Kocsis Andrea
Kocsis Andrea
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mark Darcy halott. A modern popirodalom legdögösebb pasija, az " úgy, ahogy van tökéletes" Mark Darcy halott. És ennek örülünk. Elolvastuk a Bridget Jones harmadik részét.

Bridget Jonest azért szerettük meg, mert kövér volt, nem tudott mértéket tartani, sikertelen volt úgy a munkájában, mint a magánéletében, és mindezt végtelenül szórakoztató öniróniával és bájos humorral tette – velünk szemben, akik önsajnálattal nyalogatjuk a sebeinket. Bebizonyította, hogy nem csak a plasztikdobozba csomagolható 90-60-90-es testek és szerelmi történeteik kötik le a nézőt és olvasót.

Amikor a sok önelégült házaspár feltette a Kérdést, hogy "Miért van annyi egyedülálló harmincas nő, Bridget?", akkor az beindította a szingli-vitát. Lehetett hosszasan elmélkedni rajta, hogy szinglinek lenni életmód-e, vagy éppen divat. De talán egyszerűen csak rájöttünk, hogy mióta a házasság nem kötelesség, jobban kitűnik, mennyire kamu ez az androgün mítosz, és hogy veszettül felesleges keresnünk a másik felünket. Nem lehet mindenkinek párja, valahogy úgy, mint a mosógépből kiszedett zoknik esetében. A tökéletes, mesébe illő, bár átgondolatlan barkóméretű Mark Darcy – akinek olvasott tekintetétől is elolvadnak a nők, a Colin Firth által megtestesített verziót pedig a tévéképernyőn át simogatják –, elringatott minket, és elfeledtette velünk, hogy a boldogsághoz vezető út olyan forró macskakövekkel van kirakva, hogy talán jobb neki sem indulni, mert a tűsarok úgyis beszorul közéjük.

©

A jogász anyám, észlelve rajtam a rémisztő szingli-tüneteket, megkongatta a vészharangokat, hogy ha az egyetem alatt mindenkire ráunok, legközelebb csak a negyvenes korban bekövetkező elkerülhetetlen váláshullám alatt lesz lehetőségem elköteleződni. Ez világossá tette, hogy olyan ez a túldramatizált húspiac, mint a second hand shop. És oda se jó bálabontás után két nappal érkezni. Most visszakerültünk a védtelen valóságba, nyakig merülhetünk a viselt ruhák közé keveredett még címkés holmik után kutatva. Most tudna Bridget igazán mondani valami. Ötvenegy évesen, túlsúlyosan, két gyerekkel, munka és Mark Darcy nélkül. Innen szép nyerni. Habár a Bridget által abba a korosztályba soroltak közé tartozom, amelyikben „még a nők vannak fölényben, mert szinte mindenki meg akarja őket ízlelni, és ez nagy hatalmat ad nekik”, jól összerakott figuráján át könnyen megérthetőek a családi átokszerűen egyedülálló idősebb nőrokonaim, és rajtuk keresztül a – itt most minden tisztességes Hellinger-terapeuta a szívéhez kap - jövőbeni önmagam.

Fielding megpendíti ugyan a magányos-gyerekes nehézségek üveghangjait, de valójában nem hagyja őket sokáig zengeni. Nem hiba ez feltétlenül, mivel nem esik a PS: I Love You giccses gyászának csapdájába. A valóban megrendítő elemeket – mint amikor Bridget a fiában a férjét hallja meg – egy önszemberöhögős önmarcangolással gyorsan feloldja. Hogyan kell legyőzni a gyászt, miközben egyik kezeddel tetűfésűvel fésülöd a gyereket, a másikkal a betintázott barátaidat mosod fel, a harmadik pedig ráragadt az telefonod billentyűzetére? Amikor a saját öregségednél is nehezebb megküzdeni az egyre bonyolultabb esetté váló anyád öregségével, és a gyerekeid – meg a babysitter – rémisztő fiatalságával.

A központi kérdés pedig az ideális, illetve inkább a nagyon nem ideális korkülönbség. Már persze, ha az ember nem akar a Skyfall finálé Judi Denchére és Daniel Craigjére hasonlítani. Bridget sikerrel, értem ezalatt, hogy sok gyantával és kevesebb éjjel zabált reszelt sajttal, viszont túl sok egység alkohollal, visszatér ugyan a húspiacra, de mérsékeltebb mennyiségű leírt fing és hányás nélkül is érthető lenne a kálváriája.

Fielding azonban többször újrahasznosítja saját korábbi ötleteit. Míg a harmincas Bridget még az asztali gépről, munkahelyi levelezésben váltott forrón csipkedős üzeneteket a Mr. Rosszfiú főnökével, addig az ötvenes Bridget, lépést tartva a korral, okostelóról a Twitteren flörtöl hevesen a Mr. Éppen Aktuálissal. De ezalatt a képzeletbeli húsz év alatt már megkopott a szexi, élces hangja, blőd lesz, és helyenként egyszerűen közönséges.

Ahogy valószínűleg kapcsolatra vágyó felnőtt embereket sem szórakoztat valójában a kamurandiprofilok gyártása, ha csak nem újságírók. A szöveg egészére jellemző a túlzás és a túlírás, habár általában Bridget régi humora és iróniája elfeledteti ezeket a félresiklásokat. Egy túl szűk csőnadrághoz hasonlóan a jól bevált Büszkeség és balítélet klisét sem tudja levedleni magáról a könyv, habár a bugyutácska második rész után biztatóbb ez a már elfogadott recept.

©

Hiába halt meg Mark Darcy, nem kell félnünk attól, hogy Bridget nem veti le a gyászkendőt, és magányosan hal meg egy borospoharat szorongatva. A történet végül nem vállalja fel, hogy a Mark Darcy halálával beütő krachban szembenézzen saját eltúlzott ideáljainkkal – ahogy, szitokszóval, a chicklit általában hanyagolja ezt a felelősséget –, és végül csak elringat bennünket. Talán nem is olyan nagy baj, hogy reményt ébreszt, mint Bridget önsegítő könyvei, amiket egy hónapig jegyzetel, hogy felállítsa a randizás törvénykönyvét.

Egy irodalom-tanárnőm egyszer úgyis azzal kergetett ki a világból, hogy az 1984-et talán mégsem kellett volna elolvasnunk, mert nem ad reményt. És van benne valami. Anyegin Tatjánájának anyja is romantikus regényeket őriz a párnája alatt, miközben rideg házasságában férje mellett nyugovóra hajtja a fejét.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!