szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Úgy tűnik, a fővárosban is kezd körvonalazódni, hogy mikor kezdhetnek próbálni a színházak. Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára az ATV Híradónak azt mondta: készítettek egy ajánlást az újranyitással kapcsolatban, melyet három szempont szerint dolgoztak ki.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Az első a közönség védelme: miképp lehet biztosítani a járványügyi intézkedések betartását, például a maszkviselést. Ezzel kapcsolatban ők azt tanácsolják, hogy színházban sötét színű maszkot viseljünk, ugyanis a világos maszk a világítás miatt zavarhatja a színészeket. Fontos kérdés a nézők beengedése illetve pénztár előtti sorban állás is.

Az ATV szerint a második szempont a színészek egészségének a védelme a próbaidőszakban, majd előadás közben. Szabó László úgy véli, nehéz elképzelni, hogyan lehetne betartani a másfél méteres távolságot ilyen helyzetekben a művészek között. A harmadik szempont a színházban dolgozó műszaki szakemberek, háttérben dolgozók védelme.

Arra a kérdésre, lehet-e teltházas előadásokat tartani, Szabó László azt mondta: nem nagyon tudják elképzelni, hogy kis létszámmal menjenek előadások, mert ez elidegenítő hatású lenne, így ők azt remélik, hogy nem így lesz, noha a legfontosabb, hogy egyáltalán lehessenek előadások. Ezzel kapcsolatban pedig úgy tűnt bizakodó, hiszen elmondta azt is, hogy a színházak művészeti titkárai már egyeztetnek egymással az októberi, novemberi előadások kapcsán, amiből arra következtetnek, hogy legkésőbb szeptember közepén elkezdhetnek játszani a színházak normális körülmények között.

A Magyar Teátrumi Társaság azt szeretné, ha meg lehetne tartani szeptember 11-én az országos színházi évadnyitót. Ajánlásaikat eljuttatják a színházaknak és a kulturális kormányzatnak is.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Újraindult a labdarúgó-bajnokság, itt az első eredmény

Újraindult a labdarúgó-bajnokság, itt az első eredmény

28 új koronavírusos beteget találtak, elhunyt négy beteg

28 új koronavírusos beteget találtak, elhunyt négy beteg

Nagyon nem mindegy, hogyan nyerünk energiát hulladékból

Nagyon nem mindegy, hogyan nyerünk energiát hulladékból