szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Megszólalt a Limp Bizkit gitárosa is, aki szerint minden igaz, amit Mansonról mondanak.

Miután volt barátnője, Evan Rachel Wood és több másik nő is szexuális, fizikai és lelki bántalmazással vádolta meg Marilyn Mansont, újra előkerült egy részlet a zenész 1998-ban megjelent, Hosszú út a pokolból című önéletrajzából. Ebben Manson arról írt, hogy állítása szerint Trent Reznorral, a Nine Inch Nails frontemberével, Manson egykori alkotótársával együtt trükkel itattak le nőket, hogy amikor azok öntudatlan állapotba kerülnek, szexuálisan bántalmazhassák őket, és különféle módokon visszaélhessenek az állapotukkal.

„Éveken át rettenetesen bántalmazott" - Evan Rachel Wood és több nő is erőszakkal vádolja Marilyn Mansont

Evan Rachel Wood színésznő, nőjogi aktivista most először árulta el a nevét annak, akiről már évek óta állítja, hogy kegyetlen módon bántalmazta és fenyegette őt. Marilyn Mansont többen is bántalmazással vádolják.

Trent Reznor, aki egyébként már rég megszakította az együttműködését és a barátságát Mansonnal, és már 2009-ben „gonosznak” nevezte, aki „a tisztesség bármilyen határát átlépné”, közleményt adott ki a könyvrészlet kapcsán. Azt írta: „Az elmúlt években többször is kinyilvánítottam az ellenérzéseimet Mansonnal mint emberrel szemben, és már csaknem 25 éve megszakítottam vele a kapcsolatot. Ahogy már annak idején is elmondtam, Manson önéletrajzának említett részlete csakis kitaláció. Már a megjelenésekor feldühített és bántott a dolog, és ez mindmáig így is van.”

Manson másik korábbi zenésztársa is megszólalt a vádak után. Wes Borland, a Limp Bizkit gitárosa, aki 2008 és 2009 között zenélt együtt Mansonnal, egy podcastben beszélt a vádakról. Közölte: „Minden, amit elmondtak róla, az kurvára igaz.” Hozzátette: „Ott voltam, amikor együtt volt Evan Rachel Wooddal, voltam a házukba, és kurvára nem volt oké…” Mansonról pedig úgy fogalmazott: „Ennek a csávónak lőttek, viszlát, vigyázz, nehogy az ajtó seggbe rúgjon, ahogy távozol.”

Marilyn Mansonnal a vádak miatt megszakította az együttműködést a kiadója, kirúgták a filmsorozatokból, amelyekben szerepel, sőt a már felvett jeleneteit is kivágják majd az Amerikai Istenekből. A zenész korábban úgy reagált a vádakra, hogy azok „borzasztóan eltorzítják a valóságot”, az intim kapcsolatai pedig közös megegyezésen alapultak, partnerei hozzá hasonlóan gondolkodtak.

Borítókép: Trent Reznor. Fotó: Jose Manuel Ribeiro / AFP

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!