Ligeti Nagy Tamás
Ligeti Nagy Tamás
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ezúttal a Radnóti Színházban bukkant fel az idióta szabályokkal mindig szembeszállni kész McMurphy, akit azonban most úgy formál meg Vilmányi Benett, mint eddig még senki.

Amikor belenézett a jövőt fürkésző nagy teleszkópba vagy a még messzebbre látó kaleidoszkópba, Ken Kesey szeme megakadt Allen Ginsberg égre festett sorain:

„Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban.”

Aztán arra lett kíváncsi, hogyan történhetett meg, hogy a hevenyekre és hülyékre osztott társadalom tagjai elfogadják azokat a szerepeket, amelyeket nem maguk választottak.

Az amerikai író 1962-ben megjelent első regénye, a Száll a kakukk fészkére arra keresi a választ, hol lehet biztonságosan elhelyezni ennyi, az „egészségesek” nyugalmát zavaró, magából kifordított embert, és ha már ilyen szépen körbekerítették őket, bízhatnak-e a Megváltóban, aki csavargó Jézusként terápiás asztal köré ülteti 12 tanítványát. Mint minden, utóbb szentnek nyilvánított tett, felemelő, messze hangzó tanulságot hordoz, ugyanúgy, mint a hasonló dramaturgiával építkező példázatok: a Tizenkét dühös ember vagy Artúr király és kerekasztalának lovagjai magasztos küldetése azon áll vagy bukik, sikerül-e maguk mellé állítani elég embert.

A hatalom nem kedveli az afféle csoportos üléseket, ahol a betolakodó, önkéntes menekült felismeri, hogy itt dolga van, tehát át akarja venni a hatalmat, amely hatalom birtoklásában nem illetéktelenebb, mint bárki más. A mindig aktuális hatalom jól ismeri az emberek legsérülékenyebb pontjait, leginkább a félelemérzetet, és vannak a hibaüzenetre gyorsan reagáló szakemberei. Egy darabig ad a látszatra, erre valók az átállított tudósok, valamint asszisztenseik, a bájos Főnénik, a tonnányi, színes pohárkákban kiporciózott, Demerol nevű szokás- és tudatátformáló gyógyszer, az 5 cent ára elektromos áram, ami csodát tud tenni az emberrel. Ha pedig minden idegkötél szakad, jöhet az orr fölött végrehajtott rituális metszés.

Kesey az ötvenes évek végén részt vett egy önkéntes LSD-kísérletben, majd a beatgeneráció legjobbjaival egy olyan sárga iskolabusszal, ami a Száll a kakukk filmváltozatában is látható, körbejárta az államokat, és maga is eltöltött némi időt egy pszichiátriai intézetben. Máig sem teljesen tiszta, ápoltként vagy ápolóként tevékenykedett, és akármit csinált, hogyan élte túl.

Jack Nicholson az öt Oscar-díjat nyert filmben. Színészcsináló szerep
©

Az ott szerzett tapasztalatait regénybe formáló Száll a kakukk fészkére rendre újra megjelenő, jól fogyó kiadásai töretlen népszerűségűek: csakúgy, mint a regénnyel egy időben, az óceán innenső partján napvilágot látott – és magyarul elsőként az Európa Könyvkiadó Zsebkönyvek sorozatában kiadott – két mű. Az orosz Alekszandr Szolzsenyicin a munkatáborok világát bemutató Ivan Gyenyiszovics egy napjában, valamint az angol Anthony Burgess a Gépnarancs című látomásos antiutópiájában, ahol már nem ismerik Mozartot, és nem divat az olvasás, a túlélésben gyáván reménykedőknek ugyanaz az üzenet szól: „Jobb, ha engedsz nekik. Ha makacs vagy, letörnek.”

A Kakukkfészek minap bemutatott változatában, a budapesti Radnóti Miklós Színházban Randle Patrick McMurphy a nyulak szigetére vetődik. Egyenesen a péceli ipari farmról érkezik egyszerű tervével: kibekkelni azokat, és megúszni ezeket. A hevenyek és a hülyék közti különbség meghatározása vicces csörtével indul:

„Én erre a kormányra szavaztam. Kétszer is”

– mondja a helyi erők esze, Harding.

„Én most is a jelenlegi kormányra szavazok”

– tromfolja McMurphy; szavai a korabeli változatban természetesen az Eisenhower-adminisztrációra utaltak. A továbbiakban megkísérli maga mellé állítani a lakókat, akik már túlságosan is hozzászoktak nyúl mivoltukhoz. Nincs könnyű dolga, mert a nyulak inkább belehalnak abba, hogy képtelenek farkasok nélkül élni.

Kováts Adél Ratched nővér szerepében
©

Sportot űz abból, hogy senki és semmi nem az, aki vagy ami – így írt a darabot rendező Zsótér Sándor korábbi munkáiról a 2015-ben elhunyt Koltai Tamás színikritikus. Az oregoni pszichiátriai intézetet az 1975-ben bemutatott, öt Oscar-díjat nyert Milos Forman-film és az ezt követő színházi produkciók laboratóriumként, steril kamraként vagy gumiszobaként mutatják. A Radnótiban buborék: hatalmas, áttetsző anyag borul a játéktérre. Ki lehetne pukkasztani, de nem megy, mert a benne élők épp elég ideje lakják ahhoz, hogy hozzászokjanak barátságos, rugalmas merevségéhez, hogy az áttetsző falak nem a külső világra nyitottak, hanem prizmaként a saját nyomorult tükörképüket nyelik és böffentik vissza.

Zsótér a Broadwayn 1963-ban, Kirk Douglas és Gene Wilder főszereplésével bemutatott Dale Wasserman-féle adaptációt használja kiindulásként, de csak azért, hogy megannyi meglepetést okozzon. Munkamódszere nem változott a hét évvel ezelőtti Vágyvillamos-rendezéséhez képest. Ambrus Mari a díszlettervező, a Blanche-t játszó Kováts Adél most a Főnővér. A déli Amerika egy olyan pesti bérházként jelenik meg, amelynek csak mindent elnyelő tömege van, nincsenek a privát teret elhatároló síkjai. A Vágyvillamosért Zsótér megkapta a kritikusok legjobb rendezőnek járó díját, Ambrus lett a legjobb díszlettervező, Kováts Adél a legjobb színésznő.

McMurphy az a szerep, ami szinte bárkiből képes nagy színészt csinálni, ha azonban rosszul alakul a karakter, előléphet egy olyan, idegösszeomlás előtt álló férfi is, aki maga fölött is elveszti az uralmat. A nagy szerepek sokszor használják az előképüket: Jack Nicholson úgy robbant be Forman filmjébe, mintha túlélte volna élete legemlékezetesebb kalandját a Szelíd motorosokban. A kellékek azóta adottak: minden út menti vegyesboltban kapható pamutsapka, farmering, olívzöld vagy fehér pamutpóló, amelynek egyik felhajtott ujjrészében egy pakli cigaretta van, és persze az arc, ami még oly sokszor volt látható, például Stanley Kubrick Ragyogásában.

A legtöbben az ő inkarnációja akarnak lenni. Erre a szinte lehetetlen küldetésre vállalkozott az 1977-es legendás vígszínházi, Kapás Dezső rendezte produkcióban Koncz Gábor, akinek teljesítményén, a fizikai hasonlóságon túl, a bal karján látható, nyíllal átlőtt szívet formázó börtöntetoválás sem rontott sokat.

Vilmányi Benett
©

A Radnóti erőforrásainak ismeretében tíz színházrajongóból kilenc arra tippelt volna, hogy McMurphy szerepét László Zsolt kapja. Zsótér azonban meglepetést okoz: Lászlónak a dadogós Billy Bibbit jutott, viszont Vilmányi Benettben meglátta azt a karaktert, akit Abádi Nagy Zoltán egyetemi professzor, az amerikai regény avatott ismerője megfeszített nonkonformista messiásként, ellenkulturális meghajtó hősként jellemez. A Terápia című nagy sikerű HBO-széria harmadik évadában emlékezetes alakítást nyújtó Vilmányi minden korábbi McMurphy-megformálással szakít, többször lehetőséget adva a Hardingként a színen is megjelenő Zsótérnak az irányítás átvételére.

A történetet narráló Bromden főnök erőssége nem hegynyi mérete, nem az izomzata, hanem a némasága. Kesey annak idején azért nem nézte meg Forman filmjét, mert az nem a mindent pontosan megfigyelő derék indián szemszögéből mesélte el a történetet. Most a mű visszakapta azt a perspektívát, amelyet az 1972-es első magyar kiadás fordítója, Bartos Tibor így ír le: „Kivesző amerikai, kétméteres seprőgép, amelyik a tulajdon árnyékától remeg.” Senki nem gondolta volna, hogy ezt a szerepet a bölcsen merengő Csomós Mari játssza.

Csomós Mari
©

Egy volt tanítványa megkérdezte a szöveget részben újrafordító Zsótért, hogy McMurphy vagy az Indián az új változat hőse. A rendező ezt mondta:

„Ők ketten együtt hősök. A hős az, aki valamit elér, akár belebukik, akár nem, nem a siker a lényeg.”

LIGETI NAGY TAMÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elnézte a bank az árfolyamot, véletlenül 70 millió forintot talált egy férfi a számláján

Elnézte a bank az árfolyamot, véletlenül 70 millió forintot talált egy férfi a számláján

Anne Applebaum: Az európai szélsőjobb valódi célja a lopás

Anne Applebaum: Az európai szélsőjobb valódi célja a lopás

Az Ab sem védte meg a megbüntetett TV2-t

Az Ab sem védte meg a megbüntetett TV2-t

Egymillió dolláros kérdés: meddig juthat el a bitcoin árfolyama?

Egymillió dolláros kérdés: meddig juthat el a bitcoin árfolyama?

Sírás lesz a vége? – Tippeljen velünk az EP-választás eredményére!

Sírás lesz a vége? – Tippeljen velünk az EP-választás eredményére!

Alaposan odamondott a kormánynak a GVH volt elnöke, akit még Orbán Viktor nevezett ki

Alaposan odamondott a kormánynak a GVH volt elnöke, akit még Orbán Viktor nevezett ki