Selye János 1936-ban, a Nature-ben megjelent cikkében ismertette meg a tudományos világot egy új jelenséggel, amit akkor még nem nevezett stressznek. Selye csak hosszú vívódás után nevezte el a jelenséget stressznek, aminek eredeti angol jelentése feszültség, idegfeszültség volt. A stressz-elmélet, mint annyi más tudományos felfedezés, nem volt előzmények nélkül való.

Fazekas István

Az orvosokat kezdetektől fogva érdekelte a betegség, illetve az egészség összefüggéseinek, meghatározásának, fennállásának és fenntartásának kérdése. Maga Hippokrátész is tanulmányozta a pátosz és a pónosz kérdését, és arra a megállapításra jutott, hogy a betegség nemcsak szenvedést (pátoszt) jelent, hanem ugyanakkor erőkifejtés (pónosz) is annak érdekében, hogy a test visszaállítsa épségét. A történelem folyamán többen is foglalkoztak az egészség, illetve a betegség jelenségével, John Hunter (1728 – 1793) ezt úgy fogalmazta meg, hogy a sérülés maga igyekszik meggyógyítani önmagát. Claude Bernard (1813 – 1878) a kutatómedicina egyik úttörője abban látta az élőlények egyik fontos tulajdonságát, hogy külső behatások ellenére is fenn tudják tartani belső miliőjük állandóságát.

semmelweismuseum.hu

Walter Bradford Cannon (1871 – 1945) bevezette a homeosztázis kifejezést, mely az élőlények egyensúly fenntartó képességét jelöli.

Kutatásai megérlelték Selye Jánosban a gondolatot, hogy a szervezet ugyanazzal a tünetegyüttessel válaszol a külső környezet minden kihívására. Ezt a jelenséget generális adaptációs szindrómának nevezte el és megfogalmazta, hogy a G.A.S. tulajdonképpen térben és időben megvalósuló folyamat. Térben a mellékvese, a timikolimfatikus rendszer és a bélrendszer háromszögében zajlik a folyamat. Időben a szindróma három fázison esik át: alarm-reakció, rezisztencia, kimerülés állapota.

Ennek a folyamatnak a pontos meghatározására azért volt szükség, mert benne rögzítődnek a stressz törvényszerűségei és ez tulajdonképpen alapot is adott a tudományos vizsgálat számára.

Selye János osztrák-magyar származású kanadai belgyógyász, vegyész volt, aki Komáromban nőtt fel, Prágában doktorált. 1929-1932 között a prágai egyetemen, majd a kanadai McGill Egyetemen dolgozott. 1945-től 1976-ig Montréalban folytatta kutatómunkáját, miközben az amerikai hadsereg általános sebészeti tanácsadójaként működött. Az Életünk és a stressz című, kifejezetten népszerű könyve 1964-ben jelent meg magyarul.

Magyarországon gyakran megfordult, szívesen tartott előadásokat, gyakran szerepelt különböző televíziós műsorokban is.

Selye kutatásait nagy apparátussal végezte, iskolateremtő, tudományszervező nagysága abban is kiteljesedett, hogy a világ minden tájáról érkeztek hozzá kutatók és a világ minden táján létesültek stresszkutatásra szakosodott kutatóintézetek. Emberként, kutatóként, iskolateremtőként, előadóként is mély benyomást tett a tudományos világra. Kutatásainak jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a mai napig folynak kutatások, melyek a stressz jelenségével foglalkoznak.

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kiállítása arra törekszik, hogy a stressz jelenségét tudományos, ugyanakkor a laikus látogatók számára is érthető szempontból járja körül. Kitér a stressz meghatározásának előzményeire, Selye János kutatásaira és felfedezésére, érzékletesen bemutatja azokat a szerveket, hormonokat, melyek részt vesznek a stressz térbeli és időbeli manifesztálódásában. Azaz, ebben a kiállításban vizuálisan is érzékelhetővé, megfoghatóvá tesszük a stresszt. Törekszünk arra is, hogy Selye János különleges személyisége, tudományos és filozofikus szemléletmódja, iskolateremtő nagysága is kibontakozzon a látogatók előtt.