szerző:
Tetszett a cikk?

A Nemzetközi Emmy-díjra a legjobb tévéfilm kategóriában jelölt Trezor egy mese 1956-ból. Anger Zsoltot még órákig el tudnánk nézni a bankrabló lakatos-kisember szerepében, de hogy egyetlen nap alatt kigyógyítható lenne a Sztálin-imádó kommunista…? Azt a külföldi közönségnek még talán, de nekünk már nehéz bemesélni.

Magyarország történelmi krimikre szakosodott szakértője, Köbli Norbert hivatalosan is kiérdemelte a sztár-forgatókönyvíró titulust, miután az első magyar Emmy-jelöléseket az általa írt tévéfilmekhez könyvelhetjük el. Az Örök tél című filmdrámáját a legjobb színésznő kategóriában jelölték a Nemzetközi Emmy-díjra (a főszereplő Gera Marinával készült interjúnkat itt találja), a Trezor című filmjéért – Anger Zsolt, Tasnádi Bence és Scherer Péter szereplésével – pedig november 25-én – New York-i idő szerint – este a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában szurkolhatunk. 

Míg azonban a Köbli sorait képernyőre álmodó Szász Attila filmje, az Örök tél kifejezetten tetszett nekünk, sőt egyenesen “a kitartás lírai dicshimnuszának” neveztük kritikánkban, addig Bergendy Péter rendezését, a Trezort inkább a kihagyott ziccerek közé sorolnánk. Esti kikapcsolódásnak ugyan jó, de amint elkezdünk gondolkodni is a látottakon, piszkálni fogja az orrunkat az egyébként izgalmas krimi-alaphelyzetbe beszivárgó tankönyvszag, és sajnos nem kell sokat keresgélni, hogy megtaláljuk a hibákat is a forgatókönyvben.

Szupermodern Stúdió

Hogy mégis mennyi esélye van az 1956-ban játszódó filmnek az Emmyre, azt csak akkor tudnánk érdemben megsaccolni, ha a kategóriája többi indulóját is láttuk volna. Így csupán annyi bizonyos, hogy a főszereplő Anger Zsolt elképesztően jól játszik – mint egyébként mindenben –, a Trezor pedig alapvetően egy óvóhelyen játszódó, akciókkal megcsavart kamaradráma, vagy még inkább mese a forradalomról, amelyet egy olyan külföldi közönségnek, amely nem a kommunista múlt örökségeit nyögi még mindig, tulajdonképpen ügyesen el lehet adni. 

Bergendy filmje – noha megkapta ezt a címkét – semmiképpen sem thriller, viszont valóban jó értelemben vett történelmi mese. Beck János (Anger Zsolt) meggyőződéses kommunista lakatost – aki bankrablásért és gyilkosságért a szegedi Csillagban ülve várja, hogy leteljen az a röpke húsz év, amit ráosztottak – egy napra kiengedik a börtönből, hogy sajátos technikájával kinyissa a Belügyminisztérium trezorját. A BM helyén korábban bank volt, így a páncélszekrény is eredetileg a pénzintézethez tarozott. 

Szupermodern Stúdió

A széf pedig nem ismeretlen a megélhetési bűnöző és családapa, Beck számára, merthogy tíz évvel ezelőtt pont ezt az acélajtót sikerült kinyitnia. Csak hát, amíg a lakatos nagy buzgalommal olvasta Lenint a dutyiban, nagyot fordult a világ. Az aranytömböket például az ÁVH dossziéira cserélték a trezor polcain, “az egész kurva ország” pedig “elkezdte ugyanazt akarni”, és a nép felkelt a szovjet elnyomás ellen. Beck Jánost éppen az 56-os felfordulás közepette béreli fel az államvédelem sunyi és aljas beosztottja, Honti elvtárs (Scherer Péter), hogy a lakatos babonázza engedékennyé a páncélszekrény ajtaját, és égessen el egy a Hontira nézve terhelő jelentést. 

A Köbli–Bergendy-páros filmjének feszültsége a két ember, Beck és Honti múltjának fokozatos feltárásából fakad, és a föld alatti, bunkerként is funkcionáló trezorból való kalandos menekülésből táplálkozik. Miközben teli van meseszerű elemekkel is, mint például falból és szekrényből kieső emberrel és hullával, titkos lifttel, titkos átjáróval, titkos aktákkal. Titok titok hátán. Hogy nem kell véresen komolyan venni a történetet, azt pedig olyan – időnként nagyon találóan poénos – sorok is mutatják, mint például ez az Anger szájából elhangzó remek mondat:

én sztálinista vagyok, legalábbis ma reggel még az voltam.

A lakatosnak ugyanis fogalma sincs arról, hogy lánglelkű kommunistának lenni már nem divat, mert amíg ő börtönben ült, az állam és a párt emberei módszeresen tették tönkre a vörös zászló alatt a magyar népet. Anger Zsolt mély empátiával és humorérzékkel alakítja összetett karakterét, azt a részben csúnyán kihasznált, részben viszont furfangos kisembert, aki egyszer csak rádöbben a rendszer gonoszságára. A Trezor tulajdonképpen remek pilotja lehetne egy minisorozatnak, amely Beck János hű kommunista személyiségfejlődését követi egészen addig, amíg elő nem bújik belőle az antikommunista, a családját kereső, szökevény forradalmár. 

Szupermodern Stúdió

De a Trezor sajnos nem minisorozat. Itt csupán egy napja van Becknek arra, hogy megvilágosodjon. Ehhez viszont a film kevés muníciót ad: az elítéltnek mindössze egy a trezorban megbújó, jóképű zongorista forradalmár (Tasnádi Bence) bemondása alapján kellene elhinnie, hogy nem a nyilasok keltek ki a ruszkik ellen – ahogy barátja és smasszere állítja –, hanem mindenki más. Nem lát semmit a szétzúzott Budapestből, és csupán egy róla és a családjáról készült jelentés árulkodik arról, hogy az állam nem akar jót neki. Nehéz elhinni, hogy mindez elég érv egy olyan vakbuzgó embernek, aki sírt bánatában, mikor Sztálin meghalt. 

A forgatókönyvbe más pontokon is csúsztak apró hibák, amelyek fölött átsiklanánk mondjuk egy lélektani dráma esetén, de mivel itt akcióhangsúlyos krimiről van szó, nem elhanyagolhatók. Érdekes például, hogy a lakatos az ország legerősebb széfjét percek alatt feltöri, de egy bilinccsel már nem tud elbánni. Vagy a zongorista és Beck az idő szorításában őrült menekülésbe fognak, vassal törik a trezor téglafalát, mégis egy ponton úgy ülnek le pihenni, mintha csak egy erdei túra felénél előkapnák a szendvicsüket. 

Szupermodern Stúdió

A filmnek éppen ennél a részénél veszik el a készítők a kedvünket a Trezortól, amikor a krimi átcsúszik egy történelmi lecke felmondásába. Száraz és életszerűtlen mondatokat hallhatunk a fokozatosan kiábránduló Becktől és az őt a jelenlegi helyzetről felvilágosító forradalmártól. “Az urakat elkergettük, a bankokat bezártuk, a gyár a munkásoké” – állítja a rosszul informált széftörő. “Valójában az államé” – tájékoztatja erre a zongorista. 

“Szabadság van, egyenlőség, meg testvériség, nem?” – kérdezi a rab. “Szolgaság, kizsákmányolás, gyűlölet, az van” – festi le a helyzetet Tasnádi antikommunistája. 

És ez így folytatódik, míg a végső menekülő akcióra sor nem kerül. Kár érte, mert sokkal jobb lett volna cselekmény szintjén látni, ahogy Beck kigyógyul a kommunista hitéből, mintsem hogy így a szánkba rágták. De hát erre nem elég a tévéfilmes keret, ezt is tudjuk, persze.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!