Brutális rajzok: így nézne ki Hófehérke, ha levennék az egyik mellét

Egy művész híres rajzfilmfigurákkal kampányol a mellrák ellen.

  • hvg.hu hvg.hu
Brutális rajzok: így nézne ki Hófehérke, ha levennék az egyik mellét

Áriel, Marge Simpson, Hófehérke, Hamupipőke, Wonder Woman, Vilma, de még Popeye nője Oliva OYL is sokkol. Velük is megtörténhet, hogy egyszercsak mellrákot diagnosztizálnak, és a daganattal együtt eltávolítják mellüket. Alessandro Palombo a Survivor (azaz túlélők) című képsorozatával legalábbis erre szeretné felhívni a figyelmet: hogy bármelyik nőt utolérheti a kór. A rajzfilmekből és képregényekből ismert figurákat félmeztelenül ábrázolja, egyik, vagy mindkét mellük helyére pedig sebhelyet rajzolt. A figyelemfelkeltésen túl az is volt Palombo célja, hogy újradefiniálja a szépséget és segítsen elfogadni magukat azoknak a nőknek, akik átestek a melleltávolító műtéten. 

Hófehérke masztektómia után
Alexandro Palombo

A többi fotót a művész „HumorChic“ című blogján nézheti meg.