szerző:
hvg.hu

A koszorúér-elzáródás következtében kialakuló szívizomelhalás után fokozott az életveszélyes szívritmuszavarok kockázata, ezért évek óta sok beteg bőre alá beültetnek parányi defibrillátort, amely másodperceken belül hatékonyan működésbe lép. Egy évek óta folytatott vizsgálat adatai azt mutatták, hogy ez a beavatkozás nem javítja mérhetően az infarktus utáni kezelés eredményeit.

A szívhalál leggyakoribb okát, a heveny infarktust a szívgyógyászok ma sokkal hatásosabban kezelik, mint korábban. Ha a beteg rövid idő alatt megfelelő szakintézetbe kerül, ahol az azonnali szívkatéteres vizsgálat feltételei adottak, az elzáródott koszorúérből a friss véralvadékot eltávolítják, a beszűkült érszakaszt kitágítják, és ha kell, a véráramlás folytonosságát biztosító, fémhálóból kialakított, parányi hengert, sztentet is behelyeznek.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy különösen az infarktust követő évben nagyobb az életveszélyes ritmuszavarok elindulásának kockázata. Ezt a veszélyt különböző gyógyszerekkel jól lehet csökkenteni, de az életet veszélyeztető szívroham esélye így teljes biztonsággal nem megelőzhető.

Amikor hatalmas technikai újdonságként megjelentek azok a mellkas bőre alá beültethető defibrillátorok, amelyek folyamatosan követik viselőjük minden szívdobbanását és a veszélyes ritmuszavar indulása után szinte azonnal leadják azt az áramütést, ami megszünteti a végzetes helyzetet, a szakemberek úgy gondolták, hogy biztonsági okokból is érdemes infarktus után a defibrillátor beépítése a betegekbe.

Gerhard Steinbach és munkatársai Münchenben 1999-től 2007-ig folytatták vizsgálataikat. Ebben az időszakban 415 infarktusos beteg bőre alá ültettek be defibrillátort. Ezek a szívbetegek a műszer mellett a legjobb gyógyszeres kezelést is kapták, csaknem ugyanennyi, hasonló beteg pedig defibrillátor nélkül, véletlenszerű kiválasztás alapján kizárólag az optimális gyógyszereket szedte.

A megfigyelési idő átlagosan 37 hónap volt. Ezen idő alatt a két csoport túlélési eredményei között gyakorlatilag nem volt különbség, tehát a defibrillátor behelyezése értékelhetően nem növelte szívinfarktus után a betegek esélyeit. Ezeket az adatokat az egyik nagy amerikai kongresszuson ismertették, de az eredmények rövidesen szakfolyóiratban is megjelennek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Torlódás Hegyeshalomnál

Torlódás Hegyeshalomnál

Macron: a kereskedelmi háborúk senkinek sem jók

Macron: a kereskedelmi háborúk senkinek sem jók

Nagyon megerősödött a komikusból lett ukrán elnök

Nagyon megerősödött a komikusból lett ukrán elnök

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Kína tiltakozik az importvámok emelése miatt

Kína tiltakozik az importvámok emelése miatt

Egy hét alatt három tonna kokaint fogtak a rotterdami kikötőben

Egy hét alatt három tonna kokaint fogtak a rotterdami kikötőben