szerző:
MTI

A népegészségügy az egészségügy más területeihez hasonlóan mély válságban van, ezért teljes megújulásra szorul - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy szerdán Hódmezővásárhelyen megtartott konferencián.

Akadnak ugyan jó példák - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára az Egészséges Vásárhelyért Programot nevesítve -, de mint hozzátette, ezek nem váltak általánossá; indultak ígéretes projektek, de nem intézményesültek, és hiányzott a koordináció is - tette hozzá. Szócska Miklós szerint a szűrés és a megelőzés, továbbá az intézményrendszer fejlesztésével eredményeket lehet elérni, de szükség van a lakosság szűrésekkel kapcsolatos magatartásának megváltozására is.

A nem dohányzók védelméről szóló törvény módosítása már a parlament előtt van, a dohányzás korlátozása a közösségi tereken a legjelentősebb népegészségügyi hatású jogszabályváltozással elérhető lépés lesz - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, ezt a mindennapok aprómunkája, a törvény betartatása és a leszokás támogatása követi majd. A kormányzat több programmal igyekszik az emberek figyelmét felhívni az egészségmegőrzés fontosságára, s ebben jó partnernek bizonyult a sajtó is - mondta Szócska Miklós.

Paller Judit országos tiszti főorvos előadásában kifejtette, 2002 óta működik szervezett emlőszűrési program Magyarországon. A 45 és 65 év közötti nőket kétévente hívják be mammográfiás vizsgálatra. A részvétel a vizsgálatokon 2010-ben 48,5 százalékos volt, de nagyok a területi eltérések. Az elmúlt években akadt olyan megye, ahol az érintettek egyötöde, s olyan is, ahol csaknem kétharmada megjelent a vizsgálatokon - tudatta a szakember. A főorvos közölte: Magyarországon 359 mammográf működik, a szűrőállomások egy részén azonban nincs az eredmények pontos kiértékeléséhez szükséges szakember, az országban csupán 69 mammológus szakorvos dolgozik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Varju László: "Ez koncepciós eljárás"

Varju László: "Ez koncepciós eljárás"

Trump: A kurdok sem angyalok

Trump: A kurdok sem angyalok

A jövő megérkezett: először láthatunk VR-filmeket a legmenőbb dokumentumfilmes szemlén

A jövő megérkezett: először láthatunk VR-filmeket a legmenőbb dokumentumfilmes szemlén

Hogyan kezelhetők a magánéleti krízisek a munkahelyen?

Hogyan kezelhetők a magánéleti krízisek a munkahelyen?

Orbán Ukrajna ellen hangolhatta Trumpot a Times szerint

Orbán Ukrajna ellen hangolhatta Trumpot a Times szerint

Ez már két focicsapat: a 22. babát várják Anglia legnépesebb családjában

Ez már két focicsapat: a 22. babát várják Anglia legnépesebb családjában