Hernádi Judit a 168 Órának adott interjút, először többek között arról beszélt, melyik szerepajánlata volt emlékezetesen váratlan. „Legutóbb az, amikor Alföldi Robi New Yorkban hajnalban felhívott, hogy vállaljak szerepet A félelem megeszi a lelket című Fassbinder-darabban. Elolvastam a művet, visszahívtam, hogy vállalom, de nem vetkőzöm. Ez egyébként nem is volt benne a darabban, de Robinál sosem lehet tudni.”

Az előadás nagy sikerrel megy, olyannyira, hogy Alföldi meg is jegyezte egyszer a színésznőnek, hogy „na ugye, ezért az előadásért még vetkőzni is érdemes lett volna”. A darab apropóján kerül szóba a félelem, kiderül, hogy a színésznő szerint

mindig féltünk, tűztől, víztől, valamitől. De az egymástól való félelem mostanában erősödött föl nagyon.

Hernádi is fél, de nem engedi, hogy ez az érzés uralkodjon el rajta. „Az emberektől való félelem nincs bennem. Vannak persze előítéleteim, van olyan ember is, aki nem szimpatikus, ezt én ugyanúgy megengedem magamnak, mint bárki más. De nem olyan alapokról indulok el, hogy milyen a bőre színe. Hogy milyen a szaga, az igen, az számít. Az viszont szappan kérdése.”

Úgy látja, a félelemmel szembe kell nézni, majd hátra kell lépni; később innen még lehet közeledni. Később azt mondja, egymás mellett kell élnünk naponta minden történelmi, társadalmi méretű trauma után, de nem úgy, hogy nem tudunk, és nem beszélünk róla. „Ez az állapot politikai szempontból nagyon hasznos azoknak az embereknek, akik el tudják hitetni a szegénységben, kiszolgáltatottan, esetleg sértődötten élőkkel, hogy bajaik minden oka a másik ember, aki ellen állandóan harcolni kell.”

Előkerül a beszélgetésben a politikai skatulyázás is. Azt mondja, teljesen át lett tolva a baloldalra, pedig 1990-ben mindent akart, csak nem a baloldalt. „Én liberális szavazó voltam. Aztán azzal kellett szembenéznem, hogy az emberben éppúgy működik egy szűrő, mint az interneten.”