A parányi teremtmények, amelyek napjaink emlőseivé fejlődtek, szagok és illatok uralta környezetben tobzódtak - fogalmazott Timothy B. Rowe, a Texasi Egyetem paleontológusa. Az agy szaglásért felelős területének megnövekedése után következett a szőrzeten keresztüli tapintás, majd az ügyesebb mozgás fejlődése - derült ki a texasi kutatók Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányából. Az emlősök között az ember némileg eltért ettől a fejlődéstől, a fejlett látás és hallás kialakulásában, az emlősökre - elég csak a kutyákra gondolni - viszont mind a mai napig jellemző a szaglás fokozott jelentősége.

Az emlősök elődeinek számító parányi lények alkonyatkor vagy éjjel voltak aktívak, ezért a szaglás, a tapintás, de a jó hallás is nagyon fontos volt számukra - mutatott rá Hans-Dieter Sues, a Smithsonian Természettudományi Múzeumának paleontológusa, aki nem vett részt a kutatásban. A texasi szakemberek a legkorábbi emlősnek tartott Morganucodon és Hadrocodium fajok egyedeinek maradványait vetették alá CT-vizsgálatnak, hogy képet nyerjenek az állatok agyának belsejéről. Ezek a teremtmények mintegy 190 millió évvel ezelőtt egy átmeneti korban éltek, amikor az állatok még csak elindultak a fejlődés útján. A Morganucodon alig 30 grammot nyomott, a Hadrocodium még kisebb volt. Rovarokon, hernyókon és lárvákon éltek, a fejlett szaglás segítette őket abban, hogy ételt találjanak.

Az emlősöknek a test méretéhez és elődeikhez képest sokkal komplexebb agyuk alakult ki, a tudósokat már régóta izgatja, miként indult meg és haladt tovább ez a fejlődés.