Vannak azok a kegyelmi pillanatok az életben, amikor váratlanul minden egybevág. Ilyen lehetett az az alkalom is, amikor 2018 júniusában Bíró-Balogh Tamás asztalán landolt Kosztolányi Dezső és szeretője, Radákovich Mária levelezése.

Az irodalomtörténész gyorsan felismerte, micsoda kincs került hozzá, és innentől szédületes nyomozásba kezdett.

Kosztolányi Dezső utolsó nagy fellángolásának történetéről tudott az utókor, és a levelek egy része is ismert volt korábbi közlésekből. Csakhogy ezek maguk az eredeti kéziratok voltak, ráadásul ott lapultak köztük Radákovich Mária eddig ismeretlen szerelmes levelei is.

libri.hu

A különleges csomag olyan titkokat és összefüggéseket rejtett, amelyekre Bíró-Balogh Tamás szenvedélyes kutatása derített fényt. A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Ha nem volnátok Ti - Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei című kötetből nemcsak az derül ki, ki volt az a nő, akiért a halálos beteg Kosztolányi el akart válni a feleségétől. Bíró-Balogh kutatásai nyomán új szerepbe került egy máshonnan már ismert alak is Kosztolányi életéből – egy harmadik nő a feleség és az ismert szerető mellett.

És hogy hol zajlott ez a túlfűtött szerelmi sokszög?

Egy mindössze 100 méter átmérőjű körben a Krisztinavárosban.

Egy haldokló utolsó fellobbanása

Amikor 1935 nyarán a visegrádi újságíró-üdülőben Kosztolányi megpillantotta Radákovich Máriát, az író jó ideje küzdött a rákkal. A betegség első jelei már 1933-ban megmutatkoztak, a következő évben pedig számos műtéten esett át, később még Stockholmba is elment rádiumkezelésre.

Radákovich férjnél volt, házastársa ráadásul Horthy zászlóshajóján volt főtiszt, és Kosztolányi annyira félt tőle, hogy még a sötétítőt is behúzta a szobája ablakain.

A halálos betegséggel viaskodó, és ellene végül elbukó írónak viszont megérte a kockázat: a kései szerelem lángjánál új erőre kapott, és egy időre még javult is az állapota. Ezt jó barátja, Karinthy Frigyes is látta, és megírta egy novellában, hogy van egy barátja, aki szerelmes, és jobban lett tőle.

Radákovich Mária

Légrádi Gergely

A románcnak Füst Milán és felesége falazott, azaz ők közvetítették a szerelmes leveleket Kosztolányi és Radákovich között. Ezek a levelek dupla borítékban voltak, az egyik Füst Milánéknak szólt, a másikat kellett odaadniuk a címzettnek. Ezt Kosztolányi a következőképpen kérte Radákovich-tól – a korabeli helyesírással:

“Kedves Mária, írjon. Cím: Füst Milán iró úrnak, Budapest I. Budaörsi út 18/B. Belül zárt boritékben küldje levelét, ezzel az utasitással: átadandó. Hétfőn részletesen, hosszan válaszolok. Ezt a firkát pedig azonnal tépje el! Ne becsülje semmire. Papír. Engem becsüljön. A jövőt becsülje.”

Szerencsére Radákovich az utóbbi kérésben nem hallgatott Kosztolányira, és nem eltépte, hanem megőrizte a levelét, több másikkal egyetemben.

Persze nem volt mindenki ilyen készséges

Múló téboly

-  Kosztolányi felesége, Harmos Ilona csak így jellemezte a viszonyt az író halála után, és a két szóban nemcsak a megcsalt feleség, de az elárult szellemi partner keserűsége is megszólal. 

Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona és Kosztolányi Ádám 1918 körül.

Wikipedia

Az a Kosztolányi ugyanis, akinek az utókor nem ismeri egy szerelmes költeményét sem, utolsó nagy versét, a Szeptemberi áhitatot nem a feleségének, hanem egy másik nőnek írta.

Már a vers megjelenése is pikánsra sikerült, ugyanis az 1935-ös Nyugat októberi lapszámában fenntartották neki a helyet – és ez jó döntés volt, mert a Szeptemberi áhitat nagy siker lett. 

Csakhogy ugyanebben a lapszámban a feleségnek, Harmos Ilonának is megjelent egy novellája, tehát kapott a lapból tiszteletpéldányt – abból, amely azzal a verssel indult, amelyet nem hozzá írt a férje.

Ráadásul a Szeptemberi áhitat Kosztolányi egyetlen verse, amelyet nem mutatott meg korábban a feleségének. Radákovich Máriától viszont tudjuk, hogy a névnapján, szeptember 12-én Kosztolányi felolvasta neki.

Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.

Szerelem első látásra?

A nyomozás során különösen érdekelte Bíró-Balogh Tamást az, hogy mégis ki lehetett az az ember, aki képes volt elvarázsolni egy ilyen kimagasló intellektusú és tehetségű művészt, mint Kosztolányi. A könyvben Bíró-Balogh részletesen meg is rajzolta Radákovich portréját, mert kiderült, egy kutató sem foglalkozott vele korábban érdemben: milyen családból érkezett, milyen élmények és tapasztalatok formálták a személyiségét, és hogyan alakult az élete Kosztolányi halála után?

A kutató egyik sejtése az volt, hogy Kosztolányi látásból ismerhette Radákovichot korábbról. Azt lehetett tudni, hogy hol lakott Kosztolányi, és azt is, hol Radákovich, de az csak most derült ki, hogy mindössze úgy ötven méterre egymástól. 

Azóta átszámozták az Attila utcát, emiatt a kutatók máshol keresték a nő lakását, Bíró-Balogh viszont megnézett egy 1935-ös térképet, amelyről kiderült, hogy Kosztolányinak nem kellett sokat sétálnia. És elég valószínű, hogy mivel hat éven át kvázi szomszédok voltak, és például ugyanaz a busz- és villamosmegálló volt a legközelebb mindkettejüknek, látásból ismerhették egymást.

Erről a földrajzi közelségről tanúskodik Harmos Ilona Radákovich Máriának küldött felháborodott levele is, amely így indul:

“Maga szerencsétlen, tájékozatlan lud,

Ha én magát mégegyszer meglátom az erkélyén szenvelegni, ha maga még egyszer, csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést, vagy csak jelet is ad, vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől - sajnos joggal - rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyilt utcán, a fia szemeláttára, összeverem, mint egy haszontalan rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát.”

A titokzatos harmadik nő, és az a bizonyos 100 méter átmérőjű kör

Bíró-Balogh felesége, Új Krisztina vette észre a levelek között az utalást, hogy mindeközben volt egy harmadik nő is a képben. De hogy ki volt ez a nő, illetve hogy tulajdonképpen végig ott volt a kutatók orra előtt – ezt kideríteni a véletlen vagy a szerencse is jócskánt besegített. 

Itt négy szál kapcsolódik egymásba, és Bíró-Balogh szorgalma. Kapaszkodjanak meg!

1. Ismertek már egy feljegyzést bizonyos Bözsiről, akiről például azt írta Kosztolányi, hogy mikor megtudta, hogy rákja van, átment Bözsihez megbeszélni, és édesen ölelkeztek a díványon.

2. Az irodalomtörténészek ettől függetlenül sokáig találgatták, kiről mintázhatta Kosztolányi a legfontosabb prózai műve, az Édes Anna címszereplőjét. A titok kulcsát viszont maga Kosztolányi rejtette el a regényben, mikor megírta főhőse cselédkönyvében, hogy Anna Balatonfőkajáron született.

3. És itt lépett közbe a véletlen. Bíró-Balogh egy ismerőse felhívta a kutatót azzal, hogy egy pedagógus továbbképző tanfolyamon találkozott valakivel, aki azt állította, hogy az ő dédnagymamája Kosztolányiéknál volt cseléd. Ilyet persze bárki mondhat, legyintett először a kutató, de aztán ahogy gyűltek az információk, úgy kiderült, hogy valós a rokonság.

A dédit Keresztes Erzsébetnek hívták, és kitalálja, hol született?

Balatonfőkajáron.

Keresztes Erzsébet nem volt ismeretlen a kutatók előtt, hiszen nagyon fontos szerepet játszott a Kosztolányi-család életében: ő volt Kosztolányi Ádám dajkája. Nem is cselédsorban élt náluk, hanem szinte családtagként kezelték. Olyannyira, hogy a korban kirívó módon Kosztolányi Dezső volt az egyik esküvői tanú, mikor férjhez ment, aztán az ifjú pár nem is költözött messzire.

4. Ezeket a szálakat végül Radákovich Mária most megismert levele kötötte össze, amelyben említette, hogy van egy harmadik nő is, és azt is leírta, hol lakik. Mindössze úgy húsz méterre Kosztolányiéktól, Keresztes Erzsébet címén.

Tehát akár azt is mondhatjuk, hogy miközben Bíró-Balogh szó szerint feltérképezte Kosztolányi utolsó éveinek szerelmi viszonyait, mintegy mellékesen bizonyítékokkal alátámasztva megfejtette az Édes Anna-rejtélyt is.

Egy levelezés utóélete

Az ilyen szerelmi viszonyok kesze-kuszaságára jellemző módon a nők közötti kapcsolat is eltérő volt. Míg például a feleség elnézte az író cselédjük iránt érzett vonzalmát (vagy hogy naponta átjárkál hozzá), a Radákovich-szerelem ellen tűzzel-vassal fellépett. És bár Kosztolányi Radákovich miatt akart elválni, a kortárs, "bennfentes" beszámolók szerint az a másik, jó húsz évig tartó viszony segített Kosztolányinak kibírnia a házasságát.

A Ha nem volnátok Ti - Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei című könyv egyik nagy erénye, hogy az emberi esendőségeket értő empátiával közelíti meg, de ez nem érvényteleníti a kutató tényszerű objektivitását. Bíró-Balogh csak olyat állít, amit bizonyítani tud, amit csak sejt, azt egyértelműen jelzi is.

A kötet végén pedig elolvashatjuk a leveleket is betűhív pontossággal, azaz a korabeli helyesírással, ahogy megírták őket. Ebben az a különleges, hogy Radákovich Mária hangját vagy írói stílusát eddig nem ismerhettük – paradox módon azok a levelei maradtak fenn, amelyeket Kosztolányi nem olvashatott.

A levelezés viszont méltó utóéletet kapott, Radákovich örököseitől a Központi Antikvárium vezetője, Bálinger Béla és a nyugatosok irodalmi hagyatékát gyűjtő író-ügyvéd Légrádi Gergely közvetítésével került Bíró-Balogh Tamáshoz. Az eredetileg tanulmánynak szánt beszámolója végül egész könyvvé dagadt – mindannyiunk szerencséjére.

És bár lehetne abban valami bulváros, ha így kutakodunk a múlt szerelmi titkai között, de a könyv színvonala megment ettől, inkább kiegészít, feltár, bemutat egy teljesebb képet, egy olyan történetet, amelyet eddig csupán hiányosan, elfogult mesélők nyomán ismerhettünk.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: