Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Több mint ötven éve a Vígszínház tagja, egyik alapembere. Várkonyi Zoltán szellemiségét pedagógiai, pszichológiai érzékét, a rendező-színész partneri kapcsolatát hiányolja régóta a társulat működésében.

hvg.hu: Hogy viseli a kényszerű bezártságot?

Halász Judit: Szerencsére jól viselem, mert kertes házban lakom, a fiamékkal és az unokáimmal. Noha nem sokat találkozunk, de nem vagyunk elzárva egymástól. Az is könnyebbséget jelent, hogy mostanában rengeteg a dolgom. A költészet napjára készítettünk egy kétórás online műsort a Vígszínházzal, felvettünk a mobiltelefonra verseket, egyben megünnepeltük Márai Sándor születésének 120. évfordulóját. Ez kicsit összehozta a társulatot legalább egy rövid időre. A MOTTO nevű kezdeményezésben is részt vettem, a Szeptember végén-t és az Üllői úti fák-at mondtam el. A „Maradj otthon” mozgalomba is bedolgoztam, az ATV egyik riportere az elsők között keresett meg azzal, hogy mondjak pár szót arról, hogy mit csináljunk otthon. Ötleteket adni könnyű, de annak, aki ötven négyzetméteren lakik több gyerekkel, a város közepén, valószínűleg sokkal nehezebb a helyzete, mint nekem.

hvg.hu: Mennyire foglalkoztatja az a gondolat, hogy a koronavírus-járvány esetleg komoly figyelmeztetés az emberiségnek, hogy nem lehet tovább kizsákmányolni a természetet, és egymást sem?

H. J.: Ez a járvány többszörös felkiáltójel, hogy változtatni kell az eddigi életünkön. Rengeteg olyan elméletnek, véleménynek, tapasztalatnak kell találkoznia, hogy az emberiség tanuljon belőle. A mostani leállás egyik legérdekesebb jelzése, hogy hirtelen megindultak a halak a Canal Grandén! Tiszta lett a levegő azokban a városokban, ahol eddig nem lehetett levegőt venni anélkül, hogy az ember ne kockáztatta volna az egészségét. Ugyanakkor félelmetes, hogy nem tudjuk meddig tart ez a krízis.

Halász Judit
©

hvg.hu: A járvány hazai terjedésével párhuzamosan zajlott az igazgatóváltás a Vígszínházban. Börcsök Enikővel elsőként adtak hangot annak, hogy elhagynák a társulatot, ha Eszenyi Enikő marad az igazgató. Megkönnyebbültek az ő visszalépésével?

H. J.: A megkönnyebbülés nem a legjobb kifejezés. Eszenyi nagyon régóta kollégánk. Amikor én végeztem a főiskolán szerencsém volt megfigyelni azokat a színészeket, akiket ma a színészet nagyjainak tartunk, sőt partnerségbe is kerülhettem velük. Páger, Latinovits, Darvas, Ruttkai, Sulyok, Bulla – folytassam? Egészen másképp csinálták a színházat. Pártos Géza rendező osztályába jártam, aki remek színészpedagógus volt. A véleményét mindig dicsérettel kezdte, ezzel megnyugtatott minket és befogadó-képesek lettünk bármilyen instrukcióra. Ezután rávezetett minket arra, hogy mitől nem volt elég jó, milyen hibákat követtünk el. Nagyon vigyázott, hogy senkit ne bántson meg. Megtanultuk tőle, hogy önmagunkon is dolgoznunk kell.

Minden fizikai és lelki feszültségtől mentes, úgynevezett „alkotói állapotba” kell kerülnünk, a szellemünket, a hangunkat és a testünket állandóan karban kell tartanunk. Ő úgy fogalmazott, hogy „Ez egy hosszú meccs!”

A színésznek az első fegyvere a lelke, a belső történései, amelyeket latba vet egy szerep megformálásakor.

Aztán Várkonyi Zoltánhoz kerültem, aki partnernek tekintette a színészeket. Ő mindenkinek másképpen adott instrukciót, hogy könnyebben rátaláljunk a szerep létrehozásához vezető útra.

Voltak olyanok, akikhez – úgy tartotta – sokszor szólni sem szabad, ki kell várni az alkalmas pillanatot. Vannak színészek, akik csak úgy tudják megalkotni a szerepüket, ha leül velük egy kávéházba vagy talán még a lakásukra is elmegy. Tehát Várkonyi rendkívül finoman, elővigyázatossággal közelített azokhoz az emberekhez, akik azt a célt kellett elérjék, amit ő akart, illetve amit együtt akartak, akartunk. Én ilyen színházban szeretnék dolgozni, ma is ilyen színházban érezném jól magam.

©

hvg.hu: A saját szemszögéből nézve az együtt akarás, a közös színházi nyelv mikor szakadt meg a társulat életében?

H. J.: Visszagondolva olyan eseményeket tudok felidézni, amelyeknél erős kérdőjelek merültek fel bennem arról, hogy egyformán gondolkozunk-e a színházról. Ha például abban az egyszerű kérdésben nem értünk egyet, hogy más módon kell-e játszani a földszinten ülőknek, mint a második emeleti nézőknek, vagy abban, hogy örülök-e annak a sikernek, hogy tíz, húsz, vagy harminc éve játszunk egy előadást, holott öt év után – Peter Brook szerint is – le kellene venni a műsorról, akkor is, ha sikeres. Mindössze azért, mert a világ megváltozik, az ember, a néző gondolkozása is megváltozik, a színházi formák változáson mennek keresztül, mert nem vagyunk azonosak az öt, tíz évvel ezelőtti önmagunkkal. És ha erre a színházat vezető művész azt válaszolja, hogy ezzel nem ért egyet, mert ő a kedvenc szerepét még harminc év múlva is játszani szeretné, akkor világossá válik, hogy nem gondolkozunk egyformán.

Hogy ez nem csak elméleti kérdés, azzal kapcsolatban átéltem egy nagyon eklatáns példát. Láttam a Piccolo Teatro egy Goldoni-előadását Giorgio Strehler rendezésében. El voltam ragadtatva! Nagyszerű, szellemes, szívet-lelket felvidító, gondolatébresztő előadás volt. A sors, meg Zsámbéki szervezése úgy hozta, hogy húsz év múlva ugyanez az előadás, változatlan formában idejött Budapestre. Mindenkit mozgósítottam, hogy le ne maradjon róla! Életem egyik legnagyobb csalódása volt. Szóról szóra, mozdulatról mozdulatra, azonos díszlettel azt az előadást hozták el, amit én egykor láttam. Csak érdektelen, unalmas, senki szívét nem érintő előadást lett. Eltelt húsz év. Igaz, már Strehler sem élt.

hvg.hu: Személyesen is elszenvedője volt a lemondott igazgató verbális agressziójának?

H. J.: Számomra az utolsó előadás, amiben nagyon jó volt az együttműködés, 2006-ban az Ünnep című darab – nem tegnap volt. Nagyszerű próbafolyamat után remek előadás született. Nem dolgoztunk sokat együtt, de amikor újra találkoztunk, nagyon meglepődtem. Változáson ment keresztül, és én erre nem számítottam. A Hegedűs a háztetőn bemutatóján az egyik kollégámtól, aki nem volt közvetlen partnerem, váratlanul egy csokor virágot kaptam. „Ezt azért hoztam – mondta – mert a próbák alatt többször is azt gondoltam, hogy itt fogod hagyni a színházat is a megalázó gorombaságok miatt.”

Eszembe jutott, Ljubimov hogyan bánt színészeivel a Bűn és bűnhődés próbái alatt. Ruttkai Éváról tudta, hogy milyen érzékeny, a többiek előtt nem akarta kritikával illetni, ezért kiment vele a folyosóra, és személyesen mondta el neki, hogy mi nem tetszik. Ez más magatartás, mint az, ha egy rendező nyilvánosság előtt, a statiszták, a táncosok, az egyetemi hallgatók előtt szidja és megszégyeníti a színészeit.

Az igazgatóváltás kapcsán a fenntartó – igen helyesen – vizsgálatot indít: a történteket tisztán, világosan, egyértelműen látnia kell mindenkinek. Én nem szeretnék elébe menni ennek a vizsgálatnak. Ha megkérdeznek elmondom, el kell mondanom a véleményemet, de addig nem szeretném különböző történetekkel „szórakoztatni” a kedves olvasót, mert az senkinek nem tenne jót. A vizsgálat és annak részletei a színház belügye, a végső következtetés viszont közügy.

©

hvg.hu: Mi az oka annak, hogy a társulat alapját alkotó régi tagok nem fordultak a nyilvánossághoz? Kivárásos alapon hallgattak.

H. J.: Volt, amikor szóltunk, volt, amikor nem. Többnyire úgy gondoltuk, hogy ezek a színház belső ügyei, és nem tartoznak a nyilvánosságra. Rosszul gondoltuk. Úgy gondoltuk, vagy reméltük, hogy az incidensek nem fognak megismétlődni. Volt, aki attól félt, hogy utcára kerül, inkább hallgatott. Egyébként évtizedek óta először fordult elő, hogy többen is pályáztak az igazgatói székre.

hvg.hu: Már-már szlogenként ismételt szólam volt Marton László és Eszenyi Enikő részéről is a vígszínházi szellemiség, a Várkonyi-féle hagyományok továbbvitele és megújítása. Mennyire érzi ezt helytállónak?

H. J.: Darvas Iván, aki a Vígszínház egyik legmeghatározóbb személyisége volt, így írt Várkonyiról: „Amihez termékeny élete folyamán csak hozzányúlt, az arannyá változott a keze alatt. És akit jó sorsa az ő közelébe vezényelt, az maga is részesedhetett e csodálatos transzfigurációban: a rá eső, pazarlóan gazdag fényárban mintegy csillogóbbá, okosabbá, tehetségesebbé vált mellette ő maga is. Nagyvonalú volt és elegáns.” Darvas ebben a pár szóban jó magasra tette a mércét, nehéz megugrani. Talán próbálkozás eleinte történt, de aztán mindenki a maga mércéjét állította fel, ami nem volt mérhető az előd mércéjével. Néhány évvel Várkonyi halála után Darvas így búcsúzott a Vígszínháztól: „Fájdalommal és haraggal a szívemben elmentem onnan. (Várkonyi évek óta halott volt már akkor. Bárcsak előbb szántam volna rá magam a távozásra.)” Hát, így sikerült Várkonyi szellemének megőrzése. Lehet, hogy ezt nem csak Darvas gondolta így, de mi maradtunk.

hvg.hu: Milyen érdemi változásokat remélnek az új igazgatótól, Rudolf Pétertől?

H. J.: Főleg azt várjuk, hogy Rudolf Péter képes lesz kialakítani egy olyan társulatot, amelyik valóban társulattá tud válni, és hasonlóan gondolkodik a színházról. Van egy érzés, amit nem szívesen mondok ki: az utóbbi években úgy éreztem, hogy nem társulati tag vagyok, hanem alkalmazott. Nagyon tetszett Rudolf Péter pályázatában, hogy sok mindent szeretne visszahozni, ami Várkonyi idejében volt. Akkoriban a huszonévesektől a legidősebb generációig, az én nemzedékemtől Págerékig mindenkinek megvolt a maga feladata, és azzal elégedett volt. Reményekre jogosít, hogy Rudolf minden korosztályt szeretne olyan feladattal ellátni, amitől mindannyian jól érzik magukat.

Rudolf Péter
©

hvg.hu: Sok éven át kispadra kényszerült. Egyszer sem merült fel, hogy máshová szerződjön?

H. J.: Észrevettem, hogy hirtelen nem azt a helyet foglalom el a társulatban, amit korábban, eljátszott szerepeim után nem úgy számít rám a színházvezetés, ahogy kellene, mégsem akartam elmenni. A Vígszínházzal csináltam végig az életemet, a sikereimet. A szerencsének hála, kevés olyan darabban játszottam, amelyet a közönség vagy a kritika elutasított volna. Úgy gondoltam, maradok, nem nekem kell elmennem. A színház mellett pedig ott van az éneklés, az ötszáz, ezerfős telt házas koncertek, ami nagy örömöt, biztonságot, önbizalmat adott. A vígszínházi karácsonyi koncertjeimnél pedig boldog voltam, hogy a színház színészeinek és az ott dolgozók gyerekeinek arcát az évtizedek alatt a nézőtéren láthattam.

hvg.hu: Jutalomjátéknak tekinti II. Erzsébet angol királynő abszolút főszerepét az Audienciában?

H. J.: Ritkán fordul elő, hogy valaki ötven évet tölt el egy munkahelyen, különösen egy színháznál. Az ötvenedik vígszínházi tagságom évére nem sikerült a világirodalomban nekem való szerepet találni, pedig talán jogosan elvártam volna. Aztán két év múlva Enikő rátalált az Audienciára. Nagyon örültem! Jó szerep, jó előadás, minden színész szereti! Szomorú, hogy öt-hat, néha hét hetente egyetlen egyszer játsszuk. És nem azért, mert sikertelen, hanem állítólagos színészegyeztetési problémák miatt. Mikor a Macskajátékot játszottuk hajdanán, Sulyok Mária azt mondta, hogy havi három előadásnál kevesebbet nem hajlandó játszani, mert nemcsak ő, de az előadás is szétesik. Amikor szóvá tettem, azt a választ kaptam, hogy vagy levesszük a műsorról, vagy beleegyezem a havi egybe…

Azt sem értettem, hogy a szezon kellős közepén előfordulhat, hogy este nincs előadás a színházban, mert nemcsak délelőtt, de este is próbáljuk a következő bemutatót. Abban biztos vagyok, hogy a szezonközepi napi nyolcórás próba képtelen elvárás egy színésztől. Ha már a Várkonyi-féle színházról beszéltünk, hagy idézzem Várkonyi szavait: „Vannak rendezők, akik azt képzelik a színész mindent kibír. Ez nem igaz. A tíztől kettőig tartó próbán belül az úgynevezett alkotói idő körülbelül másfél-két óra. Megérezni és kiaknázni azt, hogy az én színészem odafenn a színpadon éppen most van abban az állapotban, amikor saját magából a legtöbbet tudja kiadni, a legtöbbet tudja megvalósítani abból, amit én szeretnék és kérek tőle, ez is a rendező művészete.”

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Operatív törzs: nincs rangsor, logisztikai alapon tesztelnek az iskolákban

Operatív törzs: nincs rangsor, logisztikai alapon tesztelnek az iskolákban

Radar360: Helyzet van a választási törvény és George Clooney körül

Radar360: Helyzet van a választási törvény és George Clooney körül

Elsőbbséget kapnak a postán a nyitáskor az idősek

Elsőbbséget kapnak a postán a nyitáskor az idősek