Hónapok óta tart a Magyar Idők hasábjain a kulturális diktatúráról szóló vita, amelyben a magam részéről mindeddig folyamatos hallgatással igyekeztem hozzájárulni Szakács Árpád igazához
– árulja el gyilkos fegyverét Ircsik Vilmos az említett lap hasábjain (sajnos a szöveget még nem lehet elérni a honlapjukon). Nem simán hallgat Ircsik, az talán nem lenne elég egy ekkora diktatúrával szemben, ő folyamatosan (!) hallgat. Páratlan önfegyelmet igényelhet ilyen hosszú, és szűnni nem akaró hallgatás. És mi nem tudunk mást tenni, mint megátalkodott balliberálisokként felsóhajtunk: vajon hány alvó sejt várhat még arra, hogy a megfelelő pillanatban odapörköljön egy tehetségkutató showműsor második helyezettjének vagy a Barátok közt nyolcadik legfontosabb szereplőjének?
