Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kitüntette az amerikai külügyminisztérium Dave Brubeck amerikai jazz-zongoristát, mert „zenei nagykövetként” az amerikai kultúrát terjesztette Lengyelországtól Irakig.
„Kislánykoromat Dave Brubeck dallamai szőtték át, mivel apám nagy rajongója volt” – mondta méltatásában Condoleezza Rice külügyminiszter a Ben Franklin-díj átadásán.
A pianista az ünnepségen is a billentyűk mögé ült, hogy Dziekuje című dalára improvizáljon. Lengyelül köszönte meg az elismerést – a szám tisztelgés Brubeck anyjának nagy kedvence, Frédéric Chopin előtt.
A most 87 éves Brubeck és kvartettje első nagy sikerét az 1959-es Take Five című számmal aratta. A külügyminisztérium megbízásából először 1958-ban utazott Srí Lankába, Lengyelországba, Törökországba, Indiába, Pakisztánba és Afganisztánba. 1971-ben ismét minisztériumi felkérésre kelet-európai koncertkörutat tett.
„Minden országban van egy csoport fiatal vagy idős, akiben él a szabadság vágya” – magyarázta a művész azt a veszélyt, amelyet rajongói vállaltak a volt szocialista országokban, ahol néha kockázatos volt jazzt játszani.
„Akiket elkaptak, azoknak elvették a személyijét, nem kaphattak többé jó munkát, nem térhettek vissza az iskolába, az egyetemre, csak mert szerették a jazzt. Miért? Mert ez a szabadság, amelyet ezekben az országokban meg akartak fékezni, a jazz pedig a szabadság hangja volt, és ma is az” – lelkendezett az agg művész.
Hogy elfoglaltságai mellett miért vállalta a kormányzati felkérést? Brubeck a kérdésre kuncogva beszélt Dwight D. Eisenhower elnök felkéréséről: „Egykori második világháborús katonaként nagyon fontos volt számomra Eisenhower elnök. Mit is tehettem volna, amikor maga a tábornok fordult hozzám a kéréssel?”
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.