Hercsel Adél
Hercsel Adél

Ha egy tanár úgy csinál az órán, mintha minden rendben lenne, de közben azon aggódik, mikor jön a tanfelügyelő, és ki tudja-e fizetni a számláit, akkor ő nincs jelen – véli hivatásáról Csobánka Zsuzsa Emese író-magyartanár, akinek legendás óráin a lelkes diákok a Bűn és bűnhődést vagy a Vörös és feketét Lego-film készítésével, esetleg önálló drámával dolgozzák fel. Hogy lehet kiszakítani a mai gyerekeket a kütyük világából? Miért fontos azt is megbeszélni, ha nem tetszik egy mű a diáknak? Interjú.

hvg.hu: Belengetett tanfelügyelet, kötelező portfólió és tankönyvek, csak néhány az utóbbi időszak pedagógusokat érintő intézkedései közül. Ön hogy éli meg mindezt?

Csobánka Zsuzsa Emese: A gimnáziumban, ahol tanítok, nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert az iskolavezetésnek köszönhetően, úgy érzem, van egy védőháló fölöttünk. Ettől függetlenül van bennem egy nagy adag aggodalom amiatt, hogy ez később hogyan fog változni. Ijesztőnek érzem, amikor a tanfelügyeletről beszélnek, hiszen én úgy nőttem fel, és a pályámat is úgy kezdtem, hogy ilyen nem volt, és kísértetiesen emlékeztet a múlt szakfelügyelős rendszerére, ami az elmondások szerint számos hazugság gyökere. Valószínűleg azután is ugyanúgy fogunk dolgozni, de a pedagógusok kiskorúsítása félelmetes: az, hogy nem bíznak abban, hogy elég jó, és önmagamra reflektált tanár vagyok ahhoz, hogy az óráim működjenek.

hvg.hu: Azt a frusztrációt, ami a félelem és a kiskorúsítás miatt születik, a tanterem falain kívül lehet hagyni?

Cs. Zs. E.: A frusztráció a pedagógustársadalomra általában jellemző, nem csak ez a rendszer hozza létre. Ez részben abból is fakad, hogy a pedagógusok többsége egyből, élettapasztalat nélkül kerül a katedra egyik oldaláról a másikra. Meg nem értettség, félelmek, kishitűség és önigazolás – ez csak néhány, amivel szembe kell néznie a tanároknak. Arról nem beszélve, hogy a korábbi időszakokkal ellentétben társadalmilag sem egyértelműen elfogadott, megbecsült szakma, folytonos kereszttűzben van. Ahhoz viszont gyenge és erősen függ a rendszertől, hogy felszólaljon, összefogjon, képviselje az érdekeit. Ez a felnőtt attitűd szerintem máshol is probléma, azzal a különbséggel, hogy itt napi 100-120 gyerek elé kell kiállnunk, akik érzik minden rezdülésünket. Nem lehet hazudni. Ha bemegyek órára, és úgy csinálok, mintha minden rendben lenne, de közben azon aggódom, hogy mikor jön a tanfelügyelő, és ki tudom-e fizetni a számláimat, akkor nem vagyok jelen: pont a lényeg nem születik meg. Ha őszinte vagyok, akár éppen fáradt, más miatt dühös vagy nagyon boldog, akkor születhet meg egy olyan hiteles szituáció, amiben tudunk találkozni. Ebben pedig elindulhat a beszélgetés az adott témáról, a hozzá kapcsolódó irodalmi műről.

Csobánka Zsuzsa
©

hvg.hu: Hol húzódnak azok a határok, amiket a diákokkal szembeni őszinteségen és közvetlenségen belül nem lehet átlépni? Az például nem problematikus, hogy a diákjai ismerősei a Facebookon?

Sz. Zs. E.: A tanárnak muszáj egységesnek lennie. Ha mást mutatok magamból a Facebookon, mint az az órán, az megint csak hazugság. Még sosem volt problémám ebből, sőt, a gyerekek sokkal jobban érzik a határokat, mint az ember gondolná. Egyébként mindig egyéni, hogy a tanár és a gyerek határai hol húzódnak. Annyifélék vagyunk, a tekintélyelvű pedagógusoktól is sokat tanulnak, az más kérdés, hogy én nem értek egyet az ő elveikkel. Pedig én is ilyen tanároktól tanultam középiskolában, nagyon mélyen belém égtek ezek a nyomok, sokkal könnyebb út lenne nekem is. De mivel ez az attitűd alapvetően félelemre épít, arra szoktat, más megoldást kell találni. Emberibbet. A lényeg a hitelesség. Egy tanár pedig attól lesz hiteles, ha önmagát adja, a tabuival, a problémáival együtt. Az empatikus jelenlétet és az együttérzést a pedagógiában nem én találtam ki: Rogerstől sokat lehet tanulni. Azt látom, hogy az ő személyközpontú megközelítésre alapuló pedagógiai elvei mentén a mai, Y, Z generációt is sokkal jobban meg lehet szólítani.

hvg.hu: Rogersnél fontos fogalom a pedagógusi szeretet. Ezt mit jelent önnek?

Cs. Zs. E.: Ebben a kontextusban a szeretetet nálam a végtelen elfogadás szava, ami minden alkalommal kihívás, hogy megszülessen. Nekem nem szeretnem kell a gyereket, hanem elfogadni, bárhogy viselkedik. Az én dolgom az, hogy közvetítsek, a gyerek meg majd kezd vele valamit. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok mindenható, és arra is, hogy nem szabad személyes problémát csinálnom abból, ha a gyerek nem teljesít: nem az én személyemnek szól, ha beszól, ha nem tanul. A viselkedése mindig tünet, nekem pedig törekednem kell arra, hogy utánamenjek, hogy rájöjjek, mi lehet a problémája. Persze mindeközben magamat is védenem kell, és el kell fogadnom, hogy egy adott ponton túl nem tudok segíteni, nem tudom a gyereket örökbe fogadni. Ez egy hosszú út, és sokszor fájdalmas, hiszen a végén belőlem is csak annyi marad, ami valós, nem lehetnek túlzások, nem szerethet minden gyerek, ellenben nekem el kell fogadnom így, és így kell elfogadnom saját magam. Alázatra, sokkal több alázatra van szükség.

hvg.hu: Ezt jelenti a pedagógiai módszerei miatt többször említett kortársiasság fogalma?

Cs. Zs. E.: Saját pedagógiai módszer? Azért ez túlzás lenne! Illetve az már magában rejt valami megcsontosodottat. A kortárs megközelítés azt jelenti, hogy mindig jelen lenni, és látni, mire van szüksége a gyereknek és nekem az adott pillanatban. Hiába megyek be úgy órára a legújabb drámapedagógia ötleteimmel, ha nem veszik a lapot, és hulla fáradtak, akkor kutya kötelességem frontális órát tartani. Az is egy kortársias gesztus, ha a tanár megkérdezi a gyereket arról, hogy éppen mi esne jól neki. Ráadásul ezzel önreflexióra és felelősségre is nevelek.

hvg.hu: És mennyire veszik a lapot? Létezik egyáltalán olyan dráma- vagy más pedagógiai eszköz, ami egy kicsit is fel tudja venni a versenyt a Facebook és az internet ingerdús környezetével?

Cs. Zs. E.: Ha nem kelek ki magamból: nem viccelődöm, játszom, ugrálok, a gyerekek hajlamosak a telefonjaikat nyomkodni. Döbbenetes, mennyire nem bírnak kiszakadni ebből a függőségből. De min csodálkozom, én ugyanígy vagyok ezzel! A monitor által kikerülnek a saját életükből. Egy fiktív világban élnek, ahol a valós kapcsolati formák rendkívül csököttek. Ezért is nagyon fontos, hogy a gyereket rávegyük, megint játsszon, rajzoljon, használja a kezét. Sosem gondoltuk volna, de ma ott tartunk, hogy el kell érni náluk, hogy újból megismerkedjenek a saját testükkel, és egymáshoz érjenek. Erre nagyon jók a dráma- és élménypedagógiai módszerek, amelyek a megfelelő koncentráció kialakításában is segítenek, hogy létrejöjjön az a figyelem, amivel el tudnak mélyedni az adott dologban. Ezen túl, ha a tanár képes a művet a diákot érdeklő probléma felől megfogni, akkor el fogja olvasni.

hvg.hu: Ez a problémacentrikus tanítási módszer lényege?

Cs. Zs. E.: A problémacentrikusság Arató László és Pála Károly nevéhez fűződik, miszerint egy-egy a műben lévő probléma köré szerveződik a tananyag, az elemzés. Ezt annyival egészíteném ki, hogy a számára problémásat keresse, mert könnyen lehet, hogy a mű központi problémája nem azonos az övével. De arról is lehet aztán beszélgetni, hol és miért van különbség. Az is releváns probléma és izgalmas vitaindító lehet, ha a diáknak nem tetszik a mű, és nem talál benne semmi érdekeset. Így jártam például mostanában a Szent Margit-legendával, melyet a közösségi szolgálat felől közelítve meg végül nagyon izgalmas beszélgetés alakult. Ez már nem is konkrétan irodalomtanítás, sokkal inkább a kritikai gondolkodás fejlesztése.

©

hvg.hu: Mondana konkrét példát erre a módszerre?

Cs. Zs. E.: Az irodalomkönyvben lévő bibliai történetek közül csoportonként egyet ki kellett választaniuk. Ezután állóképeket csináltak a történetben megjelenő probléma köré. Így annyi probléma, értelmezés született, ahány csoport. Akik például Káin és Ábel történetét választották, azoknak egy kreatív írás feladat során körül kellett járniuk, hogy az irigység hogyan jelenik meg az életükben. Utána az irigység témáját meg kellett beszélniük egymással, végül pedig konszenzusra kellett jutniuk, mi a közös mindegyikük „irigységében”. Más ugyanezzel kapcsolatban a testvériesség, hit kérdését tartotta érdekesnek.

A Bűn és bűnhődést és a Vörös és feketét szintén csoportmunkával, projektmódszerrel dolgoztuk fel, a diákok elképesztő kisfilmeket készítettek. Szabad kezet kaptak, csak a mű volt kötött, azt kértem, arra és úgy haladjanak, amerre és ahogy érdekes nekik. Volt, aki Lego-figurákkal készített felvételt, más drámaórát dolgozott ki, volt, aki korábbi filmekből vágott össze részleteket. De ami ennél is fontosabb, az a projektzáró beszélgetés, ahol őszintén beszéltek a tapasztalataikról, hogy sosem gondolták volna, hogy vasárnapokat töltenek kötelező olvasmánnyal, arra végképp nem, hogy élvezik, és hogy az osztálytársaikról is mennyi mindent tudnak meg hét év után.

hvg.hu: A kortárs irodalom tanításának híve. Amikor például a Bibliához párosít kortárs művet, akkor mi alapján válogat?

Cs. Zs. E.: Amikor elkezdtem tanítani, azt vettem észre, hogy a gyerekek unják a klasszikus műveket. Mivel a kortárs irodalom az életem része volt már akkor is, bevittem órára kortárs szövegeket, és működött. Ebből nőtte ki magát a Csobi Sound, aminek az a lényege, hogy kortárs írókat, költőket hívok órára, akik hitelessé, élővé, emberivé teszik az irodalmat. Persze a kortárs irodalom sem csodaszer, mert azt is elunják egy idő után. Egyébként, ha stimmel a korosztály, bármelyik szöveget érdekessé lehet tenni. Döbbenetes élmény volt legutóbb az iskolánk focistaosztályával dolgozni. A tanárok általában elég előítéletesek a sportosztályokkal szemben, pedig ugyanolyan érzékenyek ezek a diákok. Bevittem hozzájuk Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című drámáját, amit később színházban is megnéztünk. Miután szoros szövegolvasással és improvizációs gyakorlatokkal, szerephálóval végigelemeztük, az irodalmi szöveg is közel tudott kerülni hozzájuk, az előadás aztán végképp nagyon tetszett nekik, hiszen sokkal mélyebben értették. Abból indultam ki, hogy a foci közös ügy az Egressy-drámában és bennük, és én is elkezdtem meccseket nézni, érezzék, hogy én is kíváncsi vagyok az ő világukra. Ennek apropóján tanultunk érvelő szövegeket írni, izgalmas és a formai elvárásoknak megfelelő érvelő szöveget írtak utána a magyar foci helyzetéről, mert a mű egy általuk jól ismert közegben játszódik, és az egyik legnagyobb problémájukat boncolgatja, amiről egyébként egy felnőtt sem beszélget velük: mi lesz, ha nem jön össze a sportkarrier. Nagyon fontos, hogy a tanár beszélgessen a gyerekekkel.

hvg.hu: A saját műveiről szokott beszélgetni a diákokkal? Tudják, hogy verseket és regényeket ír?

Cs. Zs. E.: Ezt eddig szétválasztottam, de most már nem szeretném. A verseimet többen ismerik, hiszen azokat könnyen megtalálják a neten, és dedikáltam már szülőnek a Majdnem Auschwitz című regényemet. De kizárt, hogy saját szöveget elemezzünk, és azon túl, hogy ha rákérdeznek, válaszolok, nem hangsúlyozom ezt. A mostani kilencedikesek például találkoznak a cikkeimmel, ezzel az interjúval is. Ezek a cikkek, mondatok nyilván róluk is szólnak, mert a velük kapcsolatos tapasztalataimról és élményeimről beszélek. És fontos, hogy lássák, attól, hogy van egy HVG-interjú, még nem változik semmi. De persze büszkék, és lájkolnak, de ezzel is azt hangsúlyoznám, hogy nem az a fontos, hanem például a figyelem. A tanítás a hétköznapom, de az írásból tanítok, mindabból az érzékenységből, amit az emberekből látok, tapasztalok. Azzal a figyelemmel tanítok, amivel írok is, de ez a figyelem órán nem a saját szövegeimre, hanem az általam tanított szövegekre irányul.

hvg.hu: Majdnem Auschwitz című regénye az emberi kapcsolatok kegyetlenségének tapasztalatából táplálkozik. Hogy érzi, a regény megírásával ebből mit sikerült megfejtenie?

Cs. Zs. E.: Azt, hogy ez a pokol bennem van. Az én választásaim ezek a kapcsolatok, úgy, hogy az auswitzi haláltábor meg tud teremtődni közben. Részben ez is figyelem, önismeret kérdése. Hogy hogyan választok, őszinte vagyok-e magamhoz. Azért teremtődhet meg újra a „haláltábor”, mert nem szerettem a másikat, nem figyeltem rá és magamra, hanem birtokolni akartam. De ma már törekszem arra, hogy ez megváltozzon. És egy olyan végtelen munka, amihez rengeteg alázat kell. Félelmetesen nehéz nem birtokolni egy másik embert, és elfogadni úgy, ahogy van, hagyni, hogy önmaga legyen. És én is. Vállalni a gyengeséget, túlzásokat, félelmeket. Ebből jönnek a haláltáborok. Az ember nem örül a másiknak, hanem féltékenykedik, és elvárásokat fogalmaz meg vele szemben. Beleszokunk egy csomó mindenbe, és természetesnek vesszük, hogy van. Érdekes, hogy pont akkor leszek sokkal érzékenyebb, amikor nem próbálom meg rátolni magam a másikra, hanem ha hagyom, hogy önmaga legyen. Számomra fájdalmasan felemelő élmény volt kimondani, hogy nincs nálam féltékenyebb nő a világon. Nálam jobban férfit birtokolni senki sem akar. Vagyis rettegek önmagamtól, az élettől, mindentől, ami van. De onnantól kezdve, hogy ezt kimondom, egy picit elfogadom. Ebből már tovább lehet építkezni.

©

hvg.hu: „Ahhoz, hogy a hiányérzet megszűnjön, nincs semmi másra szükség, csak önmagunkra” – írja A hiányzó test című regényében. Ez lenne a megoldás?

Cs. Zs. E.: Kell egyedül lenni. Belül mindenkinek egyedül kell rendet raknia: ebben senki sem tud segíteni. Amikor az ember leül saját magával, kíméletlenül őszintének kell lenni, és mindent csontig lehántani, ahol nincsen szilikon, ahol csak a pőreség van. Elméletben kitűnően tudom, hogy mit kell csinálni: leülni, és ellenni magaddal. Közben az ember sokszor a másikat használja eszköznek, hogy pótolja a hiányt, hogy teljesnek érezze magát. De ez sosem fog teljessé tenni. Két gömb nem tud kapcsolódni, az egyiknek ki kell nyílni. Az ember a legboldogabb pillanataiban egyedül van. Mert az az érzés belül van: nem ketten érezzük. Olyan szomorú, hogy igazán nem lehet megosztani sem a jót, sem a rosszat. De az közösség, hogy ez a szar van neked is, és nekem is. Egymásnak integetünk a partokon, hogy neked is fáj, nekem is fáj, kinek jobban. Ott a választás lehetősége, hogy továbbra is sajnálom magam, vagy elkezdek nevetni magamon, és átszólok, hogy „Hé, te, nem úszunk egyet inkább?”

Névjegy

Csobánka Zsuzsa Emese (Miskolc, 1983)

költő, prózaíró, kritikus, magyartanár, drámapedagógus.

Blogjában ezt írja magáról: „Hét éve tanítok, és keresem a megoldást az irodalomtanítás folyton felmerülő problémáira. A kérdés mindig az, hogyan lehet érdekessé, értékessé tenni a magyarórán töltött közös időt. Én megfordítottam ugyanezt, és elkezdtem arra figyelni, én miben vagyok jó, mikor érzem magam biztonságban, mikor és mi miatt tudok őszinte lenni, oldott. Ugyanis ezekben a helyzetekben az osztály tagjai is hasonlóan reagáltak.”

A Jedlik Ányos Gimnázium magyartanára, ahol Csobi Sound fedőnévvel kortárs szépirodalmi programokat szervez a gyerekeknek, rendhagyó irodalomórákkal és felolvasóestekkel.

Könyvei: Bog, versek (2009), Hideg bűnök, versek(2011), Belém az ujját (2011), Majdnem Auschwitz (2013), A hiányzó test (2014).

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Titkosított telefonszámot is fel tudott hívni egy Fidesznek segítő aktivista

Titkosított telefonszámot is fel tudott hívni egy Fidesznek segítő aktivista

Magyar alelnöke lesz az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banknak

Magyar alelnöke lesz az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banknak

2,5 milliárdra drágult a Németh Szilárd-féle birkózócsarnok, hogy ne lehessen benne összevissza mászkálni

2,5 milliárdra drágult a Németh Szilárd-féle birkózócsarnok, hogy ne lehessen benne összevissza mászkálni

A rendszerváltás beköszöntével is betiltották Szolzsenyicin egyik főművét

A rendszerváltás beköszöntével is betiltották Szolzsenyicin egyik főművét

Egyszerűen nem éri meg energiatakarékosra cserélni a háztartási gépeket

Egyszerűen nem éri meg energiatakarékosra cserélni a háztartási gépeket

Ezért nem okozott nagyobb bajt a múlt heti angyalföldi tűz

Ezért nem okozott nagyobb bajt a múlt heti angyalföldi tűz