szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Túl van az első próbaugráson a Red Bull űrugrója.

Felix Baumgartner az ugrás előtt
Red Bull Stratos

Túl van az első sikeres próbaugráson Felix Baumgartner, aki az "űrugrás" világrekordját szeretné megdönteni. Az eddigi csúcstartó Joe Kittinger 1960-ban 31 kilométer magasból ugrott, Baumgartner nyolc kilométerrel feljebb menne, amivel elérné a világűr peremét.

Zuhanás közben az Baumgartner elérné az 586 kilométeres óránkénti sebességet, így ő lenne az első ember, aki jármű nélkül, mindössze egy védőruhában lépné át a hangsebességet. A szabadesés nagyjából ötpercig tart majd, ejtőernyője a tervek szerint 1500 méteren nyílna majd ki.

1960 óta többen próbálták megdönteni Kittinger rekordját. Egy francia ejtőernyős, akinek technikai okok miatt hiúsult meg az ugrása, és Nick Piantanida, akinek emelkedés közben problémái akadtak a védőruhájával, a nem megfelelően szigetelt sisakján szivárgott a levegő, az oxigén hiánytól pedig kómába esett. Maradandó sérüléseibe hónapokkal a kísérlet után belehalt.

Egyes orvosok Baumgartner ugrását is ellenzik, mondván a hangsebesség átlépésének eddig nem ismert következményei lehetnek az emberi szervezetre.

További képeket az ugrásról a Red Bull Stratos oldalán nézhetnek meg.

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Megkezdődött Jimmy Carter több napos búcsúztatása

Megkezdődött Jimmy Carter több napos búcsúztatása

16%-kal növeli a korai halál kockázatát, mégis rengetegen csinálják – mi az?

16%-kal növeli a korai halál kockázatát, mégis rengetegen csinálják – mi az?