Rajczy Szilárd szociológus szerint az elmúlt évtizedek társadalmi változásai a korhatárok kitolódását, a klasszikus életszakaszmodellek átértékelődését hozták magukkal. A tudás értékké vált, a több diploma, a hosszabb tanulási időszak, a szülők túlzott gondoskodása miatt egyre későbbre csúszik az aktív munkavállalás, a családalapítás ideje, s ez egyáltalán nem kedvez az önálló felnőtt szerepeknek. A problémát azonban nem a generációk együttélése, hanem a felelősségvállalás, a megállapodás, a biztonságra való törekvés hiánya okozza. Manapság ráadásul a legtöbb fiatal szinte minden átmenet nélkül csöppen bele abba az egyáltalán nem egyszerű helyzetbe, amikor rá kell döbbennie, hogy a létbizonytalanság, a munkanélküliség már nem csupán távoli fogalmak. És még rájuk nehezedik a társadalmi és családi elvárás is, hogy építsenek karriert, találjanak társat, alapozzák meg az anyagi biztonságukat, költözzenek el a szüleiktől, így aztán nem meglepő, ha a fiatalok – például – egy újabb diploma megszerzésével próbálják kitolni a tanulóéveket.

Túri Zoltán klinikai szakpszichológus Az elhúzódó serdülőkor című tanulmányában azt írja, hogy a felnőtt kamaszok gyakran önbizalomhiány miatt, az önállóságtól félve konzerválják a gyermeki létüket, mert az biztonságos és jól ismert. Ám tegyük hozzá, a probléma azért ennél jóval összetettebb. Ahogy a szakember magyarázza, a serdülőkorban a megoldatlan feladatok, a belső bizonytalanságából fakadó folyamatos érték- és célkeresés miatt a személyiségfejlődés megrekedhet.

Akik nem választanak maguknak célokat, nem alakul ki megfelelő értékrendjük, azoknál fennáll a veszély, hogy nem tudják megfelelően elhelyezni magukat a világban, s ez a felnőttkorra átnyúló serdülőkori identitáskrízishez vezethet. Az elhúzódó serdülőkori krízisben élők ódzkodnak a felnőtt élet kihívásaitól, nem gondolnak a jövőre, nincsenek hosszú távú elképzeléseik, világmegváltó ábrándokat kergetnek, ám azért, hogy bármit is elérjenek, nem tesznek semmit. Úgy érzik a közösség normái, szabályai nem vonatkoznak rájuk. S bár kifejezetten igénylik és szeretik a társaságot, baráti és intim kapcsolataik felszínesek. Ha szülővé válnak nem képesek kielégítő módon gondoskodni gyermekükről, a neveléssel járó felelős döntéseket a párjukra vagy a szüleikre hárítják. Az is jellemző lehet korunk Pán Pétereire, hogy életformájuk igazolására olyan társadalmilag elfogadott tevékenységeket keresnek, amelyben gyermeki hajlamaik kiélhetők, munkahelyükhöz azonban nem ragaszkodnak hosszú távon.

A klinikai szakpszichológus azt mondja, hogy ezzel a fejlődészavarral általában akkor fordulnak szakember az érintettek, ha az életvitelük miatt sorozatos konfliktusok érik őket. Megfogalmazódik bennük a változás iránti igény, ám a terápia csak akkor hatékony, ha hajlandóak őszintén szembenézni azokkal a gyermek- vagy serdülőkorból származó téves meggyőződésekkel, hiedelmekkel, amelyek tudattalanul raktározódtak el.