Will Smith nem grafikai trükkökkel repül majd új filmjében

Az utóbbi időben Will Smith nagyon komoly emberré vált, szinte már túlzásba is vitte. A bájos Randiguru után az álszent és könnyes A boldogság nyomában következett, majd a digitális zombikkal és az elhagyott New Yorkkal eladott Legenda vagyok, amelynek fogadtatása meglehetősen ambivalensre sikeredett. Lássuk, hogy boldogul mórózus szuperhősként.


Gyújtogatás miatt éghettek el a tehenek

Szándékos gyújtogatás okozhatta azt a tüzet, amelyben elégett a TehénParádéra készült több műtárgy a főváros XXII. kerületében, az ügyben ezért rongálás gyanújával indulhat nyomozás - értesült a HavariaPress.



Hangzó zenekartörténet

Születésnapi hangversenyt adott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a főzeneigazgató, Kocsis Zoltán vezényletével a Művészetek Palotájában. A jogelődöket is figyelembe véve 85 szál gyertyának kellett volna égnie a születésnapi tortán. Kocsis azonban mellőzte a negédes külsőségeket, inkább a lényeget mutatta meg: az együttes fejlődéstörténetét.


Melyik magyar városban nincs Petőfi utca?

Klasszikus költőink közül Kölcsey Ferenc "utacanévként" a hatodik legnépszerűbb. De ki van még az első tizenkettőben? Megtudhatja, ha elolvassa a ma megjelenő HVG-t!




Különleges átoktáblát találtak Aquincumban

Az átoktábla egy olyan társadalmi csoport, római rabszolgák életébe enged betekintést, amelyről a tudomány szinte semmit sem tud - mondta Lassányi Gábor régész, aki az egykori Gázgyár, a Graphisoft-park területén végzett ásatásokat vezette.


Hol tart ma Japán: reménytelen fiatalok, lerombolt városok

Idén nyolcadszor rendezték meg a világ legnagyobb japán filmművészeti rendezvényét - Frankfurtban. Az európai premiereket is felvonultató Nippon Connection fesztivállal egyidőben azt fejtegeti egy Majna-parti kiállítás, hogy élőlénynek tekinthető-e egy város és miért is kedveli annyira a pusztulást a japán popkultúra.


Négy év alatt tíz új animációs film a Disneytől

A Walt Disney filmstúdió szerdán bejelentette, hogy a Pixar műhelyével karöltve a következő négy év alatt tíz új animációs filmet készítenek zömmel 3D technikával. John Lasseter, a Disney animációs és a Pixar stúdió kreatívvezetője New Yorkban nyilatkozott erről.


A kortársak és a kínaiak viszik a műtárgypiacot

A befektetési alapok műtárgypiaci érdekeltsége okán egyre több kimutatás, elemzés készül a nemzetközi műtárgyforgalomról. Így akár előre jelezhető egy összeomlás is. Csakhogy a tét egyre nagyobb.


Paranoid napok

A java még hátra van: tart még a Titanic filmjelenlét fesztivál! Dráma a deszkán: Paranoid Park, Gus Van Sant új filmje már a mozikban! Bakkermann: Szőke András és a mindennapi kenyér! Szabad zaj: Einstürzende Neubauten koncert! Elitliga: a The Herbaliser két DJ-je Budapesten! Fisherman's friends: a TÁP Színház bemutatója Halász Péter-szövegekből! Költészet napi események! Pörgesd meg: Táncháztalálkozó - már huszonhetedik éve! Kulturális ajánlatok a hvg.hu-tól!


Kitüntették Dave Brubecket

Kitüntette az amerikai külügyminisztérium Dave Brubeck amerikai jazz-zongoristát, mert „zenei nagykövetként” az amerikai kultúrát terjesztette Lengyelországtól Irakig.


Múzeumot nyitottak a híreknek

Tíz év munkája és 450 millió dollár (73 milliárd forint) értékű beruházással monumentális új sajtómúzeum, a news (hír) és a museum szó összevonásából alkotott neve szerint Newseum épült fel Washingtonban.


Műgyűjtés baráti alapon, csapatban

A Kollektíva nevű londoni műgyűjtőcsoportot néhány barát hívta életre. Lehetőségeiknek határt szabtak az anyagi korlátok, de ezeket épp a Kollektíva létrehozásával hidalták át. Kidolgozták a közös gyűjtés szabályrendszerét, jogi kereteit, létrehoztak egy alapot, amelyhez havonta minden tag egyenlő összeggel járul hozzá, majd hozzáláttak a gyűjtéshez.



Szenzációs leütések Moholy-Nagy és Aba Novák képekért

Harmincegy alkalommal koppant a millió forintos álomhatár fölött a kalapács szombaton a Belvedere Galéria művészeti aukcióján. Szenzációs leütésnek két ízben tapsolt a közönség: amikor az eredetileg is a legmagasabb, 28 milliós kikiáltási árról indított Moholy-Nagy László képet csaknem dupláján vitték el, majd amikor Aba Novák Vilmos Szicíliai kikötőjéért négyszeres árat adott a kitartó gyűjtő.



"Irreálisak vagy triviálisak a tévéelnökkel szembeni elvárások"

Megvalósíthatatlan vagy triviális elvárásokat támasztanak a Magyar Televízió (MTV) leendő elnökével szemben a posztra jelöltet állító kuratóriumi elnökség tagjai - összegezte a tízfős testület négy tagjának részvételével folytatott kerekasztal-beszélgetés első körében elhangzottakat Exterde Tibor vitavezető.