Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
A kutatók – Robert Rosenthal és Lenore Jacobson – véletlenszerűen ráböktek az osztálynévsorban néhány gyerek nevére, azt állítva a tanáraiknak, hogy egy szintfelmérő alapján komoly előrehaladás várható tőlük. Valójában semmilyen vizsgálat nem igazolta ezt, csupán a pedagógusok agyában ültették el a gondolatot, hogy a jövő nagy reménységeivel van dolguk. Ez is elég volt ahhoz, hogy a tanárok másként viszonyuljanak ezekhez a diákokhoz. A nagyobb odafigyelés meg is látszott az év végi eredményeken: a „reménységek” kivétel nélkül az átlag fölött teljesítettek. E – közel fél évszázada elvégzett – kísérlet nyomán honosodott meg a szociológiában a Pygmalion-hatás kifejezés, annak igazolásaként, hogy a környezet pozitív elvárásai önmagukban is nagyobb teljesítményre sarkallnak.
Amikor nap mint nap előkerül – nemrég épp egy uniós tanulmány kapcsán –, hogy Magyarország azért is veszít a versenyképességéből, mert az oktatási rendszere olyan, amilyen, nem csak a támogató környezet hiányában keresendő a bajok gyökere. A központi tesztek, felmérők alkalmasak ugyan a diákok teljesítményének összevetésére, csakhogy túlságosan megnőtt a jelentőségük: az ezeken elért eredmények alapján juthat be valaki egy középiskolába, egyetemre; közvetve ezek által méretik meg egy-egy pedagógus munkájának eredményessége, így végső soron ettől függ az iskolák finanszírozása. A rendszer óhatatlanul is abba az irányba tereli a tanárokat, hogy lemondjanak azokról a motivációkról, amelyekkel hajdan a pályára léptek; arról, hogy megmutassák diákjaiknak a felfedezés, a kreativitás, az élet örömét. A tantervek, tankönyvek szabványosítása mind abba az irányba hat, hogy a pedagógusi hivatás gyakorlói a kezdeti lelkesedésüket feláldozzák a tananyagleadás oltárán.
Azok a diákok, akik elsősorban a teszteken, vizsgákon akarnak jól megfelelni, sokkal nehezebben viselik a kudarcokat, mint azok, akiket a kíváncsiságuk kielégítése, az ismereteik bővítése motivál – ezt már Carol Dweck írja A siker új pszichológiája című könyvében. Míg a „vizsgáknak tanulók” az akadályokkal szembesülve hajlamosak megfutamodni, az „életnek tanulók” akár többször is nekirugaszkodnak, csak hogy célt érjenek. Míg utóbbiak olykor szinte lubickolnak azokban a helyzetekben, amelyekben próbálgathatják a határaikat, a tesztekre koncentrálók eleve kerülik a kockázatos helyzeteket, inkább a biztonságot keresik. Ami egy olyan társadalmi közegben, amelyben egyébként is szeretik megmondani az embereknek, hogy mi a jó, ahol a kísérletezés már-már tévútnak, de legalábbis gyanúsnak tűnik, gúzsba köti azokat az alkotó energiákat, amelyek kibontakozása a gazdasági sikerek elemi feltétele lenne.
A modern társadalmak egyik sajátossága, hogy az egyre összetettebb kockázatokra egyre kiterjedtebb szabályozással válaszol. Példa erre a mindenkit megrázó veronai buszkatasztrófa is. Józan ember nem gondolja azt, hogy kialvatlan sofőrökre rá lehet bízni egy osztály – vagy bármilyen más utazóközönség – éjszakai szállítását. Ám ebből aligha következik, hogy mindjárt törvényt kell alkotni arról, hogy éjjel 11 és hajnali 4 óra között a diákok nem buszoztathatók, és a sofőrnek meg kell állnia aludni. Az élet ennél jóval összetettebb. Csak egy szempontot említve: az éjszakai balesetek zöme nem az éjféli órákban történik.
Az emberben „gyárilag” meglévő természetes kíváncsiságra bénítólag hat a mindent az apró részletekig szabályozni akaró központi akarat. Kutatók még azt is ezzel hozzák összefüggésbe, hogy a modern társadalmakban megnőtt az extrém sportok népszerűsége. És itt most nem a Fa Nándor-típusú példákra kell gondolni, hanem az olyan, tömegsporttá vált életmódsportokra, mint a maratonfutás, a vadvízi evezés, a bungee jumping, a sárkányrepülés vagy az ejtőernyőzés. Az efféle tevékenységek közös pontja az izgalom mesterséges előidézése, amely arra ösztönöz, hogy művelői – ha kontrollált körülmények között is – kipróbálják magukat. A fizikai határok feszegetése, a tűrőképesség határainak megismerése iránti vágy, a korlátok kitolására való törekvés alapvető emberi tulajdonság. Aki megélte már, hogy adott helyzetben képes úrrá lenni a káoszon, később sem akar majd lemondani a biztonságról, de aligha retten majd meg az újabb kihívásoktól. Talán még a siker lehetőségét is meglátja bennük.
A cikk eredetije a HVG 2017/10. számában jelent meg.
