„Kijelöltem egy hétvégét, és mérlegre tettem az életemet” – interjú Koczkával

Fodrászként és hairstylistként szinte mindent elértél, amit ebben a szakmában el lehet. Hazai és nemzetközi elismeréseket is besöpörtél, annak ellenére, hogy nem erre a pályára készültél. Miért nem lettél testnevelő tanár?

Egy sportsérülés után dőlt el, hogy nem leszek sportoló és tesitanár – a fodrászsulit anyukám unszolására kezdtem el. A szakmunkásvizsgámon Hajas Laci odaállt mellém, és azt mondta, felvesz embereket. Nekem az volt az álmom, hogy hozzá menjek dolgozni. Ő volt a legjobb fodrász itthon. Remegtem, hogy ott dolgozhassak, mert láttam, hogy az ő emberei mit tudnak, és én mit nem tudok. Laci folyamatosan járt külföldre, a tudásom legjava tőle van, de a munkáimban benne vannak a saját érzéseim.

Mikor érezted úgy, hogy tudsz már hajat vágni?

Lacinál voltak házi bajnokságok, így lehetett ugrani a ranglétrán. Fontos mérföldkő volt, amikor az elsőt megnyertem, illetve amikor első lettem egy országos versenyen. Talán furán hangzik, de akkor jöttem  rá, mekkora nevem van a szakmában, amikor Laci egy félreértés miatt megvált tőlem. Pillanatok alatt elterjedt, hogy nem vagyok ott, és eszméletlen sok kis felkérést kaptam.

Mégis ott maradtál munka nélkül, és valami olyasmibe kezdtél, amit mindig is szerettél volna elkerülni.

Eszméletlen volt, de nem tudtam elhelyezkedni. Féltek tőlem. Például azt mondták, hogy ha én odamegyek dolgozni, akkor változtatni szeretnének a szalonon, árakat fognak emelni. Volt olyan hely, ahonnan nem is hívtak vissza, mert érezhetően félt a tulaj, hogy elveszem a vendégkörét. Elkezdtem házakhoz járni, amit óriási mélyrepülésként éltem meg. Mázli volt, hogy a Hajas-szalonban a recepciósok megadogatták a számomat azoknak, akiknek nem volt meg. Még nem volt kocsim, úgyhogy egy nagy bőrönddel és egy térképpel jártam a várost. Körülbelül naponta három vendéget tudtam megcsinálni.

Végül meglett a jutalma, nem? Az Oláh Ibolya-frufrut például neked köszönhetjük.

Igen, azóta tényleg így hívják. A házhoz járós időszakomban keresett meg Lakatos Márk, hogy lenne másnap egy forgatás, el tudom-e vállalni. Úgy csöppentem bele a Megasztár első szériájába, hogy azt sem kérdeztem meg, mi az, mennyit fizetnek. Csak elmentem másnap, és ott maradtam fél évig. Országos szinten is megismerték a nevem, de ennél fontosabb, hogy magamban is elkezdtem jobban hinni. Egy olyan produkcióban voltam, ahol tulajdonképpen én döntöttem a frizurákról, a stílusokról. És ekkor döntöttem el, hogy szeretném rendezni Hajas Lacival a régi konfliktust. Bejelentkeztem egy hajvágó tanfolyamára, ahol beültem a második sorba. Azt mondta: „Itt egy tanítványom, ami nagyon meglep. Ő volt a Megasztár fodrásza, nagyon büszke vagyok arra, amit ott csinált. ”Aztán kihívott, és mindenki előtt megölelt. Ez az eset teljesen feloldott minden rossz érzést bennünk.

Az alkarodra tetováltattad Vidal Sassoon aláírását. Rajongó típus vagy?

Egyáltalán nem. Utoljára tiniként rajongtam: Sylvester Stallonéba voltam szerelmes. A Vidal Sassoon iránti rajongásom egészen más keletű. Nagy példaképem, neki köszönhetjük a Sassoon hajvágást, és egy csomó precíz vágási technikát. Ezek nélkül most szegényebbek lennénk. Hajas Laci mellett az egyik legnagyobb inspirációt tőle kaptam. Belógtam egyszer egy sajtótájékoztatóra, ami a londoni Royal Albert Hallban volt. Úgy gondoltam, egy aláírt papírral vagy DVD-vel nem sokat tudok kezdeni, ezért a kezemre kértem egy aláírást. Leragasztottam, nehogy lekopjon az alkoholos filc. Abban az időben még nem volt minden sarkon tetoválószalon, ezért az első utam Sipos Zitához, a sminkesek sminkeséhez vezetett. Megkértem, hogy írja át, amíg keresek egy tetoválóműhelyt. Anyukám üvöltött a telefonban, hogy meg fogom bánni, de aztán megértette, hogy mit jelent ez nekem.

Később újra találkoztál vele.

Egy évvel később Hajas Lacival kimentünk újra a Royal Alberth Hallba, ott tartották Vidal 80. születésnapját. Négy-öt ezer ember tapsolt, őrjöngve éljenezték. Az ünnepség után felmásztam a színpadra, és belógtam a backstage-be. Odamentem hozzá, és megmutattam neki, hogy magamra tetováltattam az aláírását. Emlékezett rám, még a barátait is odahívta. Amikor meghalt, nagyon szerettem volna ott lenni a búcsúztatóján. Kapcsolódott hozzá egy fotópályázat, amelyre beküldtem én is egy munkám, bejutottam az első tízbe, és képviselhettem Magyarországot. Csináltattam egy pólót az arcképével, vittem egy magyar zászlót, és összevissza lobogtattam. Az volt életem egyik legboldogabb pillanata.

Nem vagy az a babérjain ücsörgő típus. Saját szalon, kiegyensúlyozott élet, mégis valami újba fogtál.

Jó egy éve volt, hogy kijelöltem magamnak egy hétvégét, amikor bezárkóztam a lakásba, és mérlegre tettem az életemet. Hogy mi az, amit csinálok, de nem jó. Mi az, amit csinálok, és jó. Mi van az életemben, amit szeretek, és mit nem. Rájöttem, hogy szeretem a hétköznapjaimat, szeretek fodrászként dolgozni, de nagyon hiányzik a hairstyling. Hogy eljárjak fotózásokra, és szabadon alkothassak. Arra jutottam, hogy ezen változtatnom kell. Szükségem van a flow-ra. Eszembe jutott a dobos Delov Jávor barátom, aki létrehozott egy zenei találkozót keddenként, a Random Tripet. Az a lényege, hogy van két fix ember, ő meg egy DJ, és minden alkalommal meghív másokat. Minden kedden játszanak így az A38 Hajón. Nem beszélnek meg semmit, csak örömzenélnek.

Innen a Random Shooting Day?

Igen, valahogy úgy. A koncepció nagyon hasonló. Mindig csütörtökönként fotózunk, az aktuális projekt pedig csütörtöktől csütörtökig alakul ki. Amikor ezt kitaláltam, leírtam egy levélben, és elküldtem minden szakmabeli ismerősömnek, akit csak érdekelhet. Megkérdeztem tőlük, hogy van-e kedvük ebben részt venni, és iszonyú pozitív visszajelzéseket kaptam. Fél órával a levél elküldése után már nyolcvanan voltak a zárt Facebook-csoportban.

Elmondod, hogyan zajlik?

Csütörtökön az ügynökség elküldi egy modell-lány fényképét. Felteszem a csoportba, megkérdezem, melyik stylist vállalja. Akinek van kedve, jelzi, és készít egy moodot vasárnapig. A mood egy világ, amit a stylist elképzel: színek, textúrák, hangulatok, stílusok. Ennek megfelelően leszed képeket a netről, összemontázsolja, ebből kiderül, hogy milyen világot szeretne létrehozni. Hétfő reggel kell jelentkeznie egy fotósnak és egy sminkesnek. Hétfő estére általában már megvan a csapatunk. Ezen még agyalunk, levelezünk. Aztán hétfő estétől szerda estéig összerakunk egy olyan anyagot, amellyel mások hónapokat dolgoznak. Úgy, hogy mindenki ingyen teszi bele a munkát.

Mit gondolsz, miért tud ez így működni?

Mert szeretjük, amit csinálunk, és  mindenkinek a saját portfóliójáról is szól, így komoly hajtóerő. A fotózások minden alkalommal boldogságban, egymást támogatva zajlanak. Emellett nincs külső nyomás, nincs megrendelő. Mindenki imádja a szakmáját, szeretne önmegvalósítani. Ez egy tálcán kínált lehetőség, egy igazi örömforrásprojekt.

És neked mi a szereped?

Mindig én vagyok a hairstylist és egyfajta művészeti vezető is, aki egyengeti a dolgot. Úgy, hogy senki sem érzi korlátozva magát.

Hová szeretnél eljutni a Random Shooting Dayjel?

November 23-án lesz az 50. alkalom, amelyre szervezünk egy kiállítást november 30-án. Megható, hogy mennyire sokan segítenek tető alá hozni. Korábban meghívtak a SUHANJ! Alapítványhoz, ahol egy promóciós videó elkészítésében közreműködtem. Nagyon felemelő élmény volt. Elszégyelltem magam, hogy mennyire semmilyenek az én problémáim, mégis mekkora ügyet tudok belőlük csinálni. Annyira nagy hatással volt rám az a találkozás, hogy kitaláltam, a kiállításon a képeket jelképes összegért meg lehet majd vásárolni, és a befolyt összeget teljes egészében nekik fogom felajánlani. A hosszú távú terv pedig az, hogy ez minden évben megismétlődjön, és minden évben más-más alapítványnak ajánljuk fel az összeget.

szerző: Nagy Melinda

Ha szívesen olvasna hasonló tartalmakat, rendelje meg a HVG Extra A nő legfrissebb számát a kiadótól vagy keresse az újságárusoknál.