Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csak a víztorony és az ikonikus kapu maradt meg az épületegyüttesből, a többit ledózerolták.
Többet bontottak el a Közvágóhíd helyi védettségű épületegyütteséből, mint amit a látványtervek alapján várni lehetett – írja az Építészfórum.
Az egykori Közvágóhíd – a Soroksári út 58., a Máriássy utca 2-6. és a Vágóhíd utca 1-5. alatt található épületegyüttes – 1994-ben került fel a fővárosi helyi védettségű építészeti örökségek lajstromába. A területet 2017-ben a Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalat eladta Adnan Polat egyik cégének.
Az Index szerint a bontás előzménye, hogy a török üzletember úgy döntött, lakóparkot épít a területre, a kormány pedig tavaly nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a projektet. Azután tették közzé a látványterveket, amelyek alapján arra lehetett következtetni, hogy megmarad az ikonikus víztorony és a főkapu mellett két csarnok homlokzata is.
Mostanra kiderült, hogy csak a víztorony és a kapu marad meg az épületek közül. Az Építészfórum cikke szerint ennek az lehet az oka, hogy az ipari műemlék nem rendelkezik a védettséget magalapozó dokumentációval. Azt már az Index tette hozzá, hogy ez nem véletlen: 1994-ben ilyesmit még nem kellett készíteni. A beruházó így érvelhet azzal, hogy nem volt pontosan meghatározva, mi számított értékesnek.
Azt, hogy az építő cég elbonthatta a helyi védettségű épületegyüttes jelentős részét, segíthette az a körülmény is, hogy az építkezés nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás; ez jelentősen felgyorsítja és egyszerűsíti annak engedélyezését és lebonyolítását.
Az Építészfórum szerint arra is van magyarázat, hogy a csarnokok homlokzatait miért bontották le: a IX. kerülettel kötött telekalakítási megállapodás szerint másolatokkal fogják pótolni őket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.