A Tom és Jerry című rajzfilm 2021-es, élő szereplőkkel és rajzolt állatokkal (és rajzolt sajtszaggal) elkészített filmverziója hozta el a járvány második legsikeresebb mozis nyitását a maga 14,1 millió dolláros észak-amerikai bevételével – írja a Deadline. A film, amelynek alapja a nyolcvan éve megalkotott, egy egér és egy macska ádáz harcáról szóló rajzfilm világszinten 38,8 millió dollárt szedett össze az első három napja alatt.
A filmnek már az előzetese is felfoghatatlanul groteszk volt: a valós helyszíneken élő emberek kezét rajzolt kalapáccsal püfölő rajzolt macska és a szálloda valódi falán a rajzolt egérlyukat odébbhúzó egér is szerepelt benne. A produkcióhoz olyan hollywoodi sztárokat szerződtettek le, mint Chloë Grace Moretz és Michael Peña.
A moziknak jelenleg csak a fele van nyitva az Egyesült Államokban és Kanadában, így a filmet kevesebb mint 2500 vásznon tudták vetíteni, ennyi vetítéssel szedte össze a fenti összeget. Ennél jobb mozis nyitást csak a Wonder Woman 1984 tudott felmutatni. Amíg utóbbi egy szuperhősfilm régóta várt és eleve blockbusternek szánt folytatása, a Tom és Jerry egy rétegközönségnek szánt fura izé. A Wonder Woman ráadásul két és félszer annyiból készült el (a költségvetése 200 millió dollár volt a Tom és Jerry 80 milliójához képest), ennek ellenére meglehetősen kicsi volt a két film bevétele közti különbség: a Wonder Woman is csak 16,4 milliót gyűjtött az első hétvégén.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: