A HVG Extra A Nő nőpárti. Szabadságpárti, gondolkodáspárti, vitapárti és minőségpárti magazin. Nem szájbarág, hanem összefoglal, és felkiáltójeleket tesz oda, ahol talán nincs elég. Kapukat nyit kifelé és befelé is, amelyektől nemcsak érthetőbb, de érdekesebb és tágasabb lesz a világ – benne mi magunk is. Karakteres és a legjobbat hozza ki belőlünk.
Hány percet töltesz úton a gyerekeiddel a bölcsődébe, az óvodába, az iskolába menet? Hány mosást teszel be hetente, hányszor hajolsz le, hogy felszedj egy széthagyott akármit? Hányszor érzed azt, hogy képtelenség akárcsak az (állítólag) legszükségesebb dolgokra időt szakítanod? És milyen gyakran érzel bűntudatot, amiért az általad menedzselt családi élet állandó érzelmi és logisztikai széthullással fenyeget?
Nagyon feszes a menetrendje, mondhatni katonás: a beszélgetésünkre két ülés között kerül sor, és az utolsó előtti válasz közben már meg is szólal a kaputelefon. A rendelkezésre álló egy órában viszont a pszichológus minden figyelme a miénk – még a gyors tízórai java is a tányéron marad, amit válaszadás közben akart elfogyasztani. Ha egy interjút ilyen komolyan vesz, aligha túloz, amikor a sikere titkát az érdeklődő természetében keresi.
#LikeAGirl, #GirlsCan, #SheDoesIt – nem nagyon lehet már úgy kombinálni a hashtaget és a girl szót, hogy a végén ne egy létező médiakampányt kapjunk, amely a lányok és a nők erejét, bátorságát, kitartását magasztalja. Egyre több feminista üzenetet használ fel a reklám- és divatipar, a femvertising jelensége pedig elkerülhetetlenül felszínre hoz számos dilemmát a társadalmi felelősségvállalással, a feminizmus népszerűsítésével, de főként a hitelességgel kapcsolatban.
Vastag szivar, tekintélyes pocak, őszülő halánték. Sokak fejében még mindig ezek a háttérből szálakat mozgató, szervező és pénztől dagadó filmproducerek nélkülözhetetlen attribútumai. Terepszemlét tartottunk az itthoni közegben, és azt tapasztaltuk, hogy a legsikeresebb magyar filmek mögött fiatal, tornacipős magyar csajok vannak, akik már az európai filmeseket is levették a lábukról.
Herner Dorka Gyerekes gondolatok címmel írt nemrég egy könyvet, amelyben szigorúan egyes szám első személyben mesél arról, milyen öt gyerekkel és az ezzel járó dilemmákkal, örömökkel, nehézségekkel együtt élni. (Ha a gyerekek számától függetlenül magunkra ismerünk, az persze nem a véletlen műve.)
A Szegedi Szabadtéri Játékok Shakespeare-menetelése újabb mérföldkőhöz érkezett. A Rómeó és Júliát nem csupán egészen kivételes színészek alakításában láthatjuk, de rendhagyó kampányvideóval is népszerűsítik a produkciót.
Kevesebb lesz-e a nők elleni zaklatás és erőszak, ha az irodalmi művek nem ábrázolják? Segíti-e a nők egyenlőségi törekvéseit, ha a traumáikról nem esik szó? És milyen lenne a világirodalom, ha mindezt kilúgoznánk belőle? Az elmúlt napokban sok helyütt lángolt fel vita arról, érdemes-e arra motiválni írókat, hogy forduljanak el az erőszak ábrázolásától, és lesz-e, lehet-e irodalmi divat a kezdeményezésből.
Tavaly év végén jelent meg a tizenhat interjút tartalmazó Anya kiáll és beszél – Anyák önmagukról, közéletről és aktivizmusról című kötet Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza szerkesztésében, Csoszó Gabriella nagyszerű portréival. Rengeteg érdekvédő csoport és segítő szervezet születéstörténete, a közéleti szerepvállalás útvesztői és ereje a lehető legszemélyesebben elmesélve a tavalyi év egyik legfontosabb könyvében.
Idén Stalter Judit, a magyar Laokoon Filmgroup producerének közreműködésével készült 306 Hollywood című egész estés dokumentumfilm nyitja meg a Sundence Filmfesztivál NEXT versenyszekcióját.
Január 22-én mutatják be az USA-ban Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban (A Woman Captured) című dokumentumfilmjét. Ez az első egész estés magyar alkotás, amelyet a világ egyik legjelentősebb független filmes fesztiválja, a Sundance Filmfesztivál beválogatott a versenyprogramjába. Idén január 18. és 28. között rendezik meg.
A jövő nyári Dóm téri szuperprodukcióra rohamtempóban fogynak a jegyek, pláne, miután három nevet is nyilvánosságra hoztak: Alföldi Róbert gengsztert, Molnár Piroska zárdafőnöknőt, Feke Pál pedig rendőrtisztet fog alakítani az augusztusi Szegedi Szabadtéri Játékok Apáca Show musicalklasszikusában.
Egy jelmeztervezésről szóló interjú kellett ahhoz, hogy kiderüljön: van helyzet, amikor Náray Tamás kifejezetten szereti, ha irányítják, ha csapattag lehet, nem zavarja, ha kompromisszumokat kell kötnie, és ahol olyan vad, valóságtól elrugaszkodott ruhákat álmodhat színpadra, amilyeneket amúgy soha.
Az írónők a történelem során sokszor találkoztak visszautasítással, lekicsinyléssel, szakmai kirekesztettséggel, és a velük kapcsolatos előítéletek a mai napig nem tűntek el. Mégis egyre több nő foglalkozik azzal, hogy leírja az itt és most társadalmát, és benne a nők helyzetét. Nemcsak profi írók, hanem egyre gyakrabban „civil” megszólalók is megosztják történeteiket, a történetmesélés pedig már önmagában terápia – nemcsak a mesélő, a hallgatóság számára is.
A keresztnevét régóta nem használja, és hazai viszonylatban az egyik legjobb fodrász. Pályájának fordulópontjairól és izgalmas projektjéről, a Random Shooting Dayről is beszélgettünk Koczkával, aki a november 30-i kiállításról is mesélt.
Évek óta járja a világot a szüleivel és a testvérével, blogot ír, az Instagram-oldala tele van lehetetlenül szép képekkel, emellett megjelent egy regénye, sőt a másodikon dolgozik éppen. Kaponay Réka november 25-én a TEDxYouth@Budapest előadója lesz.
Új könyve kapcsán félelmetesen jó hírekről, a #metoo erejéről, a hosszú életről, démonokról és egy nagyon magas szenegáli majomkenyérfáról beszélgettünk Al Ghaoui Hesnával.
Évtizedek teltek el a szexuális forradalom óta. Elterjedt a fogamzásgátlás, elfogadottá vált a házasság előtti nemi élet, elvileg nincs többé elfojtás és prüdéria, már nem tabu a meztelenség – a nők jelentős része mégis szexuális problémákkal küzd. Vajon miért?
Harminc évesen olyan életet választottam magamnak, amelyben a lehető legszabadabb vagyok. Először megszabadultam a tárgyakhoz való kötöttségemtől, majd az otthonomtól, végül pedig saját korlátaimtól. Közel másfél éve lettem digitális nomád. Becsomagoltam az életemet egy hátizsákba, és világgá mentem, egyedül. A jegy csak oda szólt. Ma ott dolgozom, ahol éppen vagyok, nem pedig egy irodában ülve.
Sokadjára indul párbeszéd Magyarországon is a hatalommal való visszaélésről, a kiszolgáltatott helyzetűek megfélemlítéséről, ellehetetlenítéséről. Annyi biztos, hogy a probléma rendszerszintű, és nem merünk (nem tudunk, nem akarunk) beszélni róla. Pedig muszáj.
Ma fotók, filmek, internetes videók milliói hitethetnék el velünk, hogy a XXI. században a ruhátlanság már egyáltalán nem tabu. Az idealizált, photoshoppolt látvány – mint egy hízelgő udvari festmény – valóban elfogadott, kívánatos, ám a valódi, nem-tökéletes pucérság tilosabbnak számít, mint valaha.
