A vízkeresztet a keresztény ünnepi liturgiában Epiphania Domini néven említik, ami annyit tesz: az Úr megjelenése. Az epifánia kifejezés a görög vallásban eredetileg egy isten váratlan és érezhető, jót jelentő megjelenése, a római császárkultusz idején az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatása volt. A kereszténységben vízkereszt a IV. század végéig a karácsonyt is magába foglalta, ennek elkülönülése után lett jelentése a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzőn.

Bontják az ország karácsonyfáját a Kossuth téren január 6-án.

MTI / Balogh Zoltán

Az evangélium szerint a három királyok a betlehemi csillag által vezérelve jöttek keletről Júdeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, de Heródes király Betlehembe irányította őket: ott találták meg a kis Jézust, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. (Korábban itt írtunk részletesebben a tömjénről és a mirháról, és arról, miért pont ezek voltak az ajándékok). A hagyomány szerint nevük Gáspár, Menyhért, Boldizsár volt, adományukra ma a tömjénezés szertartása emlékeztet.

A vízkereszt második evangéliumi története szerint Jézus, amikor harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte, majd tanítani kezdett. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel. A harmadik evangéliumi jelenet: Jézus a kánai menyegzőn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.

A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. E hagyományhoz kapcsolódva az egyház január 6-án a mai napig vizet szentel, mert a szentelt víznek mágikus ereje, gyógyító, gonosz űző, rontást megelőző szerepe volt. E napon nemcsak vizet, hanem tömjént, krétát, sőt egyes helyeken sót is szentelnek.

Görög férfi a Boszporusz vízéből kiemelt fakeresztettel az isztambuli Aranyszarv-öbölben január 6-án

MTI / EPA / Sedat Suna

Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár).

Az ehhez hasonló vízkereszti népszokások egyike volt, hogy elődeink ezen a napon szedték le a karácsonyfát, ami a karácsonyi ünnepkör végét, és a farsangi mulatságok kezdetét szimbolizálta. (A magyar karácsonyfa állítás hagyományai egészen a XIX. század elejéig nyúlnak vissza: ahogy korábban írtuk,  báró Podmaniczky Frigyes emlékirataiban szerepel, hogy egyik osztrák nagynénje volt az, aki 1825-ben először karácsonyfát állított Magyarországon.)