„A kalács kisül újra, de görbül a szád, nem ül itt, akivel meg is oszthatnád” – itt az új Dés-Geszti-dal
A szerzőpáros a karantén-karácsonyra írt megható dalt, amihez klipet is készítettek.
hvg.hu
„A bölcsek szerint egyetlen gyertya lángjával sokezer gyertya gyújtható meg, anélkül, hogy annak az egy kis gyertyának az élete megrövidülne. Így van ez a boldogsággal is. Ha átadjuk, mások is boldogabbak lehetnek. Ezért írtuk Dés Lacival a Csillagszórás című dalunkat, hogy összekössön minket ennek a veszteségekkel teli évnek a karácsonyi időszakában” - írja Geszti Péter a Facebook-oldalán.
Hozzáteszi, ajándéknak szánják mindazok számára, akik nem lehetnek együtt, akik magányosnak érzik magukat, akik keresik a helyüket a káoszos világban.
A Lengyel Johanna, Wunderlich József és a Csillagszórók közreműködésével készült dalhoz megható klip is készült Szabó Gábor és Geszti Péter rendezésében.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.