HVG Extra A Nő
HVG Extra A Nő

Hány percet töltesz úton a gyerekeiddel a bölcsődébe, az óvodába, az iskolába menet? Hány mosást teszel be hetente, hányszor hajolsz le, hogy felszedj egy széthagyott akármit? Hányszor érzed azt, hogy képtelenség akárcsak az (állítólag) legszükségesebb dolgokra időt szakítanod? És milyen gyakran érzel bűntudatot, amiért az általad menedzselt családi élet állandó érzelmi és logisztikai széthullással fenyeget?

Ha nő vagy, és gyereket nevelsz, jó eséllyel azt gondolod, hogy:
1. Semmire nincs időd.
2. Ez a te hibád.

Nézzük az első pontot. Ha nekünk nem is, a Központi Statisztikai Hivatalnak meglehetősen pontos képe van arról, milyen tevékenységek teszik ki egy nő, azon belül is egy anya napjait. A hivatal által készített időmérleg-kutatások szédületesen részletes képet adnak a magyar lakosság életviteléről és arról, mennyiben befolyásolja azt a lakóhelyünk, a korunk, a munkaerőpiaci státuszunk… és a nemünk. Ez utóbbiról a társadalomtudósok többsége azonnal a házimunkára asszociál – nem véletlenül. „Az alapvető kérdés az, milyen arányban van jelen a formális, tehát fizetett, illetve az informális, reproduktív munka a háztartások életében, és hogy ez hogyan oszlik meg a két nem között. Ami világosan látszik, hogy a háztartási munka megosztását a munkaerőpiaci helyzet legfeljebb részben magyarázza: a nők átlagosan akkor is jóval több háztartási munkát végeznek, ha a társuk és ők is teljes állásban dolgoznak. Sőt a teljes állásban dolgozó nők átlagosan több háztartási munkát végeznek, mint a munkanélküli férfiak” – mondja Csányi Gergely szociológus, szociálpszichológus.

Mindez kisstílű kukacoskodásnak hathat – de döbbenetesen magas számokról beszélünk. A 2010-es adatok alapján egy átlagos magyar nő 15 és 84 éves kor között napi több mint négy órát tölt a háztartási és a gyerekgondozási feladatokkal – 134 perccel többet, mint a férfiak, akik viszont egy bő órával többet töltenek fizetett munkavégzéssel. A gyerekgondozási díjat kapó kisgyerekes anyák dolgoznak a legtöbbetaz otthonuk falai között: ők nem kevesebb mint napi kilenc órában végeznek háztartási munkát, miközben nincs még egy olyan társadalmi réteg, amely kevesebb szabadidővel gazdálkodna.
A nemek közti munkamegosztás valamelyest így is egyenlőbbé vált 2000 és 2010 között. Ám ez a tendencia a legkevésbé az anyákat érintette: míg a fiatal gyerektelen párok között érzékelhető a kiegyenlítődés(bár a nők így is mintegy 70 százalékkal többet vállalnak a közös otthon menedzseléséből), addig az öt éven aluli gyereket nevelőknél lényegében nem történt elmozdulás: a nők továbbra is több mint két és félszer annyi házimunkát végeznek, mint ugyanezen otthonok férfi tagjai.

Nem félek, de azért sírni akarok

Ha tehát egy kisgyerekes nő úgy érzi, semmire nincs ideje, az jó eséllyel azért van, mert tényleg nincs. De hol lép be a képbe a bűntudat és az az érzés, hogy a saját kizsigereltségünkért csak magunkat hibáztathatjuk? „A bűntudat nemcsak az anyákra jellemző, azt is mondhatnánk, általános női tapasztalat – mondja Kánya Kinga szociológus és tréner, aki több civil szervezetben és saját projektjében, a kimeNŐben számtalan nőnek segített már megoldást találni munkaerőpiaci és időkezelési problémáikra. – Legtöbbször abból adódik, hogy nem tudjuk elkülöníteni, hogy egy adott helyzetben mi a mi felelősségünk, és mi másoké: a társadalmi intézményeké, amelyekkel kapcsolatba kerülünk, a családtagjainké vagy akár a gyerekünké?”

Mindezen tünetek elkerülhetetlen következményei a jó anya mítoszának.„Az, hogy mi a jó a gyereknek, és ez milyen kötelességeket ró az anyákra, nagyobbrészt nem objektív pszichológiai tény, hanem politikai konstrukció – mondja Csányi. – Ez volt a helyzet a hetvenes évek végén is, amikor a teljes foglalkoztatás kudarcára a hároméves gyes lett a politikai válasz, amellyel nők tömegeit lehetett távol tartani a formális munkaerőpiactól. És ezzel a közpolitikai döntéssel párhuzamosan szinte azonnal felerősödött a szólam, hogy a gyerekeknek hároméves korukig az anyjuk mellett a helyük. Miután a 2008-as gazdasági válság egyértelművé tette, hogy Magyarország nem fog egyhamar eljutni az osztrák életszínvonalra, megerősödtek a politikai kommunikációban a »nőnek a konyhában a helye« típusú kijelentések. A gazdasági álmok meghiúsulásából ugyanis az is következik, hogy a háztartási munkák fizetett munkaerő (takarítónő, bébiszitter) helyett továbbra is a családot, azon belül is a nőket fogják terhelni.”

Shari L. Thurer pszichológus Myths of Motherhood – How Culture Reinvents the Good Mother (Az anyaság mítoszai – A jó anya kulturális újrafelfedezései) című, 1995-ös könyvének tétje szintén az, hogy rámutasson: mióta az ember ember, kulturálisan változó normák, ideálképek és (tév)hitek szabályozták az anyaság gyakorlatát. Az a hitrendszer, amely az ezredforduló „nyugatias” társadalmait jellemzi, Thurer szerint nyomokban sem nőbarát: „A jóanyaság jelenkori ideológiája nem pusztán álságos, de teljességgel figyelmen kívül hagyja az anyák vágyait, korlátait és bármifajta kontextust. Amikor pedig a dolgok rosszra fordulnak, őket hibáztatja. Mindennek eredményeként az anyák olyan önmarcangolóvá és zavarodottá váltak, amit az elődeik elképzelni sem tudtak volna.”
A fennálló anyasági ideológiának kézzelfogható eredményei vannak: nemcsak az Egyesült Államokban, de Magyarországon is markánsan nőtt a gyerekek gondozásával és a közös játékkal töltött idő, különösen a magasan képzett szülők körében – a gyereknevelés időben megnövekedett terhei pedig nagyrészt a nők vállára kerülnek. Thurer felhívja rá a figyelmet: az anyaság ma ismert mintái, amelyek kimeríthetetlen önzetlenséget, maximális ráhangolódást és aktív jelenlétet várnak el az anyáktól, egy olyan korban jöttek létre, amely a korábbiaknál sokkal szélesebb teret engedett a nőknek a szakmai hivatásuk kibontakoztatásában. Mintha a társadalom az egyik kezével adna, a másikkal elvenne: miközben látszólag tálcán kínálja a férfiakéval egyenrangú szakmai karrier lehetőségét, az anyaság mítoszaival egy olyan szabályrendszer részeseivé teszi a nőket, amely a gyakorlatban már-már elháríthatatlan akadályokat gördít eléjük.

Az anyaság mítoszai egyfelől a lehető legszorosabban összefüggenek a nőiséghez rendelt előítéletekkel, társadalmi elvárásokkal és gyakorlatokkal (tehát azzal, amit röviden társadalmi nemnek hívunk), másfelől megvan a maguk saját története, amelyet a legtöbbször még annyira sem tudatosítunk, mint azt, hogy a nőiségünkből fakadó elvárások egy adott kor, társadalmi berendezkedés és normarendszer termékei. A felszínt kapargató ellentétek és konfliktu-sok harcosai – a tápszeresek és az anyatejesek, a kötődők és a napirendesek stb. – mind elfogadják azt a keretrendszert, amelyben egyáltalán felmerülhet, hogy ezek a kérdések határozzák meg a gyerekeink lelki egészségét és jövőbeni boldogulását, saját anyaságunk minőségét.

Elolvadt a világ, de a közepén

A konstans bűntudat tehát nem az égből csap le ránk, nem a hormonok és nem is a csemeténk szemében égő néma szemrehányás váltja ki, hanem egy olyan hitrendszer, amelynek az az alaptézise, hogy mindenért az anya a felelős. Azért is, ha egyedül látja el a feladatokat, és időnként hibázik (valamelyik nevelési iskola szerint feltétlenül!); de azért is, ha nem vagy nem megfelelően delegál. Az anyai szerep ráadásul a sírral sem ér véget. Az uralkodó pszichológiai nézetek értelmében felelősségünk időben annyira kiterjedt, és a hatás, amelyet gyakorlunk, a jelenből olyannyira beláthatatlan, hogy a legtöbben legfeljebb (bűntudatosan!) találgathatunk, hogy húsz, harminc év múlva milyen vétkeket fog a fejünkre olvasni a gyerekünk egy pszichológus kanapéján ülve.

Miközben pedig az anyaság mítoszai a gyerekek sérülékenységét és az ebből fakadó anyai felelősséget helyezik a középpontba, szinte teljesen láthatatlanná teszik azt a társadalmi kontextust, amelyben ugyanezen anyák és gyerekek az életüket élik. „Szinte egyáltalán nem látunk rá azokra a társadalmi folyamatokra, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat, és a legritkább esetben merül csak fel bennünk, hogy saját magunk helyett az életünket megnehezítő intézményeket, tágabb társadalmi rendszereket okoljuk – mondja Kánya Kinga. – Nincs időnk arra, hogy megálljunk, és megfogalmazzuk a saját igényeinket, pedig ha van egy átgondolt listánk arról, hogy mit akarunk, sokkal jobb esélyeink vannak egy alkufolyamatban akár otthon, akár a munkahelyünkön. És nagyon sokszor azzal sem vagyunk tisztában, hogy milyen mozgósítható erőforrásaink vannak a visszatérő nehézségek megoldására. ” Kánya szerint még csak az sem igaz megszorítások nélkül, hogy „nincs időnk”: „Ha következetesen összeszedjük, hogy mi van most, és hogy minek kellene időben helyet szorítani, akkor a legtöbbször az derül ki, hogy a helyzet egyáltalán nem megoldhatatlan. De ehhez szükség van arra, hogy sokkal pontosabban elemezzük azokat az élethelyzeteket, amelyek nehézséget okoznak.”

Úgy tűnik tehát, hogy mind a bűntudatra, mind pedig az időhiányra egyedül a tisztánlátás jelenthet gyógyírt. Egyfelől a saját helyzetünk, felelősségünk, igényeink és lehetőségeink felmérése. Másfelől pedig annak az észben tartása, hogy bár az anyaság kortárs mítoszait készen kaptuk, attól még a legkevésbé sem univerzális és megfellebbezhetetlen alapigazságok – és hasonlóan a társadalom által ránk osztott egyéb női szerepekhez, egyáltalán nem biztos, hogy jól szolgálják akár a mi, akár a gyerekeink érdekeit.

 

Réz Anna cikke a HVG Extra A nő 2018/1-es számában jelent meg.


Ha szívesen olvasna hasonló tartalmakat, rendelje meg a HVG Extra A nő legfrissebb számát a kiadótól vagy keresse az újságárusoknál.


Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Keményen beszólt Jim Carrey a Facebooknak, és mindenkinek, akinek még köze van hozzá

Keményen beszólt Jim Carrey a Facebooknak, és mindenkinek, akinek még köze van hozzá

Állandó feszültség, ami már-már természetesnek hat: így ismerjük fel a krónikus stressz jeleit

Állandó feszültség, ami már-már természetesnek hat: így ismerjük fel a krónikus stressz jeleit

Út az X-Faktor döntőjéig - mi történik a háttérben? (videó)

Út az X-Faktor döntőjéig - mi történik a háttérben? (videó)

Megtrollkodták a legjobban várt karácsonyi reklámot

Megtrollkodták a legjobban várt karácsonyi reklámot

Kaszparov: Magyarország egyértelműen ügynöke Oroszországnak

Kaszparov: Magyarország egyértelműen ügynöke Oroszországnak