Nem vicc, eljött az ideje, hogy humorista kérdezze a humoristát. Bödőcs Tibort interjúvolva Kőhalmi Zoltán a tőzegbányászattól a pálinkafőzésen, a politikán és a demagógián át saját készülő könyvéig jutott. HVG-portré.
Kőhalmi Zoltán
| Bödőcs Tibor humorista |
Még egyszerű kabaréhallgatóként született 1982-ben. Gyermekkorát a műsoraiban gyakran megénekelt Búcsúszentlászlón töltötte, ahol iskolaigazgató anyja és tőzeggyári telepvezető apja mellett hamar magába szívta az olvasás és a cefre szeretetét. Általánosban szamárpadba ültették, hogy ne tudja a padtársát szórakoztatni, ezért az egész osztályt szórakoztatta. Tehetsége tanárparódiákban tört felszínre, tanárai azonban nem bátorították, csendre intették. A komolyzenész bátyjától átszűrődő Bartók-concertók mellett hallgatott Hofit, és miután a gyerekszobában Hrabal és Bereményi találkozott Tarantinóval, olyan robbanóelegy keletkezett, ami színpadra kívánkozott. Első fellépésére gimnáziumában, a zalaegerszegi Zrínyiben került sor az alapítványi bálon, ami után elragadta a falunapok és cipőboltavatók világa. Jelentkezett a Rádiókabaréba, egyszer adásba is került, de többé nem hívták. Utóbb ezt a főszerkesztő, Farkasházy Tivadar élete legnagyobb szakmai tévedésének mondta. Érettségi után bejutott az ELTE „magyar–büfé szakára”, 2004-ben pedig a Godot kávézóban talált színpadot az induló Dumaszínháznál, majd a következő évben fellépett Fábry Sándor show-jában, ami meghozta neki az országos ismertséget. 2010-ben Karinthy-gyűrűt kapott, az átadóra különbusz vitte az érdeklődőket a szülőfaluból. Úttörő alkat, négy év szereplés után otthagyta állandó tévéműsorát, a Showder Klubot, kilépett a színházból is, ahová szólókarrierje mellett utóbb vendégművészként tért vissza. Nem szalaszt el egy poént sem – csak hogy a násznépet megnevettesse, még a boldogító igent is képes volt pár másodperces gondolkodás után kimondani. Építész feleségével és két gyerekével Zuglóban él, és fenntart egy balatoni kiskertet, amelynek gyümölcseiből a családi hagyományokat folytatva, de immár a jogszabályoknak megfelelően pálinkát főz. Nemrég jelent meg Addig se iszik című irodalmi paródiakötete. A munkát sétálással piheni ki, ez a szokása Guszti kutyája elvesztése után is megmaradt, de „mint akinek meghalt a teniszpartnere”, úgy érzi magát. |
Kőhalmi Zoltán: Mit tudsz a tőzegbányászat technológiájáról?
Bödőcs Tibor: Van egy munkagép, a Manitu, ami mindig elromlik, és akkor apám hívja a szerelőt. Meg azt tudom, hogy a tőzeg őskori fákból van, és csikóváltozata a kőolajnak vagy a szénnek, amivé alakulna, ha kicsit várnánk.
K. Z.: Milyen érzés volt nagyapád rettenetes pálinkájának az árnyékában felnőni? És miért nem tettél ellene semmit? Nem gondolod, hogy itt kezdődik az értelmiség felelőssége?
B. T.: Micsoda támadás ez? Az a pálinka más kor terméke volt. Más volt a funkciója, meg a megközelítés, hogy nem veszhet kárba semmi. Azért volt, hogy nagyon erős legyen, és lehessen ganajt rakni tőle, meg kaszálni hajnalban. És nem úgy itták, mint mi, amikor belendülünk, hanem reggel egy fél decit, ami összerántotta őket. Gyakorlatilag ristrettóba oltott Redbullba oltott doppingszer volt az öregeknek.
K. Z.: Karriered hajnalán paródiákkal álltál színpadra. Tudatosan redukáltad a műsorodban, vagy csak idővel kikoptak?
B. T.: Közéleti paródiáim voltak, akkor még nem szerepeltek a műsorban a falusi sztorik, csak társaságban meséltem őket. Éppen te mondtad egy teraszon, villogó szemüvegedben, egyik közös imbolygásunk alkalmával, hogy meséljem őket színpadon, különben te fogod! És akkor kaptam elő Ferust meg Jenőt. De szerintem nem voltam soha nagyon pontos hangutánzó, inkább a gondolkodásmódját hoztam az egyes karaktereknek. Meg azért idővel én is akartam valamit mondani.
K. Z.: A közélettel azóta is sokat foglalkozol. Úgy nyilatkoztál, hogy sok minden mellett azért nem tudsz elmenni szó nélkül a politikában, mert egyszerűen felbosszant.
B. T.: Kérdés, hogy van-e értelme. Nem a kormányzati tematizálás szekerét tolom-e, ha én is rárepülök egy-egy mondatra, amit direkt dobtak be. Ezért is próbálom kicsit távolabbról nézni a képet. Nem minden visszás beruházásról beszélni, hanem mondjuk a gazda és alattvalói viszonyáról, az egész NER-nek a működésmódjáról. Már csak azért is, hogy ne kelljen mindennap új műsort írnom.
K. Z.: Nem gondolod, hogy a közéleti humor alapvetően mulandóbb? Vajon mit ért egy mai húszéves a Hofi-lemezekből?
B. T.: Azért sok minden van ott, a kiskirályok világától a hivatalnokok butaságáig, ami felhasználható forrásmunkaként a szocializmus megértéséhez. Vagy ott van Móricztól a Rokonok: fiktív korrupciós krónika, amiben más nevek vannak, de simán ki lehetne cserélni őket a maiakra. Ráadásul a politikum ott is jelen van, ahol nincs kimondva. Egy csomó olyan író van, akiről nem gondolnád, hogy politizál, közben mégis benne van a műveiben egy egész korszak. Egy Mándy-hős zakójának redőiben mondjuk a félbemaradt magyar polgárosodás.
K. Z.: El tudsz képzelni olyan szituációt, amikor komolyan is meg kellene szólalnod? Kimennél valamilyen ügyben tüntetni, mutatva, hogy te is ott vagy?
B. T.: Sok ilyen helyre hívtak, de mindig azt mondtam, hogy én a barikádnak ugyanazon az oldalán harcolok, csak a műsorommal. Ami nem úgy készül, hogy átírom a véleményemet humorosra, hanem én ilyennek látom a világot: ellentmondásosnak meg viccesnek. Örülnék, ha lennének, akikhez rajtam keresztül jutna el ez a fajta kritikus vagy nyitottabb gondolkodás. Mert végül is a humort nyitottságnak is nevezhetjük.
K. Z.: Elvicceled, ha kérdezik tőled, nem félsz-e, hogy megütheted a bokádat. Nem érzed úgy, hogy ma egyetlen gombnyomással bárkit el tudnak hallgattatni?
B. T.: Lehet, hogy a civiltörvény után lesz felségsértés- meg nemzetgyalázás-törvény. Meglátjuk majd, azért nem fogok mást mondani most. Amúgy egy hely volt az egész országban, ahol az önkormányzati üzemeltetésű művházban azt mondták, hogy technikai problémák lesznek jövő tavaszig, és akkor átmentünk egy másik helyre, ami magánkézben van. Ha ott is aggódnának, akkor megnéznénk egy újabb helyszínt, aztán a végén lehet, hogy cirkuszi sátorral járom majd az országot. De azért nem csak erről szól a műsorom. Szerintem olyan nézőim is vannak, akik nem mindennel értenek egyet. De nem is baj, miért kellene egyetérteni?
K. Z.: Bár sokaknak ez már nincs meg, két ciklussal ezelőtt Bajnain és Gyurcsányon csattantak a poénjaid. Én viszont még arra is emlékszem, hogy a Rádiókabaréban volt szerkesztő, aki túlságosan fideszesnek tartott.
B. T.: Később rájött, hogy én mindenfelé ütök. Felvétel előtt csak annyit kérdezett: „Mindenki menjen a pi....ba, erről lesz szó megint?” Az még az a korszak volt, amikor mind a két oldalt lehetett kritizálni, mert mind a két oldal létezett, ellentétben a mostani helyzettel. Van ez a szerb tanácsadó, Szrgya Popovics, aki az erőszakmentes forradalmak apostola, és könyvet írt arról, hogy buktatták meg Milosevicset. Az egész arról szól, hogy a humornak milyen fontos szerepe lenne, meg hogy érthető témát kell találni, ami apró győzelem, ott szállni szembe a hatalommal, ahol legyőzhető. Le van írva, és én nem értem, hogy ezt nem olvassák az ellenzékiek? Vagy olvassák, és direkt azért nem csinálják, mert ki vannak fizetve? Tegnap hallottam Gyurcsányt a rádióban: „megegyezés, együtt, külön”. Arról beszélnek évekig, aminek semmi köze ahhoz, amiben élünk, meg amivel foglalkozniuk kéne.
K. Z.: A színpadon nagyon könnyű elhinni, hogy igazunk van. Honnan veszed észre, hogy nem kerültél-e a demagógia uszályába?
B. T.: Majd szólsz. Vagy nem nevet a közönség. De én nem a bölcsek kövével kacsázok a színpadról, hanem egy-egy jelenséget próbálok ábrázolni kellő öniróniával. Viszont ha mindig ezen paráznék, akkor azzal sem foglalkoznék, amiről üvölt, hogy gazemberség. Persze biztos vannak, akik azt mondják, hogy túllőttem a célon, és rohadjak meg. Nyilván dühítő ez nekik, mert hisznek azokban, akikben én nem, vagy elhiszik nekik, amiket én hazugságnak tartok.
K. Z.: Azt mondtad egy interjúban, hogy őrlődő alkat vagy. Az én vagyok, téged hidegfejű profinak ismerlek. Ilyen jól álcázod magad?
B. T.: Csak magad mellett nem veszed észre. Meg én nem fárasztom az aggodalmaskodó kérdéseimmel a kollégáimat. Én még a technikust is szeretném meglepni, és nem akarom minden trükkbe beavatni. De azért a feleségem jobban tudja, hogy mennyit őrlődöm, ha valami nem sikerül. Meg amikor összeáll egy új műsor, sok zsákutca is van, amiről fel kell ismernem, hogy arra nem lehet haladni. A lényeg az állandó korrekció, hogy nem elégszem meg azzal, ami már úgy nagyjából működik. Szóval műgondnak is nevezhetjük az önmarcangolást. De persze színpadon állni szeretek a legjobban, előtte meg utána nyilván nem olyan jó. A könyvemmel is úgy vagyok, hogy lehetne örvendezni a sikernek, én annak örültem, ahogy írtam. Most, hogy elkészült, nem tudok úgy lebegni, mint a kiadó igazgatója, aki levitál már három hónapja, hogy mennyien megveszik.
K. Z.: Magányos harcos vagy. Kikéred néha szakmai dolgokban valakinek a véleményét?
B. T.: Egy idő után le szoktam próbálni a poénokat egy-két barátomon meg a feleségemen. De nem állok ki elébük dezodorral a kezemben, mintha mikrofon lenne. A kezdeti fázisban nagyon fontos, hogy ne kritikus alkatok hallják, elég, ha te kétkedsz. Ha nálad is nagyobb kétkedőnek mondod, képes teljesen lefagyasztani. Majd a közönség estéről estére csiszolja az anyagot.
K. Z.: Egy évtizeden át minden évben vendégül láttad a falutokban a fél humorszakmát, amit mi csak úgy emlegetünk, hogy a szentlászlói humorwoodstock. Miért volt fontos neked, hogy ezt a feladatot magadra vállald?
B. T.: Nem tudtam, mi lesz ebből. Csak egy ötlet volt, mert nyomás volt a falu részéről, hogy lépjek föl a falunak, a faluról, a faluban. Meg ti kérdeztétek mindig, hogy egyáltalán léteznek-e ezek a helyi figurák, és akkor kitaláltam, hogy összevonom a két dolgot. Lejönnek a humoristák, és a faluházban fellépünk a saját szereplőimnek. Aztán, hogy az egész olyan lett, mint egy többnapos lakodalom, az már anyámék vendéglátói szeretetén múlott.
K. Z.: Azért te is nagy vendéglátó vagy, és mindig volt benned valami dzsentris duhajság. Például amikor csóró egyetemistaként egy jól sikerült fellépés után felvásároltad a fél kisboltot. Honnan jön ez? Esetleg a nagyapád nótájából? („Hétfőn kell mulatni, kedden kell táncolni / Bárcsak mindig így lenne, mindig vasárnap lenne...”)
B. T.: Anyáméktól jön, nyilván. Nálunk sok vendég volt mindig, barátok, rokonok, állandóan volt valami rendezvény. Nekem nem volt furcsa, hogy jönnek a vendégek, és mindenki pincérré alakul a faluban, hogy kiszolgáljuk őket. De azért pontosítanék, nem voltunk dzsentrik. Nagyapám parasztember volt, és ez a dal inkább az évszázadok óta jobbágysorban sínylődő Bödőcsök fájdalma. Blues, elvágyódás abból az életstílusból, amiben a parasztok élnek. Arról szól, hogy milyen jó lenne, ha nem így lenne, hanem egész héten buli lenne, mint egy fesztiválországban. Én magamat szelektív dzsentrinek mondanám. Nem vagyok költekező, de van, amire nem sajnálom a pénzt. De azért van az embernek felesége, hogy segítsen neki a pénzt elkölteni.
K. Z.: Hány fellépés van egy ingben?
B. T.: Én nem vagyok izzadós, plusz általában veszek alá egy rock and rollos vagy metálos pólót. Ha időben lekapom, akkor akár négy is lehet.
K. Z.: A négy talán sok, majd hármat írok. Folyton a könyvedről kell beszélned. Nem beszélnél most az én könyvemről?
B. T.: Tudom, hogy nagyon régóta írod, régebb óta, mint hogy nekem eszembe jutott, hogy írnom kellene. Meg hogy egy trash-bestseller paródiakötetnek indult, és aztán skandináv krimi lett belőle. Végül is hogy áll?
K. Z.: Van, hogy előveszem, és beleírok, csak sose érek rá foglalkozni vele. Hazamegyek, legépelem ezt, és majd utána.
A cikk a HVG 2017-es karácsonyi dupla számában jelent meg.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
