A Walking Deadet gyártó AMC csatorna is csatlakozott azokhoz a média- és szórakoztatóipari cégekhez, amelyek felülvizsgálják a Georgia állambeli befektetéseiket.
Ennek oka a nemrég elfogadott abortuszellenes törvény, amely a jelenlegi állás szerint 2020-ban lép életbe. Georgia republikánus kormányzója, Brian Kemp májusban írta alá az úgynevezett "szívdobbanástörvényt", mely csak abban az esetben teszi lehetővé a terhesség hatodik hete után a megszakítást, ha az anya élete veszélyben van.
Mindeközben az állam filmipara több mint 92 000 helyi munkahelyet biztosított, és csak 2018-ban 2,7 milliárd dollárt tett ki. Az AMC és a többi cég távozása így igazi érvágás lenne Georgiának, ha beváltják a fenyegetésüket, és elviszik a filmes és tévés produkcióik gyártását az államból.
A zombiapokalipszis után játszódó sorozat a tizedik évadjánál tart, és Atlanta környékén forgatják. A stábból többen oda is költöztek már Georgiába.
A jelentős adókedvezmények sok nagy produkciót vonzanak a déli államba, itt forgatták többek között a Fekete Párduc és a Bosszúállók: Végjáték című kasszasikereket.
Arról korábban beszámoltunk, hogy a szigorú abortusztörvény miatt a Disney is bojkottálhatja Georgia államot. Sok filmsztár is úgy döntött, hogy nem dolgozik az államban.
(Forbes)