Európában eddig csak két ország, Hollandia és Belgium legalizálta az eutanáziát. Hollandia a világ első országaként engedélyezte egy 2002-es törvényben  a kegyes halál alkalmazását, de aprólékosan előírja, hogy milyen esetekben és hogyan segítheti halálba az orvos a gyógyíthatatlan, szenvedő beteget. Belgium 2002 szeptemberében követte Hollandia példáját. 
   
Luxemburg talán rövidesen csatlakozik hozzájuk: ott most van folyamatban az erre vonatkozó törvény megalkotása. A luxemburgi törvényhozók állást foglaltak 2008. december 18-án az eutanázia legalizálása mellett. Olyan esetekben engedélyeznék, amikor nincs remény a nagykorú beteg életének megmentésére. Kiskorúakon továbbra is mindenképpen tilos lenne alkalmazni. Henrik nagyherceg ellenzi a törvény életbe léptetését, ezért előbb érvénybe kell lépnie egy másik törvénynek, amely szűkíti az uralkodó herceg jogkörét. 
   
Több európai országban tilos ugyan az eutanázia, de elfogadnak olyan közvetett módszereket, amelyek megrövidíthetik a menthetetlen beteg szenvedéseit. Olaszországban például alkotmányban rögzített joga a betegnek visszautasítani az orvosi kezelést. Franciaországban egy 2005-ös törvény biztosítja a kezelés elhagyásának jogát, de nem engedélyezi az aktív eutanáziát.  
   
Spanyolországban is tilos az eutanázia, de a gyógyíthatatlan beteg ott is elutasíthatja az orvosi kezelést, csakúgy mint Magyarországon vagy Csehországban. A madridi kormány foglalkozott ugyan egy olyan törvény tervezetével, amely megengedte volna, hogy az orvos segítséget nyújtson a páciens öngyilkosságához, de utóbb meggondolta magát, és jelezte januárban, hogy ebben a törvényhozási ciklusban már nem terjeszt a parlament elé erre vonatkozó törvénytervezetet.
   
Nagy-Britanniában egy 2002-es törvény engedélyezi az orvosi kezelés megszakítását bizonyos jól körülírt esetekben. Németországban elfogadja a törvény a passzív eutanáziát: például lekapcsolható a beteg egy alapvető életfunkciókat fenntartó gépről, ha a páciens egyértelműen beleegyezett. Nagyjából ugyanez a helyzet Ausztriában is. Norvégiában az orvos dönthet úgy, hogy nem kezeli páciensét, ha maga a haldokló beteg kéri ezt, vagy hozzátartozói kérik, amikor a beteg már nem képes kommunikálni.  
   
A Svájcban honos jogi szabályozás átmenet a passzív és az aktív eutanázia között: az orvos közvetlenül nem idézheti elő a menthetetlen beteg halálát, de kezébe adhat halálos dózisú gyógyszert, amelyet a páciens, ha véget akar vetni kínjainak, bevehet saját döntése szerint. Svédországban is segítheti az orvos a szenvedő menthetetlen beteget öngyilkosság elkövetésében. 
   
Portugáliában mind az eutanázia, mind pedig az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segítség az emberölés minősített esetének számít. A januárban elfogadott új orvosetikai szabályzat szerint azonban megszakítható "a rendkívüli életfenntartó eszközök használata", ha a beteg visszafordíthatatlan kómába került, vagy tudatánál van, és maga kér ilyen intézkedést.  Ilyen esetekben sem szabad azonban megszüntetni a szervezet vízzel és tápanyaggal való ellátását. 
   
Görögországban, Romániában, Boszniában, Horvátországban és Szerbiában egyértelműen tiltják és emberölésként kezelik a törvények az aktív és a passzív eutanáziát egyaránt. Lengyelországban hasonlóképpen, de ott az eutanázia ügyében eljáró bíróság - saját mérlegelése alapján - "kivételes esetekben" enyhítheti a törvényben megállapított büntetési tételeket, sőt egyes esetekben el is tekinthet a büntetés kiszabásától.