Riley B. King néven, egy Mississippi állambeli ültetvényen született 1925. szeptember 16-án. Apja négyéves korában otthagyta anyját, a kisfiút anyai nagyanyja nevelte fel. Gyermekkora munkával telt, szabad idejében egy gospelkórusban énekelt, a gitáron – amelyből az első igazán “komoly” darabot csak 16 évesen tudta megvenni –, saját maga tanult meg játszani. A második világháború alatt rövid ideig szolgált a hadseregben, de aztán leszerelték, hogy traktorvezetőként dolgozzon odahaza. Huszonegy évesen autóstoppal jutott el Memphisbe, a Delta blues zenei fővárosába, ahol nagybátyja, az elismert blueszenész Bukka White vette szárnyai alá. 1948-tól szerepelt a rádióban, egy idő után lemezlovasként Beale Street Blues Boy, majd Blues Boy King néven, végül a B.B. King művésznév mellett kötött ki.

Első felvétele 1949-ben készült, két évvel később került fel először dala a R&b-listára, s 1985-ig 74-szer szerepelt a Billboard-listán, a The Thrill is Gone még a poplistákat is megjárta.

Hosszú pályafutása során olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint John Lee Hooker, Bonnie Raitt, Eric Clapton, Van Morrison, Elton John vagy a U2, barátja volt Elvis Presley. Karcosan mély éneke, egyedi gitárkezelése blueszenészek nemzedékeinek szolgált mintaképül, a Time magazin 2009-ben a harmadik, a Rolling Stone magazin 2023-ban a nyolcadik helyre sorolta a gitárosok közt.

Több mint hetven lemeze jelent meg, nem számítva a több száz válogatásalbumot, 15 ezernél több fellépést vállalt, 15 Grammy-díjat és 1987-ben Grammy-életműdíjat is kapott, a blues (1980) és a rock and roll (1987) halhatatlanja, több egyetem tiszteletbeli doktora volt.

1990-ben az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélhető állami kitüntetésével (National Medal of Arts) ismerték el. 1995-ben megkapta a Kennedy Központ kitüntetését, 2000-ben a Kongresszusi Könyvtár Living Legend Medal elismerését. 2004-ben Ligeti György zeneszerzőnek és neki ítélték oda a “zenei Nobel-díjként” is emlegetett Polar-díjat, s két évvel később a legmagasabb amerikai polgári elismerésben, az Elnöki Szabadságérem kitüntetésben részesült. 2012-ben, amikor Buddy Guy és több más sztár társaságában adott koncertet a Fehér Házban, s a Sweet Home Chicago című dal előadásába King unszolására Barack Obama elnök is bekapcsolódott.

B.B. King 1992-ben

AFP / Walt Frerck

Öt kontinens csaknem 70 országában adott koncertet (ő volt az első blues-zenész, aki 1979-ben a Szovjetunióban turnézott), Magyarországon 1996-ban és 1997-ben járt, másodszor Tátrai Tiborral lépett fel és játszott az amerikai katonáknak a taszári támaszponton. 2009-es turnéján is érintette Budapestet, annak ellenére, hogy 2006-ban egy búcsúturnén már elköszönt az öreg kontinenstől. 2008-ban, jóval túl a nyolcvanon a gyökerekhez visszatérő, élő lemezzel örvendeztette meg rajongóit, 2012-ben életművét összefoglaló, több lemezes válogatása jelent meg Ladies and Gentlemen… Mr. B.B. King címmel.

Életének legfontosabb szereplője Lucille volt, “aki” nem a felesége (bár ebből is volt neki kettő, gyereke pedig állítólag tizenöt), hanem szeretett gitárja. A legenda szerint az ötvenes években egy bárban zenélt, amikor két férfi összeverekedett egy nő miatt, és ezt követően tűz támadt, ő pedig az utcáról visszarohanva, életét kockáztatva mentette ki a lángokban feledett gitárját. Amikor megtudta, hogy az épület egy Lucille nevű nő miatt dőlt romba, így nevezte el a gitárját emlékeztetőül arra, hogy soha többé ne tegyen ilyen őrültséget. (A Lucille nevet több hangszere is viselte.)

Hosszú életének titkát abban jelölte meg, hogy boldog ember, míg a blues többi nagysága szinte soha nem mosolyog… Egyszer azt mondta: amíg az Úr nem hívja, játszani fog, és így is tett. Fénykorában évente 300-nál több fellépése volt (csak 1956-ban 342), s még a hetvenedik évén túl is átlag háromnaponta vállalt koncertet, egyebek között erre mentek rá házasságai is. Bár a fellépések száma életkorának előre haladtával csökkent, még az utolsó években is gyakran állt színpadra. 2011-ben fellépett Angliában a glastonburyi fesztiválon és a Royal Albert Hallban (utóbbi helyen rögzítették koncertjét), két évvel később a New Orleans-i Jazzfesztivál egyik részvevője volt.

2013-ban nyílt meg Mississippi államban a B.B. King múzeum és zenei központ, amely nemcsak névadójának állít emléket, hanem a Delta blues zenei örökségének bemutatására és a fiatal művészek inspirálására is hivatott. Kedvenc időtöltése a repülés volt, pilótaengedéllyel is rendelkezett, kedvenc énekesének pedig Frank Sinatrát tartotta.

A zenész, aki élete utolsó húsz évében 2-es típusú cukorbetegséggel élt, 2014 októberében egy chicagói fellépése során lett rosszul a színpadon. Rövid kórházi kezelés után otthoni hospice-ellátást kapott, turnéit lemondta.

BB King 2015. május 14-én, 89 évesen halt meg egy Las Vegas-i kórházban, ahová egy hónappal korábban cukorbetegséggel összefüggő kiszáradás miatt került, s a róla elnevezett múzeumban helyezték örök nyugalomra. Egyik Lucille nevű gitárja (amelyet nyolcvanadik születésnapjára kapott) 2019-ben a becsült ár csaknem háromszorosáért, 280 ezer dollárért kelt el Los Angelesben egy árverésen.