Tracey Emin: I've Got It All, 2000 © Saatchi Gallery

A műveket otthonaikban mutatják be, és évente kétszer kicserélik egymás között. Gyűjteményük nemcsak festményeket és grafikákat, de fotókat és videókat is tartalmaz, legújabb „szerzeményük” pedig egy performansz, amelyet a kiválasztott művész minden tag otthonában bemutat. A Műértő a Kollektíváról annak egyik alapító tagjával, Tim Eastoppal beszélgetett.

Műértő: Hogyan alapítottátok meg a Kollektívát, és mi tette szükségessé a létrehozását?

Tim Eastop: Mindig is a vizuális művészetek területén dolgoztam, s figyelemmel kísértem az East End galériáit, hiszen az utóbbi tíz évben itt történt meg a legizgalmasabb áttörés. Hat-hét évvel ezelőtt a testvéreimmel és a sógorommal állandóan kiállításmegnyitókra jártunk. Egy alkalommal a Cubitt nevű alkotócsoport húsz grafikát tartalmazó, száz példányban megjelent díszdobozos kiadványát mutatták be. A Cubitt műtermeiben akkoriban sok, azóta híressé vált művész dolgozott, köztük Wolfgang Tillmans, Chris Ofili és Martin Creed. A Cubitt Stúdió új helyszínre költözéséhez próbálta előteremteni az anyagi fedezetet. Ezzel kezdődött minden; heten adtuk össze a nyomatok árát.

Műértő: A közös vásárlás élménye indította el a lavinát vagy inkább a művészek személye és műveik minősége inspirálta a folytatást?

T. E.: Mindezek közrejátszottak. Az ár is kedvező volt, a megnyitó után máris 50 százalékkal növekedett a piaci értékük. Mi azonban csak később jutottunk hozzá, amikor az egyik művész eladta a birtokában lévő két művészpéldány egyikét. Konzerváló keretbe helyeztük a képeket, és elhatároztuk, hogy folytatjuk a közös vásárlást. Havonta egy meghatározott összeget fizettünk a közös alapba.

Műértő: Felvillanyozott az első sikerélmény?

T. E.: Igen, és úgy éreztük, ez csak a kezdet. Gyakran jártunk kiállításokra, de sohasem tudtunk elég időt tölteni a művekkel. Ez volt a másik indítékunk: szerettünk volna több időt szentelni az alkotásoknak, a közvetlen közelükben élni. A gyűjteményt mindannyian élvezzük, hathavonta cserélgetjük a műveket. Évente két alkalommal vásárolunk, ilyenkor a soros vásárlási bizottságba delegált három tag hoz döntést. Észrevettük, hogy ha közösen vásárolunk, képesek vagyunk a bizonytalankodók önbizalmát növelni, és ez arra is rászorított minket, hogy intenzíven vitatkozzunk az alkotásokról.

Műértő: Egy másik alapító tag, Bob Lee elmondta, hogy korábban jelentéktelen porszemnek érezte magát, amikor egy sztárgalériába lépett, de a Kollektívával a háta mögött le tudta győzni a gátlásait és a kisebbrendűségi komplexusát.

T. E.: Egyik célunk éppen az volt, hogy megismertessük a tagokat a műkereskedelem világával és megtanulják, hogyan lehet komplexusok nélkül kapcsolatba lépni egy galériával vagy aukciósházzal. Egyfajta bevezetés ez a műkereskedelembe, ami nemcsak az adásvételről szól: művészekkel, kurátorokkal és kritikusokkal is kapcsolatba kerülünk.

Műértő: Tehát egy kis háttérmunkát, kutatást is végeztek.

T. E.: Igen, a Kollektíva nem arra buzdít, hogy rohanj be egy galériába és akassz le valamit a falról. Szeretünk a színfalak mögé nézni, megfigyelni, hogyan készülnek a művek. Gyakran látogatunk műtermeket és vásárolunk művészektől vagy kisebb, kísérletező galériáktól. Nemrégiben három másik csoportot is létrehoztunk, kettőt Londonban, egyet Bristolban.

Műértő: Mekkora az ideális Kollektíva?

T. E.: Maximum tízfős. Tíz fölött már nehéz koordinálni. Az ideális az 5-8 fő, ami 5-8 háztartást jelent. Minden háztartás egy szavazattal bír, és egy képviselőt küld az üzleti megbeszélésekre; ezeket évente két alkalommal tartjuk.

Doug Aitken: Electric Earth (videóinstalláció, 1999) © new-york-art.com

Műértő: Milyen összeggel járultok hozzá a vásárlási alaphoz?

T. E.: Havi 25 fonttal kezdtük, most 40-et fizetünk. Ebben a kategóriában is jó munkákat tudunk vásárolni. Célunk elsősorban a kezdő művészek támogatása, nem a nagy nevek beszerzése.

Műértő: Ezen a szinten a jó szem és a háttértudás is elengedhetetlen. Konzultáltok tanácsadókkal, művészettörténészekkel?

T. E.: Igen, de magam is művészeti tanácsadó vagyok, és ez megkönnyíti, hogy elérjem a szcéna szereplőit. Az új csoportokban nincsenek profik, de mi kapcsolatba tudjuk őket hozni kurátorokkal és fiatal művészeket képviselő galériákkal. Ha tanácsra van szükségük, megkapják vagy a megfelelő szakemberekhez irányítjuk őket, akiknek fizetni is szoktunk a tanácsadásért. Hálózatként működünk, az egyik csoport segíti a másikat.

Műértő: A tanácsadókkal való együttműködés csapdákat is rejthet. Egy művészeti konzultáns előtérbe helyezheti a befektetés szempontjait, és a megérzéseitek elfojtására késztethet.

T. E.: Az alapító okiratunk egyértelmű ebből a szempontból. Nem befektetési szándékkal gyűjtünk, és ha bevételre teszünk szert, azt visszaforgatjuk az alapba vagy oktatási célra költjük. Egy profi tanácsadó persze mondhatja azt, nézzétek, ez a művész a jövő sztárja, vásároljatok tőle. Épp ezért fordulunk inkább a nonprofit galériák kurátoraihoz vagy a közszféra múzeumaihoz. Ritkán vásárolunk galériáktól, néhány kisebbtől eltekintve.

Műértő: Az alapító okiratban az is szerepel, hogy ha egy bizonyos összegnél többet áldoztok egy műre, minden tag beleegyezése szükséges, nem csupán a soros beszerzési bizottság dönt. Ilyen helyzetben sem billenhet a mérleg a befektetési szempontok felé?

T. E.: Talán igen, de a mi csoportunkban erre még nem volt példa. Általában 1500 és 2000 font között vásárolunk. Amikor elkezdtük, 2-600 fontot költöttünk egy-egy műre.

Műértő: Ahogy említetted, szívesen vásároltok művészektől. Fontos a személyes kapcsolat?

T. E.: Amilyen gyakran csak lehet, műtermeket látogatunk, hiszen nem a vásárlásra, hanem az ennek révén kialakított kapcsolatokra, a dialógusra helyezzük a hangsúlyt, a vétel csupán ennek záróaktusa. Nemrégiben vásároltunk a Gaswork stúdiótól, jelenleg azonban egy performansz létrejöttében segédkezünk.

Műértő: Ez rendkívüli merészségre vall. Könnyű volt meggyőzni a tagságot?

T. E.: Éppen ez a folyamat zajlik most. A háromtagú beszerzőbizottság összetétele minden alkalommal változik. A többieknek el kell fogadniuk a bizottság döntését, akár egyetértenek vele, akár nem. A legfontosabb a bizalom. A rendszer működik is, feltéve, hogy a bizottság elvégzi a „házi feladatát”, ha háttérkutatásokat folytat, esetleg találkozik az adott terület szakértőivel. Tehát van egy tipikus ügymenet. Tudjuk, hogy minden eddig szóba került művész rendkívül izgalmas, így bárkit is választanak, el fogjuk fogadni a döntést.

Műértő: Mit tartalmaz még a gyűjtemény?

T. E.: Van egy fantasztikus videónk Ed Litől, nyomatok, vegyes technikával készült művek és fotók.

Műértő: Londonban egyre több gyűjtő tárja a nyilvánosság elé vagy teszi kurátorok számára elérhetővé gyűjteményét. Terveztek hasonló lépést?

T.E.: Ez a kérdés szükségszerűen felmerül majd, ha a gyűjtemény elér egy bizonyos nagyságrendet. Csoportjainkban jelenleg körülbelül 150 mű található. Szívesen dolgoznánk egy galériával, amelyet érdekel a módszerünk. A gyűjteményünk azonban nem adja meg könnyen magát, nem épül egyetlen téma köré sem, hiszen a vásárlást mindig más tagok befolyásolják, döntésük gyakran impulzív.

Műértő: Az alapító okirat szerint öt év elteltével a csoportnak döntést kell hoznia arról, folytatja-e a gyűjtést vagy lezárja tevékenységét.

T. E.: Akár egy bérleti szerződés esetében, itt is ki kell jelölni egy pontot, alkalmat kell teremteni a reflexióra, hogy a tagok eldönthessék, működik-e számukra ez az egyezség, és lehetőséget kell adni a kilépésre is. Ha valaki kilépne, a csoportnak el kell döntenie, mit tesz. Például eladhat néhány munkát, hogy kifizesse a kilépő személyt vagy megvásárolhatja a részvényeit. Minden vásárláskor a tagok egy bizonyos százalékban szereznek tulajdonjogot az adott műben, ezt nevezzük részvénynek. Minden részletet aprólékosan ki kellett dolgoznunk jogi értelemben is, hogy a belépőknek biztonságérzetet nyújtsunk, különben nem köteleznék el magukat, hogy havonta hozzájáruljanak az alapunkhoz.

Műértő: Öt év után a gyűjtemény is elérhet egy olyan nagyságrendet, ami szükségessé teszi a revíziót.

T. E.: Bár a mi hét háztartásunkban még lenne helye újabb műveknek, lassan ahhoz a ponthoz érünk, amikor művek eladását kell mérlegelnünk, hogy jobban kontrolláljuk a gyűjteményt. De a bevételt ez esetben is új művek vásárlására fordítjuk vagy a saját képzésünkre. Előadókat hívunk, esetleg a Velencei Biennáléra utazunk a pénzből. Eddig nem tettünk szert különösebb többletbevételre, de jó néhány munkánk van, amely jelentős értéknövekedésen ment keresztül az elmúlt évek során, például Tracey Emin, Doug Aitken, Martin Creed és Chris Ofili művei. Így megvan a lehetőségünk arra, hogy közös megegyezés esetén bevételre tegyünk szert.

Műértő: A szükségszerű kompromisszumok miatt a céggyűjtemények rendszerint sterilek, nem tartalmaznak politikai értelemben szélsőséges műveket, kerülik a szexualitást és a vallási témákat. Nektek is figyelembe kell vennetek az efféle szempontokat?

T. E.: Gyakran szembesülünk ezzel. Alapító okiratunk azonban kimondja, hogy a művek különféle kihívásokat jelenthetnek, ám a tagoknak készen kell állniuk arra, hogy lakásaikban ezeket is bemutassák. Nem állítottunk fel szabályokat és korlátokat, de úgy tűnik, a tagokban működik valamiféle öncenzúra. Ugyanakkor csoportunk felkészült a művekben megjelenő politikai vagy egyéb természetű kihívások megvitatására.

Műértő: A művészet mindenki számára való hozzáférhetősége a brit kultúrpolitika sarokköve. Mintha a Kollektíva is ezt az irányelvet képviselné.

T. E.: Valóban, de nem tekintünk mindent művészetnek, a minőséget keressük. A nyitottság is alapfeltétel: el kell fogadnunk a mások választását, és tudnunk kell együtt élni esetleg egy számunkra nehezen befogadható művel is hat hónapig. De a tagok legtöbbször élvezik annak az izgalmát, hogy mi sül ki a következő vásárlásból, és ha éppen ők vannak a beszerzési bizottságban, elemükben érzik magukat.

Műértő: A kollektivitás szó nem cseng túl jól egy posztkommunista országban. Egy új generációnak kell felnőnie ahhoz, hogy az előítéletek fala ledőljön. Ilyen szempontból a több száz éves brit demokratikus berendezkedés utolérhetetlen előny.

T. E.: Ami a demokráciát illeti, a kép nem túl rózsás. Angliában a nőknek csak 1928 óta van választójoguk, szociális és gazdasági téren pedig nagy a szakadék a társadalomban. Ám bármennyire is különböző a környezetünk és a demokráciáról alkotott képünk, örömömre szolgálna, ha Kelet-Európában is alapítani tudnánk egy csoportot, bár lehet, hogy Budapesten nem a Kollektíva nevet használnánk. (www.the-collective.info)

Csizmadia Alexa