Demeter Szilárd szombati botrányos cikke, melyben Európát gázkamrához, Soros Györgyöt pedig Hitlerhez hasonlította, megszólalásra késztette egykori pályatársát, Tamás Dénest is. Az író és a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa azt írta nyilvános Facebook-posztjában, hogy „a Demeter Szilárd-iromány kihozta belőlem a legszemélyesebb felháborodást, csalódást, szomorúságot – mindezt együtt. És azt, hogy írnom is kell róla. Valahogy le kell vezetnem magamban a megdöbbenést, a felháborodást.”

Azzal kezdi, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum egyelőre még helyén maradó főigazgatóját nagyon régóta ismeri, a középiskolában évfolyam- és kollégiumi szobatársak voltak, majd csoporttársak lettek a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán is. Az egyetemi közösségről, és benne Demeterről így ír: „a maga módján egy gondolkodó közösség is volt.

Szilárd ebben nem az önálló gondolkodásával tűnt ki, inkább arra volt képes, hogy rettentő kreatívan felmondja, remixelje mások gondolatait.

Később Tamás Dénes és Demeter Szilárd útjai elváltak egymástól, de Tamás figyelemmel kísérte korábbi jó ismerőse felemelkedését. Tépelődik; szeretné megőrizni a kellemes emlékeit Demeterről, miközben a főigazgatóvá cseperedett egykori pályatárs kijelentéseivel rég nem ért egyet.

„Hogyan tornázza fennebb és fennebb magát a hatalom lépcsőin, egyre méltatlanabb megnyilvánulásokkal övezve magát, miközben valahogy mégis ott voltak bennem a régi, közös történések, azok megtartó ereje, ami miatt sehogy sem tudtam teljesen elengedni őt. Inkább meg akartam érteni, különböző magyarázatokat gyártottam arról, mi történhet vele. A feltűnési vágya, a fontosság-kényszere, és valószínűleg a gondolkodási önállótlansága hogyan változtatja az egyre nagyobb hatalommal bíró emberek kiszolgálójává."

Tamás Dénes értetlenkedve nézi Demeter Szilárd metamorfózisát: számára az a legfelkavaróbb, hogy egy helyről indultak. „De közülünk, és ezt csak a saját nevemben mondhatom, emberi hibák és tévedések ide vagy oda, senki nem vált annyira méltatlanná ahhoz az induláshoz, mint ő. Senki nem árulta el ilyen mélyen azt az indulást” – fogalmaz.

Végül hozzáteszi, hogy ha el is hinné azt, hogy egykori szobatársának reális oka van a szorongásra (Demeter a cikkében a liberalizmust is legalább olyan szélsőségesnek és károsnak láttatja, mint a nácizmust),

de aki a tehetségét, okosságát arra használja, hogy árkokat ásson, sőt gyűlölködést, torz eszméket, mérgezett szavakat terjesszen, az számomra már nem nevezhető értelmiséginek.