A világ egyik legfontosabb filmfesztiválján, a Berlinálén bemutatott, különleges magyar animációs film a Műanyag égbolt megkapta az Európai Filmdíjat: Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotása lett a legjobb animációs nagyjátékfilm az Európai Filmakadémia (EFA) által rendezett díjátadón, amelyről a hvg.hu jelenleg is a helyszínen tudósít.
Az EFA szombat este 36. alkalommal adta át rangos díjait, amelyet a magyarok nagy része akkor ismert meg, amikor Borbély Alexandra lett Európa Legjobb Színésznője a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért, 2017-ben. A díjat minden páratlan évben Berlinben, minden második évben pedig egy-egy európai városban adják át egy, az Oscar-gála körülményeit felidéző, vörös szőnyeges gálán, ezzel is erősítve azt a képet, hogy az EFA díja az „európai Oscar-díj”. Idén a Műanyag égbolt mellett Buda Flóra Anna 27 című animációs rövidfilmje is esélyes a díjra.
A Műanyag égbolt posztapokaliptikus, a száz évvel későbbi Budapesten játszódó sci-fi, amelyben az emberek egy bizonyos életkornál nem élhetnek tovább: mivel már minden állat és növény kipusztult, csak egy speciális eljárással tudják fedezni az emberiség túléléséhez szükséges táplálékot. A film úgynevezett rotoszkóp technikával készült: színészek játszották el a jeleneteit, majd az alkotók képkockáról képkockára átrajzolták őket, de minden színész felismerhető maradt. A filmről kritikánkban azt írtuk: „Aki szereti a filmeket, annak látnia kell a Műanyag égboltot: olyan élmény, amilyet eddig nem sokat láthattunk, és élvezet lenne akár még lenémítva is nézni. A remekül kitalált történet szinte már csak hab a tortán.”
Aki szereti a filmeket, annak látnia kell a Műanyag égboltot: olyan élmény, amilyet eddig nem sokat láthattunk, és élvezet lenne akár még lenémítva is nézni. A remekül kitalált történet szinte már csak hab a tortán.
Egy másik magyar vonatkozású sikerről már korábban tudni lehetett: az Európai Filmakadémia tiszteletbeli életműdíjjal ismerte el Tarr Béla munkásságát. A díj az Akadémia megfogalmazása szerint többet ér az „egyszerű” életműdíjnál, Tarr mindössze a hatodik alkotó, aki átvehette a díjat Manoel de Oliveira, Michel Piccoli, Michael Caine, Andrzej Wajda és Costa-Gavras után.