Cikksorozatunkban a 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál magyar alkotásait mutatjuk be. A Kilenc hónap háború című filmet a Magyar panoráma szekcióban vetítik pénteken 21:00-kor.

Csuja Lászlóról legutóbb a Karlovy Varyban díjat nyerő, Virágvölgy című filmje kapcsán hallottunk. Azonban nem sokkal azután, hogy a játékfilmjét díjazta a zsűri, debütált a Kilenc hónap háború című dokumentumfilmje is, amelyért a szarajevói filmfesztiválon kapott elismerést.

A debreceni születésű rendező eredetileg a kárpátaljai hitvilágról, az erőteljes vallásosság mellett megférő babonák világáról szeretett volna filmet készíteni, ám mikor stábjával megérkezett a határon túli magyarok lakta vidékre, látta, hogy a helyieket a szellemek helyett sokkal inkább az izgatja, hogy mi lesz Ukrajna sorsa az orosz előrenyomulásnak köszönhetően.

Így aztán a stáb többi tagjával együtt elkezdtek olyan családokat felkeresni, akik érintettek voltak a kelet-ukrajnai háborúban. Minden nagyobb településen volt egy-egy önkéntes, aki a katonák ügyét intézte, és egy ilyen önkéntes ajánlotta a stábnak a későbbi főszereplő, a 24 éves Janit és családját.

toldimozi.hu

A film elsősorban Jani felnövéstörténete, a kárpátaljai fiú ugyanis úgy dönt, hogy a frontra, az orosz–ukrán háborúba menekül a számára egyre szűkebb, egyhangú otthoni élet elől, hogy kiszakadjon egy kicsit az anyával való szoros kapcsolatából, hogy a maga útját járva férfivá érjen.

Másodsorban viszont Csuja László filmje olyan felvételeket, helyezetek mutat meg a frontról, amilyeneket a médiában sem igen lehetett látni 2015 környékén. Jani a telefonjával rögzíti a fronton az eseményeket, azt is, ha lőnek rájuk, azt is, amikor nincs történés, csak egyszerűen ki kell bírni a bunkerben a dermesztő ukrán hideget, és Jani – a háború közvetlen közelében töltött idő előrehaladtával egyre keserűbb – vallomásait, az édesanyjának és frissen eljegyzett menyasszonyának szánt üzeneteit is megosztja a stábbal, így a nézőkkel is. Miközben pedig a katona a határ közelében védi a hazát, addig Csuja László és operatőre, Nagy Zágon, Jani családjának otthonában, Kárpátalján maradnak: a párhuzamos szál fókuszában a fiáért aggódó anya áll. Erőssége a filmnek, hogy a család nagyon befogadó volt a kis stábbal szemben, így a legintimebb pillanatokról sem maradunk le. A kamera ott lehet a családi veszekedéseknél és akkor is, amikor a háborúból épségben hazatért fiú az anya karjába borul.

A rendezőt kérdeztük. 

hvg.hu: Izgalmas ötlet, hogy csak a főszereplő által mobillal készített felvételek alapján láthatjuk a film legfontosabb történéseit, tehát a front eseményeit, ugyanakkor picit kényszermegoldásnak is tűnik. Semmiféleképpen nem lehetett megoldani, hogy kamerával kimenjenek a frontra?

Csuja László: Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a fronton szigorúan ellenőrzött körülmények között lehet forgatni, meghatározott időkeretben, ami túlzottan megkötött volna minket. Másrészt a mobiltelefonos felvételek segítségével olyan minőségű képeket kapunk a frontról, amely egy szűkebb és személyesebb perspektívát mutat annál, mintha mi forgattunk volna. Ezzel azt akartam érzékeltetni, hogy a háborúban a katonák mennyire be vannak zárva, mennyire nem látnak ki abból a helyzetből, amiben vannak.

hvg.hu: Főszereplőjük, Jani bevonul a seregbe, hogy részt vegyen a kelet-ukrajnai háborúban. Beszélt önöknek arról, hogy miért teszi ezt, mik a motivációi?

Csuja László: Igen, beszélgettünk erről. Azért vonult be, nehogy tovább terjedjenek a harcok Nyugat-Ukrajnára, szóval a családját akarta így megvédeni. A film azonban nem erről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy Jani elbizonytalanodik abban, hogy hol a helye a világban.

hvg.hu: Azon a településen (vagy akár egész Kárpátalján), ahol Jani családja él, mennyire szivárgott be a mindennapokba a háború? Mennyire volt ez téma az emberek között, önök mit tapasztaltak?

Csuja László: Nagyon erősen megjelent a hétköznapokban. Mivel előtte még nem jártam háború által sújtott országban, nem tapasztaltam meg azt a kollektív rettegést, ami akkor elfogta az embereket Ukrajnában.

Mikor visszatértem Magyarországra, úgy éreztem, vasdorongok esnek le a tüdőmről, azóta sokkal jobban értem, mit jelent békében élni.

Azt is fontosnak tartom, hogy a film úgy kezdődik, hogy akár Magyarországon is játszódhatna, hiszen otthon magyarul beszélnek a szereplők, éppen ezért testközelből fogják érezni a nézők, mit jelent a háború.

hvg.hu: Ha Jani vagy az édesanyja – aki nagyon lebetegedett a stressztől – nem éli túl a háborút, akkor is befejezik és bemutatják a filmet? Hoztak-e ilyen nehéz morális döntéseket a forgatás megkezdése előtt/közben?

Csuja László: Horváth Szabó Ágnes és Muhi András producerekkel nagyon sokat beszélgettünk etikai, morális kérdésekről. Nagy Zágon operatőrnek pedig tisztában kellett lennie a határhelyzetekkel, hogy mit, mikor és hogyan rögzítsen. Sokszor ezeket nem tudtuk előre megbeszélni, mert váratlan események sorát rögzítettük. Azt nem tudom megmondani, hogy hogyan reagáltunk volna, ha valamilyen váratlan krízishelyzet áll elő, mert ezek mindig akkor dőlnek el, ha megtörténnek, azaz, ha belekerülünk abba az aktuális helyzetbe.

toldimozi.hu

hvg.hu: Forgatott már sikeres játékfilmet (Virágvölgy), dokumentumfilmet és hét évig vezette az Erdélyi Vándorszínház társulatát. Melyik műfaj fekszik a legjobban?

Csuja László: Nem tudom megmondani, hogy melyik “fekszik jobban”, mert nem tudom elválasztani attól a gondolattól, hogy ezek a műalkotások egyben az életemnek egy-egy állomásai is. Mindegyiket szerettem létrehozni, más-más ok miatt. Ettől függetlenül vannak olyan filmjeim, előadásaim, amelyektől már eltávolodtam, vagy úgy érzem, nem úgy sikerültek, ahogy terveztem. Amióta elhagytam a középiskolát, nem nagyon kötöttem kompromisszumot, legtöbbször azzal foglalkozhattam, amivel szerettem volna, olyan ügyeket vittem, amelyek személyesen is fontosak. Ha egy-egy tervem mégsem jött létre, kovácsoltam másikat. Nem igazán tudom elképzelni, hogy a jövőben ez másképp legyen.