemezt. Ennek nagy része különös körülmények között a nigériai Lagosban lévő EMI-stúdióban készült (ami a különös körülményeket illeti, többek közt azért, mert a stúdiófelvételek előtt a zenekar két tagja is elhagyta az együttest, így a hangszerek nagy részét McCartney vette fel). Íme, a címadó dal.

 

Live and Let Die (1973)

Hát persze, hogy McCartney is írt James Bond-számot. A Live and Let Die az azonos című mozihoz készült a Band on the Run-album évében, nagy ívű nagyzenekari hangszereléssel, George Martin Beatles-atyamester hangszerelői és produceri közreműködésével. A dal legismertebb feldolgozása a Guns N' Roses 1992-es verziója a Use Your Illusion I-ről.

 

Ebony and Ivory (1982)

McCartney a hetvenes évek végén feloszlatta a Wingst, 1980-ban egy cím nélküli szólólemezzel nyitott új lapot (melyen minden hangszeren ő játszott), majd két évvel később egy korrekt közepes albumot hozott ki Tug of War címmel. Az album emblematikus dala a Stevie Wonder közreműködésével készített Ebony and Ivory, ami semmi különös, csak egy jól megírt popsláger a nyolcvanas évek jellegzetes soulpopos stíljében, kicsit modoros-szájbarágós, de azért nevelő célzatú szöveggel.

 

Say, Say, Say (1983)

A Tug Of War után egy évvel később kiadott Pipes Of Piece sem egy nagy durranás, de közel sem ciki - ráadásul, McCartney-tól elvárható módon, vannak rajta emlékezetes dalok. Mi most nem a szellemes, frontbarátkozós klipjéről elhíresült címadó dalt emeljük ki első sorban, hanem azt a laza popszámot, melybe, az egy évvel korábbi Ebony and Ivory után az angol zenész a kor másik nagy (még Stevie Wondernél is nagyobb) fekete popsztárját, Michael Jacksont hívta meg vendégként. Ami a dalt illeti, az egyébként már korábban elkészült, mint a Jackson-féle The Girl Is Mine, melyben Macca vendégszerepel a Thrilleren.

 

Hope Of Deliverance (1993)

Az 1993-as Off The Ground ugyancsak legfeljebb a közepes McCartney-szólólemezek közé sorolható (mindenképpen jóval kevésbé fajsúlyos, mint a megelőző sorlemez, a részben az Elvis Costellóval közös dalszerzői munkára épülő 1989-es Flowers in the Dirt), ám ott van rajta ez a könnyűkezű popdal, ami a zenész első nagy nemzetközi sikere volt az éppen tíz évvel korábban megjelent Say, Say, Say óta. Így ír egyszerű kis semmiséget egy dalszerző géniusz.

Jenny Wren (2005)

A 2005-ben megjelent Chaos and Creation in the Backyard című nagylemez felvételei 2003-ban kezdődtek a Radiohead és Beck felől ismerős Nigel Godrich producer irányításával. Godrich az első néhány session után azt kérte McCartney-tól, hogy küldje haza zenekarát és, hogy csak maga szerepeljen a lemezen (így is lett, eltekintve néhány sessionzenésztől, akiket Godrich szervezett le néhány dal erejéig). Az album, mely a Beatles felbomlása közepette készített első, majd a tíz évvel később, 1980-ben felvett második cím nélküli McCartney-szólólemezt (a többek közt a new wave-vel is kacérkodó McCartney II-t) idézi - hiszen azokon is csak Macca zenél - intim és szívhez szóló dalok gyűjteménye lett.


Queenie Eye (2013)

A négy évvel ezelőtt megjelent legutóbbi McCartney-szólólemezen a veterán popzenész - aki egyébként pályafutása alatt készített komolyzenei és elektronikus-experimentális darabokat/produkciókat is, utóbbit The Fireman néven - megint kísérletező kedvéről tett tanúbizonyságot és egy kifejezetten friss hangzású albumot készített. A dalokat összesen négy producer gondozta - két olyan szakember, akik, hogy úgy mondjuk, familiárisan kötődnek a Beatles-hez, George Martin fia, Giles, és a Beatles-hangmérnökként startoló Glyn Johns Ethan nevű csemetéje (aki korábban dolgozott már többek közt a Kings Of Leonnal és Laura Marlinngal). Mellettük két slágergyáros, Mark Ronson és Paul Epworth dolgozott a New-n. Utóbbi volt a Queenie Eye zenei rendezője.

 

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!