Karikó Katalin és Krausz Ferenc után az irodalmi Nobel-díjnak is magyar győztese van.
Cikkünk frissül.
A Kossuth-díjas író 2004 óta a Digitális Irodalmi Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2015. május 18-án elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, 2019-ben pedig a legjobb fordítás kategóriában az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. Nemzetközi szinten az egyik legismertebb és legelismertebb magyar író.
Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Susan Sontag „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”. 2021-ben Osztrák Állami díjat kapott, amelynek indoklásában „az irodalmi intenzitás mesterének” nevezték, továbbá azt írták: „egyedülálló stílusú, lenyűgöző képi kifejező erővel rendelkező, a valós és szürreális jelenetek megtalálásában gátlástalan, hűvös iróniával és éles elmével megírt regényei és elbeszélései jól átgondoltak, tökéletesen megírtak és világosan megkomponáltak".
„Nincsenek tervek az életemben, kifejezetten nem kedvelem őket. Ifjúkorom egy adott napjától úgy élek, hogy az általunk érzékelt térben még nem létező alakok hangját hallom, akik állandóan be akarnak lépni az észlelt valóságba. Nincs más dolgom, mint lejegyezni ezeket a hangokat. Egyáltalán nem megyek sehova azzal a szándékkal, hogy könyvet írjak. Inkább azért megyek valahova, nehogy eszembe jusson könyvet írni. De a száz vagy ezer még nem létező alak egyike jelenlétével, egyetlen mozdulatával, gesztusával bárhol képes megérinteni. Abban a pillanatban, ahogy elkapott, hallom a szavait, a történetét, a sorsát, irtózatos erővel, indulatosan jelzi, hogy neki helye van itt” – mondta a HVG-nek eddigi utolsó regénye, a Herscht 07769 apropóján készült interjúban.
1954. január 5-én született Gyulán, amely várost – mint kiderül a HVG360-on is látható A báró hazatér című portréfilmből – fiatalon rendkívüli helynek látta. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben, Tebenned hittem címmel. 1977–1982 között a Gondolat Könyvkiadónál dokumentátor, 1982-től szabadfoglalkozású író. De viszonylag későn, 1985-ben robbant be igazán az irodalmi életbe a Sátántangó című regényével, ami után még hét regényt és számos novellát, tanulmánykötetet adott ki
Ugyanebben az évben lett Tarr Béla állandó alkotótára. A rendező szinte kizárólag az ő könyveiből, illetve forgatókönyveiből készítette filmjeit, köztük a világhírű Sátántangót (1994-ben) és a Werckmeister harmóniákat (2000-ben), de Tarr utolsó filmjéig, a 2011-es A torinói lóig együtt dolgozott vele, és minden fontos döntésében segítette a rendezőt.
A világ számos helyén megfordult, élt Berlinben, hosszabb rövidebb ideig Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban is.
2002-ben megkapta a Libri-díjat, aminek átvételekor egy nagyon baljós beszédet mondott, amiben az orosz-ukrán háború borzalmaival állította párhuzamba a „Nagy Fenséges Irodalmat”.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
