Alig két héttel 90. születésnapja előtt eltávolították a Magyar Nyelvőr folyóirat szerkesztőbizottságából Grétsy László nyelvészt, akit az Álljunk megy egy szóra! tévéműsornak köszönhetően az országban sokan csak Grétsy tanár úrként emlegetnek – írja a 24.hu. Grétsy az MTA Nyelvtudományi Intézetének főmunkatársa és főosztályvezetője volt, az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé, majd tiszteletbeli elnökévé választották – ezt a pozíciót, valamint a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának tagságát nyugdíjba vonulása után is megőrizte.
A Magyar Nyelvőrt 1872-ben alapították, amely a II. világháború kivételével azóta, folyamatosan a magyar nyelvművelés legfőbb fórumaként funkcionál. A folyóiratot 1994-ig az MTA, azt követően pedig az ELTE adta ki, a kiadási jogok azonban 2020-ban átkerültek Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságához (MNYKNT), amely magára független egyesületként hivatkozik, amely a magyar nyelv és kultúra, kimondottan határokon túli megőrzéséért dolgozik. A Nyelvőr viszont úgy került más kézbe, hogy erről a szerkesztőbizottság nem tudott, eközben viszont az új kiadó – állításuk szerint – már lépéseket tett a szerkesztőbizottság átalakítása felé. A bizottság közleményt adott ki, amelyben felszólította a kiadót, hogy adja vissza az alapítói jogokat az ELTE BTK-nak – ezt Grétsy is aláírta.
Az MNYKNT viszont február 1-jével leváltotta a főszerkesztő Keszler Borbálát, a pozíciót a szintén ismert nyelvész Balázs Gézának adva, illetve Grétsyt is még egy szerkesztőbizottsági kollégáját felmentette, mire a bizottság három másik tagja magától felállt. A lemondatás oka bizalomvesztés volt.
A hírre Laczkó Krisztina, Tátrai Szilárd és Tolcsvai Nagy Gábor – a bizottság három felállt tagja – úgy reagált: kitartanak amellett, hogy kerüljön vissza az alapítói- és kiadói jog az MTA-hoz és az ELTÉ-hez, ezt a szakmai közvélemény is támogatja.
A 24.hu szerint az új szerkesztő Balázs Géza és más, korábban a kormány nyelvstratégiai programjában részt vevő nyelvésszel szemben heves kritikákat fogalmazott meg a szakma, mondván: a médiában helyezkedve marakodnak pozíciókért, szakmai el nem ismertségüket ellensúlyozva.