Nem biztos, hogy minden szempontból jó az egy filmnél, ha már a bemutatója előtt elhíresül valamiről, aminek semmi köze az alkotáshoz. Hajdu Szabolcs kilencedik filmjét viszont több szempontból is megelőzte a híre. Egyrészt, hogy ez az első film, amelynek a koronavírus-járvány miatt bezárt mozik miatt online volt a bemutatója, ami azt jelenti, hogy egy normál mozijegy áráért mostantól otthon nézheti meg bárki.

Másrészt a film címe is kisebb botrányt kavart, ugyanis Vitézy László 1979-ben már készített egy Békeidőt, és úgy érzi „ellopták a címét”, ráadásul a két alkotás összemosását nagyon rosszul viseli – mint mondta – Hajdu „ideológiájából és munkatársainak névsorából (Schilling Árpád és Sárosdi Lilla)” következően. Ebből aztán az Origo.hu hosszú cikket írt, amelyben Vitézy már Schillinget és Sárosdit az ellenzék szószólóinak hívja, a filmet pedig provokációnak nevezi. (A botrányról itt írtunk korábban.)

A film politikai térre terelésének mellesleg az is oka lehetett, hogy az egyik előzetesben egy ellenzéki tüntetést láthattunk, így nyilván jónak tartották jobboldalról előre pozícionálni e tekintetben Hajdu filmjét. Így aztán szokás szerint mindenkinek meg lehet a véleménye a filmről úgy is, hogy nem látta, hiszen már megmondták, mit kell gondolni.

Reklám szempontjából nyilván jól jött mindez a filmnek, de félő, hogy a lényegről eltereli a figyelmet: a Békeidő nagyon elgondolkodtató, félelmetesen életszerű szkeccsfilm 2020 (koronavírus előtti) Magyarországáról. Látszólag nagyjából minden rendben van, de a mélyben mindenkiben iszonyú indulatok feszülnek, és bárhol kitörhetnek: egy virágbolti vásárláskor, egy családi ebédbél, egy színházi előadás után vagy egy elfeledett évforduló okán.

A film arról mutat nagyon lehangoló képet, hogy a gyűlöletben, frusztrációban evickélő társadalom tagjai egy apró szikrától is azonnal robbannak. A sok szálon futó sztoriban még az Állami Számvevőszék előtti – egyébként ismerős – ellenzéki tüntetést megidéző képsorok a legkevésbé puskaporosak.

„Ez a felgyűlt, benntartott, és időnként kirobbanó agresszivitás, amivel évek óta, aki külföldről visszajön, vagy csak ellátogat Magyarországra, megdöbbenve szembesül már a repülőtértől a város felé a buszon vagy a villamoson, nem hiszem, hogy mindenhol jellemző lenne. Legalábbis nekem mindig az volt a tapasztalatom, hogy úristen, mi van itt… és ez a harc lent az emberek között zajlik, az ’arénában’, a hétköznapokban, békeidőben – nyilatkozta Hajdu Szabolcs.

Hogy miért alakult ez így, arra az egyik válasza az, hogy itt mindenki le akar uralni másokat. Férj a feleséget (vagy fordítva), rendező a színészt, szülő a gyereket stb. A több, néha csak nagyon gyengén összekapcsolódó történetszálban mindenütt ez az alapmotívum. Az egyes emberek szintjén, és – a migránsozós hírek és az ellenzéki tüntetések közmédiás interpretálása háttérzajában – a társadalom szintjén is.

Igen, ismerjük a konzervatív apa (Hajdu Szabolcs maga alakítja nagyon meggyőzően a fiával kommunikálni képtelen lelkészt), és a lázadó fia közötti konfliktust (Krokovay Ábelnek viszont csak a taraja punk, és egyes jelenetekben a tettei, amúgy elég nehezen hihető tőle a lázadó fiatal), amit csak tetéz a szülők kiüresedett, egymást hibáztató kapcsolata.

Az utóbbi években rengeteget hallunk a hatalmi visszaélésekről is a színházi világban, már-már szájbarágósan mutatja meg mindezt a film egy kis lakásszínházi társulat esetében. Az egyik előadás végén a színészek és rendezők időnként mérgező viszonyát láthatjuk, majd az est végén a nagy rendező behívja a kocsijába a fiatal asszisztenst (Fanni Wrochna alakítja a naiv, lelkes, de szétszórt, és örökké hazugságspirálba keveredő lányt), és kvázi eljátsszák, hogyan is történhetett a Marton László bukásába kerülő eset. Érdekesség, hogy itt a „nagy rendezőt” Schilling Árpád alakítja (állítólag csak ő vállalta ezt a kényes szerepet), akinek felesége – a Békeidő egyik legemlékezetesebb szerepét alakító Sárosdi Lilla – volt anno a Marton-féle autóban.

A film egyik legemlékezetesebb pillanata is ehhez kötődik, amikor az autóban a lány fokozatosan rájön, mire is megy itt ki a játék, és az arcán tükröződik a kényelmetlen zavartság, majd a düh, az undor, de úgy, hogy a néző is szinte kénytelen ezeket átélni vele együtt.

Nagyszerűen felrajzolt még Hajdu felesége és a film társproducere, Török-Illyés Orsolya szerepe is. Egy olyan ellenzéki aktivistát játszik, akinek a világmegváltás és a hatalommal szembeni fellépés közben csak a saját lányára (Hajdu Lujza – aki civilben is a rendező és Török-Illyés lánya) nincs ideje. És sorolhatnánk a színészeket, szokás szerint Hajdu biztos kézzel választotta ki őket a legapróbb szerepekre is. (Vágvölgyi B. András például, mintha mindig is egy biciklis proli lett volna, aki teleszájjal komcsizza a tüntetések résztvevőit.)

Nagyszerű a film zeneválasztása is, a Freakin' Disco zenéje egyrészt nagyon mai, másrészt a pszichedelikus hangulata miatt nagyon klappol a néhol varázslatokba forduló sztorihoz is. Ugyanis van itt még valami, ami a Hajdu-filmekből ismerős lehet. A nagyon is valós, földhözragadt történetek mögött fel-felsejlik egy mágikus realista hangulat is, ami – főleg a végén – szó szerint és átvitt értelemben is elemeli a filmet a valóból.

Nem, nincs feloldozás ebből a lefojtott agresszióval átitatott világból, csak egy kis fellélegzés. Az utolsó jelenetben egy körforgalomba keveredett és ott a végtelenségig köröző autó bemutatja, hogy nincs kilépés ebből a háborús feszültségű békeidőből.

A fentebb leírt előzetes politikai hangulatkeltés miatt (és a filmben bemutatott kormány elleni tüntetés, valamint a propagandaízű háttérzaj miatt) nyilván nem mossa le magáról Hajdu filmje az ellenzéki jelzőt. Pedig inkább arról szól a Békeidő, hogy mindannyian tele vagyunk frusztráltsággal, elfojtott indulatokkal, rejtett agresszióval, amit egymáson vezetünk le. És nem feltétlenül csak ideológiai alapon.

Talán igaza van a lelkésznek, amikor végre sikerül váltania két szót a punk fiával, és elmondja neki, mennyire büszke rá. „Van jellemed, bátor vagy, őszinte vagy. A mi családunk tele van jellegtelen és hazug emberekkel. Sose fojtsd magadba, ha valami bajod van!”

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: